A Talmud nem csak Nőknek májusban a 2B Galériába hívta az érdeklődőket, ahol az oktatás zsidóságban betöltött kiemelt szerepéről beszélgettünk Fritz Zsuzsával, a Bálint Ház igazgatójával és Zeitler Ádám oktatási szakértővel.
Fritz Zsuzsa egyik kedvenc Talmud-részletét hozta el, amelyből kiderült például hogy a zsidó oktatási módszerek sok szempontból már évezredekkel ezelőtt is XXI. századiak voltak. A szöveget közösen olvastuk fel, ami nem csak interaktívvá tette a beszélgetést, de könnyen átélhetővé tette, milyen is a Talmud csapongó szerkezete, tudósainak folyamatos vitája. „A zsidóság is egy folyamatos beszélgetés, vita a vallásról, az életről, és én pont ezt szeretem benne” – vezette fel Fritz Zsuzsa a tanulást.
A részlet (Bává Bátrá 2.3) látszólag elég távolról indít: éppen arról folyik a vita, hogy a lakók mikor zárathatnak be egy udvarukban működő üzletet vagy műhelyt, ha az zavarja őket. Az üzletet a nagy jövés-menés zaja miatt be lehet záratni, a gyerekek okozta hangzavar miatt azonban nem – írja a Misna. A kommentátorok ezen aztán elgondolkodnak, miért más a felnőttek és a gyerekek okozta hangzavar? Végül arra jutunk, hogy a gyerekek zaja az iskolás gyerekek zaját jelenti, akik tanulni érkeztek az udvarba.
Észre se vettük és máris a zsidó oktatás történetébe csöppentünk. Az oktatás alapvető fontosságú a zsidóságban, ezt a Tórában is elmondja Mózes („Tanítsátok meg azokra gyermekeiteket”), a talmudi párbeszédből pedig kirajzolódik előttünk, hogyan fejlődött a gyerekek tanítása a zsidó közösségekben. A tórai mondatot eredetileg szó szerint értelmezték, így minden fiút – formális oktatás a lányoknak akkor nem járt – apja tanított, otthon: akinek valamiért nem volt apja, nem tudott tanulni. Így azonban sokan maradtak oktatás nélkül, ezért aztán tanítókat neveztek ki Jeruzsálemben, akiknél tanulni lehetett.
A Jeruzsálembe való eljutás azonban sokaknak nehézkes volt – különösen azoknak a gyerekeknek, akiknek nem volt apja, hogy elvigye őket a városba. Ezt látva, hogy megkönnyítsék a tanuláshoz való hozzáférést, minden prefektúrába kineveztek egy tanárt, akik 16-17 éves fiúkat kezdtek tanítani. Ennyi idősen már elég nagyok ahhoz a fiúk, hogy egyedül elmenjenek egy szomszédos településig, ugyanakkor meglehetősen nehéz fegyelmezni egy kamaszt, aki akkor kerül először iskolapadba. A bölcsek ekkor rájöttek, hogy mégis 5-6 éves korban kell elkezdeni a tanulást. A kicsiknek viszont nehéz lett volna utazni, ezért minden városba kineveztek tanítót.
Így kisebb kanyarok után megtudtuk, hogyan kerülnek gyerekek az udvarba, de a szöveg még marad az oktatásnál, Fritz Zsuzsa szerint egyszerűen azért, mert a rabbikat is jobban érdekelték az oktatás részletei, mint az üzleti etika. Nem is baj, mert akkor derültek ki a legérdekesebb részletek a zsidó oktatásról, mikor a bölcsek a tanítás mikéntjéről kezdtek beszélni. E szerint hat évesnél kisebbeket nem lehet fogadni, „utána viszont taníthatod őket és megtömheted Tórával, mint egy ökröt”. Ha kicsit belegondolunk ez ma is így van, 5-6 évesen megyünk iskolába ahol azt is meg kell tanulni, ami nem igazán érdekel senkit, de később persze fontos lehet.
A rosszul viselkedőket lehet büntetni, de nem túlzottan. A tanítás szerint korbács helyett csak cipőfűzővel lehet ütni a gyerekeket, kiküldeni az osztályból pedig senkit nem szabad. Ez viszont tényleg haladó gondolat, hiszen a testi fenyítés a körmös még szüleink idejében is bevett fegyelmezési módszer volt első sorban a katolikus intézményekben, és engem is küldtek ki az osztályból, nyilvánvaló nevelési célzattal. Már akkor sem értettem, hogy ennek mi értelme, hiszen a folyosón aztán tényleg bármit lehet csinálni csak tanulni nem.
