A kormány enyhítene a civiltörvényen

A kormány több ponton visszakozik, hiszen hajlandó enyhíteni a civiltörvény szigorú előírásain. A kormány ugyan elfogadta a Velencei Bizottság jogi aggályait, a politikai véleményt azonban nem.

Trócsányi László igazságügyminiszter a civiltörvény tervezetének módosítását javasolta a kormányülésen a Velencei Bizottság észrevételei alapján. Lázár János a kormányinfón hangsúlyozta, a Velencei Bizottság nem vonja kétségbe, hogy a parlamentnek legitim célja rendet tenni ebben a kérdésben, és helyes a különböző szervezetek külföldi finanszírozásának megismerhetősége.

Tüntetés a civiltörvény tervezete ellen

A miniszter szerint ugyanakkor a következő pontokon változtatják a törvény:

– 3 évről csupán egy adóévre csökkentik azt az időszakot, amely alatt egy civil szervezet nem kaphat külföldi finanszírozást, hogy jogosulttá váljon arra, hogy elveszítse a külföldről finanszírozott szervezeteknek járó címkét.

– 500 ezres értékhatár felett kell majd jelenteni a külföldi támogatást.

– A Velencei Bizottság a nagy adminisztrációs terhek miatt túlzottnak tartotta, hogy az érintettek valamennyi külföldi támogatást és támogatót minden sajtótermékükben és kiadványukban megjelenítsék. Ezért ez kihúzzák a tervezetből.

(Index)

A készülő civiltörvényről és arról, miként érinti a zsidó szervezeteket, illetve mit gondolnak erről, itt írtunk korábban:

Ez a törvény csak a megbélyegzésről szól

Még több Kibic

Mégsem kapná meg az MTK a Sorsok Házát egy új törvényjavaslat szerint

2026.09.01. 1 hét ago
A kormány állami vagyonkörben tartaná a Sorsok Háza épületegyüttesét és a hozzá tartozó szomszédos telkeket a közvagyon megőrzése és a közfeladatok ellátásának biztosítása érdekében.

Az elviselhetetlenné váló online antiszemitizmusról is szó esett a zsidó civilek találkozóján

2026.07.28. 1 hónap ago
Izrael, Pride-felvonulás, együttműködések és közös programok kerültek a fókuszba a zsidó civil szervezeteket magába foglaló ZSKF tagságának reggelivel egybekötött megbeszélésén.

A zsidó közösségünk akkor teljes, ha minden tagunk biztonságban érzi magát benne

2026.07.02. 2 hónap ago
Több zsidó szervezet vonult együtt az idei Budapest Pride-on a Bálint Ház vezetésével.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »