Ingyenes GóleMese előadás kisiskolásoknak a Frankel zsinagógában
A Gólem Színház olyan osztályok jelentkezését várja, akik szívesen vennének részt nézőként a GóleMese, avagy így ment a rabbi hohmecolni című gyerekelőadáson a Frankel Leó utcai zsinagógában 2017. májusában. Az előadást követően Verő Tamás, rabbi segítségével a gyerekek a zsinagóga történetével is megismerkedhetnek.
Összesen három 50 fős csoport számára van lehetőség a programon való részvételre a Mazsihisz és a MAZSÖK támogatásának köszönhetően.
A felhívásra jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet 2017. május 8-ig.
Csoba Adrienn:
[email protected]
Az előadás időpoontja: 2017. májusa
Az előadásról:
Gólem Színház – Szamárfül Projekt
GóleMese, avagy így ment a rabbi hohmecolni!
Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró, egy gránátalma magja, Salamon király, egy méhecske, és az igazság mécsese? A rabbi elmeséli, miközben a mese erejével próbál életet lehelni a Gólembe! Sikerülni fog neki vagy sem? Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet!
Az előadás a Gólem legenda által keretezve négy közismert zsidó népmesét dolgoz fel, melyeket a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Zsidó népmesék című kötetből válogattunk, a könyv szerkesztőjének, Bán Lindának szakértő segítségével.
Rendező: Schmied Zoltán és a társulat
Konzultáns: Bán Linda, Balázs Gábor, Borgula András
Látványterv: Bernáth Dénes
Játsszák: Bognár Anna, Berki Szofi, Bernáth Dénes, Hajmási Dávid
Támogató: NKA
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
