Köves Slomó szerint a sorosozás nem antiszemitizmus

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija azt mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában, hogy nem tud olyan nemzetközileg elfogadott normáról, amely szerint a sorosozás antiszemita beszédnek számítana.

Köves Slomó megemlítette, Magyarországon a friss összegzések szerint a lakosság 64 százalékában nincsen antiszemita attitűd, míg 20 százaléknyian szélsőségesen, 16 százaléknyian visszafogottan antiszemiták. Ugyanakkor 2015-ben 42 gyűlöletcselekményt regisztráltak, ezek többsége verbális volt, míg a Franciaországban regisztrált ezerötszáz eset felében fizikai erőszak történt – tette hozzá. Köves Slomó szerint a zsidó közösség számára az az elsődleges szempont, hogy biztonságban tudják megélni az identitásukat, „legyen ez a biztonság fizikai biztonság, jogbiztonság vagy akár a szellemi, lelki jólét biztosítása”.

Köves Slomó rabbi (Kép: 24.hu)

Frans Timmermans az Európai Bizottság alelnöke még múlt héten nyilatkozott úgy, hogy Orbán Viktor Soros György elleni kampányával antiszemita hangokat üt meg. Korábban pedig Konrád György író a CEU-val kapcsolatos nyílt levelében írta, hogy Orbán Viktor „propagandagépezete göbbelsi lendülettel a zsidó Sorosban mutatja fel a nemzetnek és a világnak minden bajok okozóját az 1933-as náci jelszóhoz (a zsidók a mi szerencsétlenségünk) hasonlóan, gyászosan emlékeztet az undorító példára”.

Ezzel a módszerrel megállapíthatjuk, hogy antiszemitizmus-e a sorosozás

Még több Kibic

Sírköveket törtek össze és náci jelképeket festettek a síremlékekre egy aradi zsidó temetőben

2025.05.15.2 nap ago
A román rendőrség szerint a kiskorú elkövetők egyike tagja egy szélsőséges náci csoportosulásnak, amely működésére az aradi zsidó közösség aggodalommal tekint.

A Mazsihisz elvárja, hogy a Fidesz vizsgálja meg az egri képviselő antiszemita posztjának személyi következményeit

2025.05.13.3 nap ago
Közleményben tiltakozik a Mazsihisz a fideszes egri képviselő által megosztott bejegyzés miatt, amelyben Dobrev Klárát származása alapján gyalázzák, a zsidó közösséget pedig kollektív bűnösséggel vádolják.

Náci karlendítéssel tisztelgett az imádkozó rabbinak egy férfi a XI. kerületben

2025.04.25.3 hét ago
A karlendítést az „Achtung! Zsidó! Auschwitz, Hitler!” szavakkal nyomatékosította az elkövető, miközben elhaladt a rabbi mellett.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »