David Grossman izraeli író kapta idén a Nemzetközi Man Booker-díjat

Az izraeli David Grossmannak ítélték oda az Egy ló besétál a bárba című magyarul is megjelent regényéért az idei Nemzetközi Man Booker-díjat. Izraeli író első alkalommal kapta meg a rangos nemzetközi elismerést.

Idén az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivál igazgatója, Nick Barley vezette zsűri a hat döntős mű közé két izraelit is beválogatott a 125 jelölt közül: Grossman mellett Ámosz Oz Júdás című alkotása is esélyes volt – közölte a Háárec.

David Grossman

Az izraeli napilap irodalomkritikusa szerint a bukott standup-komikusról szóló győztes regény „egy nyugtalanító, katartikus, gyónásszerű tudatfolyam-monológ”. A díjat odaítélő Nick Barley méltatása szerint „anélkül világít rá a gyász hatására, hogy szentimentális lenne. Lenyűgözött minket Grossmann hajlandósága a stilisztikai és érzelmi kockázatok vállalására: minden mondat számít, minden szónak jelentősége van az írói mesterség ezen legmagasabb példájában”.

A Nemzetközi Man Booker-díj – amelynek nyertesét szerda este hozták nyilvánosságra Londonban – 50 ezer fontos pénzjutalommal jár, amelyen az izraeli író egyenlő arányban osztozik regénye angol fordítójával, Jessica Cohennel.

Az 1954-ben született David Grossman könyveit több mint harminc nyelvre fordították le. A Jeruzsálem elővárosában, Mevaszeret Cionban élő író baloldali, békepárti nézeteiről is ismert Izraelben. Legkisebb fia, Uri Grossman harckocsi-parancsnokként szolgált, amikor húsz évesen elesett a 2006-os második libanoni háborúban.

A Nemzetközi Man Booker-díjat egy-egy mű alapján ítélik oda évente. Bármilyen idegen nyelven írt könyv elnyerheti, ha megjelent angol fordításban is. 2016-ban a dél-koreai Han Kang The Vegetarian című kötete nyert, előző évben Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda az elismerést.

Még több Kibic

Négy díjat is kapott a holokauszt-túlélő magyar építész történetét elmesélő film a BAFTA-gálán

2025.02.17.2 hét ago
A Brutalista mellett egy másik zsidó témájú film is elismerést kapott a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia díjkiosztóján.

A Lefkovicsék gyászolnak is díjat kapott a 44. Magyar Filmszemlén

2025.02.10.3 hét ago
13 év után a Corvin mozi adott otthont az eseménynek.

Nem volt nehéz belebújnom a zsidó nagymama és a fiatal pesti nő bőrébe

2025.01.05.2 hónap ago
Dr. Szalai Zsuzsanna tüdőgyógyász főorvos, Havas Juli írói álnéven novellákat ír. Eddig két regénye jelent meg a Kalligram kiadónál. Mindkettőhöz zsidó főszereplőket választott.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »