Majdnem két százalékkal nőtt Izrael lakossága az elmúlt évben

Izrael éppen ma 69 éves. A függetlenség napja alkalmából az izraeli statisztikai hivatal friss adatokat közölt a még mindig elég fiatalnak számító ország népességét illetően.

Az izraeli statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a 69 éves Izrael Állam lakossága megközelítőleg 8,68 millió fő, ebből nagyjából 6,48 millió (74,7 százalék) a zsidó, 1,81 millió (20,8 százalék) az arab és a maradék 4,5 százalék pedig egyéb etnikumú. Ez az elmúlt évhez képest 1,9 százalékos növekedést jelent.

Izrael 69. születésnapját ünnepli

A tavalyi függetlenségi naphoz képest tehát nagyjából 159 ezerrel élnek többen Izraelben. 174 ezer újszülöttre jutott 44 ezer halálozás, és kb. 30 ezresre tehető a bevándoroltak száma. Ha ez így marad, akkor 2048-ra, tehát Izrael 100. születésnapjára az ország lakossága 15,2 milliósra növekedhet.

Az Izraelben élő zsidó lakosság a világ zsidóságának nagyjából a 43 százalékát teszi ki, ugyanez az arány 1948-ban, az ország megalakulásának idején csupán 6 százalék volt. Ma az izraeli zsidó népesség 75 százaléka az országban született. Az izraeli zsidók 44 százaléka vallja magát teljesen világinak, 24 százalék hagyományőrző vagy nem nagyon vallásos, 12 százalék nemzeti-vallásos, 11 százalék vallásos és 9 százalék ultraortodox.

(Ynet)

Még több Kibic

Karácsony Gergely: Nincsenek szavaink erre a barbárságra

2025.02.27.7 nap ago
Szerdán este a Lánchíd az emlékezés narancssárga fényébe borult, utalva a Gázában meggyilkolt Kfir és Ariel Bibasz vörös hajára. A Jeruzsálem parkban eközben zsidó szervezetek csendes gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra.

Évnyitó rendezvény és jótékonysági vásár az árván maradt izraeli gyerekek részére

2025.01.10.2 hónap ago
A Keren Hayesod Hungaria Alapítvány eseményén az előadásokon túl az október 7-i terrortámadás és az azt követő háború miatt árván maradt izraeli gyerekek részére az adományként kapott alkotásokból rendeznek jótékonysági vásárt.

Amerika választ, Izrael megérzi? – Szakértői elemzés az amerikai választások után

2024.11.17.4 hónap ago
A Merkaz eseményének célja, hogy átfogó képet adjon a választási eredmény lehetséges következményeiről, és segítsen megérteni, milyen kihívások és lehetőségek várnak Izraelre az új amerikai vezetés alatt.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »