Az MTI nem volt hajlandó megjelentetni a Mazsihisz közleményét

A Mazsihisz egy közleményt szeretett volna megjelentetni a köztévé híradójában elhangzott durva sorosozás miatt, az MTI azonban nem volt hajlandó lehozni azt, mivel a köztévét kritizálták volna benne. Azt meg ugye nem lehet.

A köztévé híradója nemrég új mélységekbe tolta a sorosozást, amikor egy iráni propaganda oldalra hivatkozva egyszerűen gonosz cionista-amerikai milliárdosnak nevezték a kormány jelenlegi főellenségét, Soros Györgyöt. A Mazsihisz ezért egy közleményt szeretett volna megjelentetni a távirati iroda Országos Sajtószolgálat (OS) nevű felületén, amelyben kifejtették volna, hogy az ilyen beszéd bizony a zsidózás egyik félreérthetetlen, bevett formája, és már csak ezért sem kellene az amúgy közismerten antiszemita iráni ajatollahot, mint hiteles forrást idézni.

Az MTI viszont megtagadta a közlemény megjelentetését az OS szabályzatára hivatkozva, amely szerint „a közlemények nem sérthetik a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen”. A szabályzat értelmében „az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.”

A hírt lehozó 444.hu szerint az MTI egyszerűen azért nem hozta le a Mazsihisz közleményét, mert az kritizálni merészelte a köztévé híradójának zsidózós megnyilvánulását. Mint írják, az Országos Sajtószolgálat honlapján amúgy az utolsó futóbolondoktól a Scientológia Egyházig bárki megjelentethet bármit.

„Soros Györgyöt gonosz cionista világ-összeesküvőnek nevezni közszolgálatilag, híradóban, főműsoridőben pontosan az, aminek látszik: nettó antiszemita uszítás” – olvasható Radnóti Zoltán rabbi a hvg-hu-n megjelent írásában. A Mazsihisz rabbitestületének elnöke szerint „a gyűlölet és félelemkampányok társadalmi károkozása akkor is felmérhetetlen, ha nem antiszemiták. Ez a kampány azonban tegnap óta még ettől sem mentes. Most kéne abbahagynunk ezt az egészet, mielőtt tényleg jóvátehetetlen károkat okoz. Ha már nem tudjuk mérsékelni a gyűlöletet és a rettegést, legalább ne terjesszük közpénzen.”

A Mazsihisz közleménye amúgy így szólt volna:

„A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye

Budapest, 2017. május 25., csütörtök (OS) – Közösségünkben kellemetlen emlékeket idéz fel a „háttérben megbújó, onnan világ-összeesküvést szervező, saját anyját bármikor megölni kész gonosz spekulánssal” való riogatás. Ez a zsidó-keresztény kultúrkörben elfogadhatatlan.

Rendkívül aggályosnak tartjuk a köztelevízió szerda esti híradását, amelyben a nyugati értékeket elutasító, közismerten antiszemita iráni ajatollahot, mint hiteles forrást idézik. Ali Hámenei szerint Soros György „gonosz, cionista-amerikai multimilliárdos”, amit a közszolgálati híradó kritikai kommentár nélkül tolmácsolt. Ez a fajta szóhasználat a magyar szélsőjobboldali médiumokban a zsidózás egyik félreérthetetlen, bevett formája. Felháborító, hogy a  közszolgálati televízióban immár elfogadott az ilyen szalonképtelen antiszemita hangnem. Az ilyesfajta közbeszéd nem tolerálható, amit világossá kell tenni minden honfitársunk számára.

A magyar alaptörvény védi a lelkiismereti, szólás- és vallásszabadságot. Határozott véleményünk, hogy Magyarországon nem bűn sem zsidónak, sem cionistának lenni. Néhány hónap múlva az izraeli miniszterelnök a politikai cionizmus atyjának szülővárosába, Budapestre fog látogatni. Ettől függetlenül is fontosnak tartjuk, hogy az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartsa be a magyar kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvét. A magyar kormánytól pedig elvárjuk, hogy az általa felügyelt médiumoktól követelje meg az alkotmányos alapelvek betartását.

Kiadó: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)”

A sorosozásról pedig itt írtunk bővebben:

Akkor most antiszemitizmus a sorosozás, vagy sem?

Még több Kibic

A woke anticionizmus a zsidó lét metafizikai tagadásáról szól

2025.10.15.1 hónap ago
Az antiszemitizmus irracionalitása, amikor a tudomány, a morál és az emberi jogok nyelvén magyarázzák újra ugyanazt a gyűlöletet, amely a történelem során már oly sokszor kimondódott. Berkovits Balázs szociológus előadásával folytatódott a Magvető Caféban a Limmud Magyarország Jól kinézünk! című sorozata.

A zsidó civilekkel is egyeztet Bóka János az antiszemitizmus elleni akcióterv kidolgozása kapcsán

2025.10.10.1 hónap ago
Bóka János, Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere és az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős miniszterelnöki megbízott volt a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) ehavi reggelivel összekötött megbeszélésének vendége. Az eseménynek ebben a hónapban a Bálint Ház adott otthont, a reggeliről pedig a Hasomer Hacair gondoskodott.

A 16. század végére már készen állt a modern antiszemitizmus szókészlete

2025.10.03.1 hónap ago
Nem elegendő a kora kereszténységtől eredeztetett örök zsidóellenességről beszélni, és ebből közvetlenül levezetni a holokauszt magyarázatát. Kovács András szociológus A politikai és a faji antiszemitizmus című előadásával folytatódott a Magvető Caféban a Limmud Magyarország Jól kinézünk! – a zsidó történelem és hagyomány a képek erejével elnevezésű sorozata.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »