A Heim Pál Gyermekkorháznál jótékonykodtak a zsidó diákszervezet önkéntesei
A Hillel Hungary zsidó diákszervezet önkéntesei a Good Deeds Day, a jócselekedetek világnapja alkalmából festették ki a Heim Pál Gyermekkorház kerítését. Mivel a program igencsak közösségépítőnek bizonyult, ezért a jövőben is várhatók majd hasonló akciók a szervezet részéről.
Április 2. volt a nemzetközi Good Deeds Day, vagyis az önkéntesség világnapja, amelyhez idén a Hillel Hungary zsidó diákszervezet is csatlakozott. Az ötletelés közben merült fel a kórház neve, a Heim Pálnál pedig nagyon kedvesen fogadták az ötletet, és utólag is igen hálásak voltak az önkéntesek munkájáért – mondta el a Kibicnek Rubin Eszter, a Hillel Hungary alelnöke.
Már reggel tizenhét önkéntes állt készen a munkára, köztük sokan olyanok is, akik korábban nem vettek részt a szervezet programjain, de megtetszett nekik a jótékonykodás. Az egész nap során pedig nagyjából harmincan fordultak meg a programon, és festették színesre a gyermekkorház kerítését.
A Hillel Hungary korábban az Újpesti Szeretetotthon számára szervezett zenés programot, de a kerítésfestéshez hasonló önkéntesmunkát ezidáig nem rendezett. A szervezet alelnöke szerint azonban nem ez lesz az utolsó ilyen jellegű programjuk, már csak a közösségépítő jellege miatt is folytatni szeretnék a jótékonykodást.
A Hillelről bővebben itt írtunk korábban:
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
