Székely Éva olimpiai bajnok úszó 90 éves. A náci haláltábortól az utolsó pillanatban menekült meg, a kommunisták is fenyegették származása miatt. Lánya, Gyarmati Andrea edzője lett, örökérvényű kérdéseket tett fel: mit vettem el a gyerekkorából, és mit adtam cserébe.

Székely Éva, aki 2004-ben az elsők között lett a Nemzet Sportolója, április harmadikán ünnepli 90. születésnapját. Az életrajzában a születési dátum sokáig április 4. volt, vagyis a szocializmusban a felszabadulás napja. Éppen nagykorú, 18 éves volt, amikor Magyarországon véget ért a második világháború.

Édesapja erdélyi, édesanyja felvidéki származású, de Székely már Budapesten született, és már nagyon fiatalon megtanult úszni.

1936-ban a csillaghegyi strandon Csík Ferenc olimpiai aranyának közvetítését – 100 gyorson nyert, „most bele, most bele”, úgy biztatta a riporter a hajrában – hallgatva határozta el magában, ő is bajnok lesz. Üldöztetése alatt ez a cél tartotta életben, hogy neki is szól majd egyszer a Himnusz, a legcsodálatosabb dallam.

1952-ben nyerte olimpiai aranyát, de már négy évvel korábban csúcsokat döntött. Csakhogy mellhártyagyulladást kapott, miután egy teherautó platóján tette meg az utat az áprilisi egri versenyig. Sokat hagyott ki, de felépült az londoni olimpiára, nem volt azonban olyan erőben, hogy nyerjen. Nagy csalódásként élte meg a negyedik helyet, nem is feltétlen akarta folytatni még négy évig, a következő olimpiáig.

Az 1952-es olimpia előtt ismét beteg lett, idegi alapon kapott gyomorhurutot, hányással kellett méregtelenítenie. Radikális megoldás volt, de gyorsabban nem lehetett kimosni a hurutot a gyomrából.

Helsinkiben hazai nagy riválisát, Novák Évát győzte le 200 mellen, 3 másodperc volt az előnye. (Novák a 4×100-as gyorsváltóban lett első, ő is aranyéremmel tért haza Finnországból.) Akkor még pillangózni is lehetett karral ezen a távon, csak a következő olimpiára tiltotta meg a nemzetközi szövetség.

Épp ezért nevezték pillangókisasszonynak, mert végig bírta a teljes távot. Más nem volt képes erre.

Fanatikusan, aszkétaként edzett, kicsit emlékeztet a jelenkori Hosszú Katinkára, olyan adagokat és olyan tempóban úszott akkoriban, mint senki más. Férfiak is csak ámultak a hazai medencékben, hogy oxigénhiányos állapotban mire képes.

A címét így sem tudta megvédeni 1956-ban, mert a melbourne-i olimpia előtt a forradalom utáni bizonytalanság viselte meg, akkor már itthon kellett hagyja kislányát, a két éves Gyarmati Andreát, akinek az édesapja a vízilabdában háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső.

A pakisztáni átszálláskor haza akart térni, Karacsiban egy amerikai pilótának azt mondta, vigye őt Budapestre. Heteken át nem hallotta a kislánya hangját – gyeltek haza rapulóval, ezt üzente -, akkor nyugodott meg, amikor ő volt a telefonvonal túlsó végén. 1956-ban új technikával a második helyen végzett.

1960-ban a római olimpia előtt a párt választás elé állította őt és férjét, Gyarmati Dezsőt, ketten együtt nem mehetnek az olimpiára, mert attól tartottak, disszidálnak, hiszen 56 után egy évet az Egyesült Államokban töltöttek. Végül Gyarmati ment. Ha lett volna akkoriban vegyes úszás az olimpiai programban, Székely lett volna a legnagyobb esélyes.

Miután abbahagyta, edzői diplomát szerzett a gyógyszerész mellé. Több könyvet is írt, de a legnagyobb sikert a „Sírni csak a győztesnek szabad” című érte el. Ezt a könyvet bármikor megéri újraolvasni.

Az Index cikkében még arról is olvasni lehet, hogy hogyan menekült meg Székely Éva a koncentrációs tábortól, hogyan zsarolta később a kommunista hatalom, illetve hogyan készítette fel lányát, Gyarmati Andreát az olimpiára: http://index.hu/sport/uszas/2017/04/03/szekely_eva_90_eves/

Facebook X Reddit Pinterest