Hogyan lett egy debreceni fürdőházból zsidó és katolikus imahely?
Többször gazdát cserélt az előkelőségek emblematikus vigalmi helye. A debreceni fürdőház mulatóként, zsinagógagént és katolikus kápolnaként egyaránt üzemelt.
Debrecen polgársága és a diákok, katonák a 19. század első felében szívesen látogatták az 1826-ban elkészült nagyerdei Vigadót, ahol a fürdésen túl mód nyílt zenés-táncos mulatozásra is. Két évtized elteltével a növekvő igények láttán egy magánszemély is üzleti lehetőséget remélt, és bent a városban, a Szent Anna utcán, a római katolikus plébániával szemben egyemeletes magán fürdőházat épített fel az erdőbe kirándulni restekre számítva.
A háztulajdonos és építtető, a nemesi származású Liszkay Sámuel (1798–1880) mérnök, a város alkalmazottja, 1847-ig erdőmestere, aki a korabeli szokásoknak megfelelően „hites” földmérőként és tervező építészként is tevékenykedett. Első fennmaradt térképe például egy ingatlanvita eldöntéséhez készült 1828-ban. Két évvel később a híressé vált kilenclyukú hortobágyi híd építési ellenőre volt, majd az ő „egyszerű páholysoros színház” tervét terjesztette fel Debrecen engedélyezésre a királyi kamarához 1842-ben. Erdőmesterként pedig feladatkörébe tartozott a nagyerdei fürdő akkor elvégzett korszerűsítése is. Az 1850-es években már magánvállalkozó volt, amikor a Szolnok felől épülő vasút és a hozzátartozó kisebb épületek kivitelezését végezte. Akkoriban a legnagyobb adózók között az előkelő 24. helyen jegyezték.
Minden bizonnyal Liszkay saját tervezése a Szent Anna utcai egyemeletes, pincés belvárosi fürdőház. A telek – későbbi címén 26. szám – teljes szélességét kitöltő épületét az utcától 30 méterrel beljebb helyezte el, így a míves utcai kerítéstől virágos parkon át vezető sétány végén nyílhatott az oszlopokkal díszes fürdő főbejárata. Az építkezés 1847. szeptember végén már olyan készültségi állapotban volt, hogy megjelenhetett a „fördői figyelmeztetés” a Debrecen-Nagyváradi Értesítőben. Ott olvasható, hogy „a Szent Anna utcai új fördőben, nem azzal a kényelemmel ugyan, mint midőn az a jövő tavasszal ünnepélyesen megnyittatik, de még is már jelenleg, és ezen túl a télen által is mindenkor lehet förödni”. A földszinten kádakkal berendezett fürdőszobák várták a fürödni vágyókat, a mulatozók számára pedig az emeleten alakítottak ki nagy tánctermet.
Liszkay Sámuel az elveszett szabadságharcot követő év februárjában eladásra, esetleg kisebb falusi birtokra való cserére kínálta a fürdőházat. Az újsághirdetésben – ahol az elegáns épület képe is megjelent – ötezer forint tiszta jövedelmet garantált a vevőnek. Végül meghiúsult az értékesítés, sőt az intézmény a „virágkorát a század ötvenes éveiben élte, a városi előkelőségek kedvenc szórakozó helye lett”. 1854. február 7-én például a császári és királyi 25. zászlóalj zenekarának közreműködésével volt „táncvigalom a Szentannai fürdő tánctermében”. Pár nap múlva (12-én és 15-én) pedig Tornay Ferenc vendéglős bérelte a tánctermet, hogy ott „piquenique és álarcos táncvigalmakat” rendezhessen, és ugyanezért szintén ő hirdette „felsőbb engedély mellett” a következő év farsangjára is „t. Liszkay Sámuel úr … teremét”.
Az ismeretlen okokból nehéz anyagi helyzetbe került Liszkay 1857-ben eladta fürdőházát, amelyet az új tulajdonos Zichermann Ignác előbb maga is közfürdőként és mulatóhelyként üzemeltetett. Hirdetései szerint „A Szentannai fördőben egész télen által mindennap meleg szobában förödhetni.” Hét év után viszont a helyi zsidó hitközség vette bérbe a házat hitéleti célra. Az emeleti nagy tánctermet női karzat beépítésével imaházzá alakították, a földszintre pedig hivatali helyiséget és két iskolai tantermet rendeztek be. Az átalakítások nyomán elkészült templomot 1865 őszén avatták fel. A tíz éves bérleti idő elteltével, 1874-ben a hitközség tulajdonába került az egész ingatlan, amelyhez 1893-ban megvették a keletről szomszédos telket. Az így összekapcsolt földrészletekre akartak egy jelentősebb templomot állítani. A zsidó nagytemplomnak végül a Deák Ferenc utcán – a mai Petőfi tér keleti oldalán – találtak helyet, így a fürdőből lett imaházat és a telkeket 1895-ben eladásra kínálták a római katolikus Svetits Alapítványnak.
(A folytatásból az épület további sorsára is fény derül: http://www.haon.hu/haon-hetvege-vez-hogyan-lett-a-belvarosi-fordohaz-zsido-es-katolikus-imahely/3468416)
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!