Tel-Aviv egyedülálló adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy egy igazi okosváros váljon belőle. A városban található startup cégek segítségével ugyanis egy nagyobb, központi fejlesztési terv hiányában is kiharcolhatja magának a jövő városa címet.
Egy jól tervezett és profin menedzselt nagyváros magas szinten képes szolgáltatásokat nyújtani a lakói számára, olyan eltérő terülteken, mint a közlekedés, az energia, a lakhatás, az élelmezés vagy éppen az egészségügy. Ezeket a szolgáltatásokat pedig egyre okosabb eszközökkel tudják pontosítani és minél hatékonyabbá tenni. Ilyen eszköz lehet a napi hulladékot összegyűjtő kukásautók számának szabályozása az összegyűjtendő szemét mennyiségének alapján, a városi öntözőrendszerek leállítása esős időben vagy a közlekedési lámpák, amelyek nem állítanak meg, amikor senki sem keresztezné az utunkat.
Az ilyen típusú hatékonyságnövelő szolgáltatások bevezetéséhez elsősorban komoly kutatás és fejlesztési hajlandóság szükséges, és egy olyan adatfolyam, amelyet a város minden pontján elhelyezett szenzorok megállás nélkül osztanak meg. Az olyan hatalmas városokban, mint New York, Peking vagy London már javában folynak az ehhez hasonló fejlesztések, de az ígéretesebb technológiák inkább a közepesebb méretű városokból érkeznek. Tel-Aviv ezek közül is az élen jár abban, hogy egy valódi okosvárossá fejlődjön.
Itt van rögtön a Tel Aviv Global nevezetű fejlesztési ügynökség, amely a város 80 nyilvános pontjára biztosít ingyenes Wi-Fi elérést, ezzel támogatva az ott működő 1450 startup céget. Egy másik remek helyi példa a Green IQ, amely Smart Garden Hub néven hozott létre egy, a városok hatékony vízfelhasználását segítő rendszert. Ezzel akár a felére lehet csökkenteni egy város vízfelhasználását, ami egy olyan sivatagos vidéknek, mint Tel-Aviv igencsak hasznára válik. Maga a rendszer amúgy egy okostelefonos alkalmazás segítségével vezérelhető, és időjárási mintázatok, illetve előrejelzések szerint állítja be a csöpögtető öntözőket.
Tel-Avivban, de persze máshol is, a biztonság egy fokozottan kiemelt terület, amelyre többek között a Magos System, egy helyi startup kínál egy igen hatékony és alacsony költségű megoldást. A Magos ugyanis egy olyan olcsó és energiatakarékos radarrendszert fejlesztett ki, eredetileg katonai célokra, amely segítségével remekül lehet a külterületi védelmet ellátni. Ezzel a rendszerrel védhetők mind közterületek, infrastruktúrák, illetve nyilvános helyszínek. A cég jelenleg is több okosváros projektben vesz részt, és nem csak Izraelben, de az Egyesült Államoktól egészen Dél-Afrikáig az egész világon telepítik biztonsági rendszerüket.
Természetesen a tel-avivi városi innováció sokat köszönhet annak a nem éppen elhanyagolható ténynek, hogy Izraelben a legmagasabb az egy főre jutó startup vállalkozások száma. Ennek pedig a kötelező katonai szolgálat az egyik legfőbb generálója, hiszen a hadseregben eltöltött 2-3 év arra sarkalja a startupokat alapító fiatalokat, hogy megbízható és strapabíró eszközöket fejlesszenek. Ez a két tulajdonság pedig kulcsfontosságú az okosvárosokhoz kialakított létesítményeknél.
A város kezelhető mérete szintén egy igen lényeges szempont a fejlesztések hatékonyságát illetően. A Tel-Aviv környéki városokat egyesítő Gus Dan ugyan 3,5 millió lakossal rendelkezik, magában Tel-Avivban azonban csak 400 ezren laknak. Egy ekkora méretű város pedig a különböző szinteken sokkal könnyebben kezelhető, ráadásul az okosvárosoknak hasznos alkalmazásokat fejlesztő startup cégek 30-40 százaléka is itt található.
A mai napig az egyik legsikeresebb ilyen program, a Digi Tel Residents 2014-ben elhozta Tel-Aviv számára a Világ Legjobb Okosvárosa díjat a barcelonai Okosváros Világkiállítás és Konferencián. A program, amely a város lakosságának nagyjából egyharmada adatait hasznosítja, olyan információkat gyűjt össze, mint például a lakhely, a család mérete és összetétele, a dolgozók ingázási szokásai vagy a szabadidős tevékenységek, amelyeket rendszeresen végeznek. Majd ellátja őket hasznos információkkal, valós idejű közlekedési adatokkal, időjárási riasztásokkal és egyénre szabott kedvezményekkel és üzleti ajánlatokkal.
Persze az okosváros technológiáknak is megvannak a maguk gondjai, Izraelben például elsősorban azok a fejlesztések lehetnek sikeresek, amelyek azonnali haszonnal kecsegtetnek. Az önkormányzatoknak ugyanis gyakran hiányoznak a megfelelő források az ilyen jellegű beruházásokhoz, ezért inkább azokat részesítik előnybe, amelyekkel jelentős összegeket tudnak megtakarítani. Ezért az összetettebb, tőkeigényes okosváros projektek sokszor elijesztik a városok vezetőit attól, hogy ilyesmibe egyáltalán belekezdjenek. Tel-Aviv azonban egy nagyobb átfogó terv nélkül és egy nagy európai vagy amerikai startup központhoz képest behatárolt anyagi lehetőségei ellenére is képes kihasználni egyedülálló adottságait, hogy a saját súlycsoportjánál nehezebbek között küzdje ki magának a jövő városa címet.
(Ozy)