Olvasva ezt a részletet igazán megnyugtató volt megtudni, hogy őseink már több mint ezer éve azon a véleményen voltak, mint én tíz évesen a kilencvenes évek közepén. Az inkluzív oktatás ma szintén modern eszmének számít, pedig itt a Talmudban is elhangzik, hogy a jó és rossz tanuló diákokat nem szabad elkülöníteni. Az oktatáshoz való hozzáférést is biztosították azzal, hogy másik iskolába küldeni csak akkor lehetett valakit, ha az a városban van és biztonságosan el tud jutni oda. A minőséget pedig az garantálta, hogy minden 25 gyerekre kellett jutnia egy – jól megfizetett – tanítónak. Van még mit behoznunk.
A sok kanyar és kitérő után (megismertünk még egy történetet Dávid király főparancsnokáról Joávról, aki talán meg is ölte tanárát mert évekkel korábban valamit rosszul tanult meg nála) a rabbik is levonták a következtetést: a tanulás annyira fontos, hogy azt, legyen bármilyen hangos is, nem szabad megakadályozni.
De milyen a zsidó oktatás a kétezres években, és mitől zsidó, ha nem a Tórát tanítják? Erre már Zeitler Ádám válaszolt, aki maga is egy oktatási intézményt vezet. Zeitler elmesélte, hogy sok oktatási intézménybe járt, ahol sok félét tanult, a zsidó oktatás pedig két nagy előnyt adott neki. Az egyik a kritikai gondolkodás. A folyamatos visszakérdezés, a szabályok értelmezésének többféle lehetősége a Talmudnak lényegi része. Legalább ennyire érdekes azonban, hogy Zeitler több száz zsidó iskola honlapját átböngészve azt vette észre, hogy a „kritikai gondolkodásra való nevelés” fordulat mindenhol visszaköszön, legyen az iskola bárhol a világon, a nem zsidó iskolákban viszont csak mostanában kezd divatba jönni.
A másik fontos érték pedig maga a tanulás fontossága, és az így felhalmozott kulturális tőke, amely később az élet bármely területén hasznos lehet. „Rámbám szerint a tanulásra szánt idő egyharmadában az írott tannal kell foglalkozni, a második harmadban az íráshoz főzött szóbeli tanokat kell értelmezni, és csak a harmadik harmadban kell végiggondolni és kialakítani saját viszonyunkat a tanultakhoz. Ez nagyon fontos, bizonyos alapdolgokat muszáj bemagolni” – mondta Zeitler. Hiába van számológépünk, a szorzótábla tudása nagyon meggyorsítja a hétköznapi életet, hoz egy példát.
Ez persze egy nehéz és unalmas folyamat, de nem megspórolni – erre utal szerinte a „megtömheted mint egy ökröt” fordulat is. Zeitler maga nagyon kedveli Anton Makarenko szovjet pedagógus elméletét, mely szerint kollektívában kell nevelni, nem pedig egyénileg. Ugyanakkor Jean-Jacques Rousseau-val is egyetért, aki szerint minden ember egyedi, ezért tanítani is individuálisan kell. Zeitler szerint a zsidó oktatási módszer már évezredekkel ezelőtt feloldotta ezt az ellentmondást. A kicsiket közösségben neveli, a kamaszkortól pedig egyénileg, esetleg párban folyik a tanítás.
„A zsidó oktatás nagyon rímel a mai modern trendekre. A módszertanokat már több ezer éve jól leírták, nekünk csak az a dolgunk, hogy kicsit modernizáljuk azokat. Például cipőfűzővel se verjük a gyereket”. Tennivaló persze bőven akad, mert a szocializmus alatt a zsidó iskolák sokat veszítettek az évezredek alatt felhalmozott versenyelőnyükből, de ezt vissza kell hozni, és elérni, hogy a zsidó iskolák annyira népszerűek legyenek, hogy sok nem zsidó szülő is oda akarja járatni a gyerekét – mint tette ezt az Obama házaspár Amerikában.
A Talmud nem csak Nőknek következő tanítása a Savuot – a Bálint Ház Éjszakáján lesz:
Isten számolja a nők könnyeit!??
Hol a nők helye? A konyhában vagy a zsinagógában? A családban a férfi támogatása a feladata? De mit ér egy nő férj nélkül? Górcső alá vesszük, hogy milyen a nők helyzete, szerepe és megítélése a klasszikus zsidó forrásokban és ehhez képest mi a gyakorlat – avagy Talmud nem csak Nőknek. Az interaktív Talmud tanulást Wéber Edina vezeti, ami előtudást nem igényel. Az esemény ingyenes. Részvételi szándékot e-mailben ([email protected]) vagy a Bálint Ház Facebook eseményénél lehet jelezni.