Menekültekkel együtt ünnepelték a peszahot a sivatag közepén

Egy izraeli csoport úgy gondolta, hogy a legjobban úgy fejezhetik az egyiptomi fogságból szabadulás ünnepének lényegét, ha menekültekkel ünnepelnek együtt. Párhuzamot látnak ugyanis a zsidó nép és az afrikai menekültek története között.

Nagyjából 250 izraeli ünnepelte a peszahot a Negev-sivatagban található Holot menekülttábor közvetlen közelében, ahol kb. 2000 menekültkérő várja, hogy az izraeli hatóságok döntsenek sorsukról. Az eseményt azzal a céllal szervezték, hogy minél többen lássák, milyen körülmények között élnek az emberek a menekülttáborban, és megismerhessék az ott élők történetét. A szervezők úgy gondolják, hogy ha minél többen a saját szemükkel látják a menekülttábort és beszélgetnek az ott tartózkodókkal, akkor talán változtatni lehet a helyzetükön.

Ünneplés a Holot menekülttábor mellett

Az Afrikából Izraelbe érkező menedékkérők helyzete ugyanis korántsem nevezhető ideálisnak. Az országban nagyjából 45 ezer menedékkérő tartózkodik, túlnyomó többségük Eritreából és Szudánból érkezett, az izraeli hatóságok azonban szinte senkinek sem adnak menekültstátuszt mióta a 2000-es évek közepe táján elkezdtek odaérkezni. Mindezt annak ellenére, hogy az ENSZ adatai szerint nemzetközi szinten az eritreaiak 84 és a szudániak 56 százaléka kapja meg a menekültstátuszt. Építettek viszont kerítést az izraeli-egyiptomi határra, így az utóbbi években jócskán csökkent az Izraelbe érkező menekültek száma. Akik persze az izraeli hatóságok szerint nem menekültek, csak gazdasági bevándorlók.

Izrael ráadásul egy 1950-es, a terroristák beszivárgását megakadályozni hivatott törvényre hivatkozva tartja fogva a menedékkérőket, például olyan táborokban, mint amilyen Holot is. A táborok lakói napközben elhagyhatják az intézményt, reggel és este viszont be kell jelentkezniük a tábor személyzeténél, amelyet az izraeli börtönszolgálat biztosít. A tábor viszont a semmi közepén található, a közelben nincs semmilyen település, van viszont extrém sivatagi időjárást és egész napos semmit tevés. Az ideérkező menedékkérők általában egy évet töltenek el itt.

Az esemény egyik szervezője úgy véli, a peszah a zsidó nép átlépését jelképezi az egyiptomi fogságból az izraeli szabadságba. Szerinte alapjában véve az afrikai menekültek is a rabságból szöktek el, és az izraeliek, akik minden peszahkor köszönetet mondanak a szabadságért, mégsem adják ezt meg nekik.

In the remote south, young Israelis and refugees celebrate Passover together

In event at Holot detention facility, participants draw parallels between Jews’ escape from bondage in Egypt and modern day asylum-seekers Full story at the Times of Israel: http://toi.sr/2op8hkZ Luke Tress for the Times of Israel

(The Times of Israel)

Még több Kibic

Karácsony Gergely: Nincsenek szavaink erre a barbárságra

2025.02.27.6 nap ago
Szerdán este a Lánchíd az emlékezés narancssárga fényébe borult, utalva a Gázában meggyilkolt Kfir és Ariel Bibasz vörös hajára. A Jeruzsálem parkban eközben zsidó szervezetek csendes gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra.

Évnyitó rendezvény és jótékonysági vásár az árván maradt izraeli gyerekek részére

2025.01.10.2 hónap ago
A Keren Hayesod Hungaria Alapítvány eseményén az előadásokon túl az október 7-i terrortámadás és az azt követő háború miatt árván maradt izraeli gyerekek részére az adományként kapott alkotásokból rendeznek jótékonysági vásárt.

A Csányi5 előtt is meggyúltak a hanukai lángok

2024.12.30.2 hónap ago
A MAZS Alapítvány, az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár és a Gólem Színház közös hanukai gyertyagyújtásán Karácsony Gergely főpolgármester is részt vett.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »