Trump derűlátó a közel-keleti békét illetően

A közel-keleti békét illetően derűlátó beszéddel zárta le izraeli és a palesztin területen tett látogatását Donald Trump amerikai elnök kedden az Izrael Múzeumban. Azért még egy apróbb botrányt így is sikerült összehoznia.

Trump az Egyesült Államok egyértelmű támogatásáról biztosította Izraelt. Az izraeli vezetőkből álló közönség lelkes tapssal jutalmazta azt a kijelentését, hogy Iránnak nem fogják megengedni a nukleáris fegyver megszerzését.

Trump és Netanjahu

„Nem lesz egyszerű a békekötés. De a kompromisszumok iránti elszántsággal , valamint hittel elérhető, hogy az izraeliek és a palesztinok megkössék a megállapodást” – jelentette ki az amerikai elnök, de semmi konkrétumot nem mondott a majdani békéről és az ahhoz vezető útról, mint ahogy a kétállami megoldásról és a telepesekről sem.

Trump elmondta, hogy személyes megbeszélései alapján a palesztinok és az izraeliek is készen állnak a békére, amelynek akadályai az előítéletek és a szélsőségesség.

Az amerikai elnök – szemben az izraeli reményekkel – nem mondta ki, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa, de még azt sem, hogy a zsidó népé, és nem ejtett szót arról a választási kampányában tett ígéretéről, hogy az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe költöztetnék.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök háláját fejezte ki az első elnöki útján tett izraeli látogatásért, és szoros szövetségesi viszonyt ígért Amerikának.

A programadó beszéd előtt Donald Trump a Jad Vasem holokauszt múzeumban koszorút helyezett el a második világháború hatmillió zsidó áldozatának emlékére, és rövid beszédet mondott, melyben emlékeztetett rá, hogy „soha többet”.

Trumpnak azért sikerült egy újabb apró botrányt elkövetnie, amikor a Jad Vasem emlékkönyvébe csupán annyit írt: „Nagy megtiszteltetés itt lenni a barátainkkal. Igazán bámulatos, soha nem felejtem”. Rögtön mellé is került Barack Obama 2008-as bejegyzése, amely egy egész oldalt kitöltött annak idején. Sokak szerint Trump még a Twitteren is többet szokott posztolni ennél:

Trump és Obama bejegyzése a Jad Vasem emlékkönyvében

Még több Kibic

Az október 7-i terrortámadás és a gázai háború áldozataira emlékeznek a Szenes Hanna parkban

2026.04.09. 2 hét ago
A megemlékezésre a terroristák által két kisgyermekével együtt meggyilkolt Siri Bibasz születésnapján kerül sor, amely idén Izrael függetlenségi napja is egyben. A megemlékezést filmvetítés követi.

Több mint száz évig csak titokban gyakorolhatták vallásukat a síiták szent városában élő zsidók

2026.03.27. 4 hét ago
Az iráni Meshedben élő zsidókat az iszlám vallás felvételére kényszerítették, ők azonban titokban megőrizték saját hagyományaikat.

Robbanószerrel megrakott járművel hajtott a gyerekekkel teli zsidó központba egy libanoni származású férfi

2026.03.13. 1 hónap ago
Libanonban egy izraeli légi csapásban meghalt családtagjait akarta megbosszulni a Michigan állambeli West Bloomfieldban lévőlévő Temple Israel zsidó központ elleni támadással a merénylő. A támadót a biztonságiak lelőtték.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »