A nők szerepe a judaizmusban

Kelemen Katalin rabbi beszédében a nők a judaizmusban betöltött szerepét progresszív kontextusban vizsgálja meg. A beszéd az EszterHáz Egyesület Lányok, anyák – Elmeséletlen női történetek II. című könyvének bemutatóján hangzott el 2017. február 26-án a Bálint Ház Nagytermében.

Ha a kezdetekre tekintünk vissza, tulajdonképpen nem panaszkodhatunk. Elénk tűnik első ősanyánk, Sára nagyformátumú alakja, akinek neve „fejedelemnő”-t jelent, s aki az Örökkévalóval való szövetség jeleként ugyanúgy egy Istenbetűt kap Tőle ajándékba, mint férje, az első zsidónak tartott Ábrahám. A család-dinamikát határozottan a kezében tartó „jiddische Mame” Rebeka. A biológiai termékenység szimbóluma: Lea, akinek méhében Izrael törzsei ősapáinak többsége fogant. A csupa-báj, csupa-szépség Ráhel törékeny alakja, akit Jákobbal való romantikus-tragikus szerelme halhatatlanná tett. Később a férfi-bíra kollégáihoz hasonló tekintélynek örvendő Debóra, aki egy datolyapálma alatt üldögélve osztja bölcs és igazságos ítéleteit. Vagy a ragyogó, szexis Eszter királyné, aki női vonzerejét is latba vetve, bátor kiállásával egész népét megmenti a pusztulástól. Csupa erőteljes, eredeti karakter. A bibliai hősnők sok színnel, gazdagon és árnyaltan megrajzolt figurák, örökre az emlékezetünkbe vésődnek.

Ilyen előzmények után hogyan is lehetséges, hogy a zsidó nők sorsa sok-sok évszázadra – és néhol még ma is – a konyha sarkába, a zsinagógai karzatra való száműzetés lett, hogy életük mindennapjait a tilalmak hálójába kötözve élték?

A szálak a „sötét középkorba” vezetnek – illetve ott folytatódnak. Tulajdonképpen már Mirjám esetében gyanút foghatunk, hogy vajon nem a Biblia férfi szerkesztőinek kemény cenzori tevékenységével van-e dolgunk. Hiszen milyen más magyarázatot találhatnánk arra a rejtélyre, hogy alig pár epizód maradt fenn a szövegben Mózes nővére, a prófétanőnek nevezett Mirjám életéből, aki nyilvánvalóan a nők vezetője volt.

A diaszpóra időszak férfiak által uralt világában aztán a zsidó nők fokozatosan kiszorulnak a vallási és a közélet legtöbb területéről. Az eredetileg a nők sajátos szerepét belátó, az ő érdekükben hozott szabályok olyan változásokon mentek keresztül, melyek következtében korlátozott vallási jogokkal rendelkező, másodrendű állampolgárrá degradálódnak. Ami kezdetben a halachában engedélyként jelent meg: a nők felmentése bizonyos időhöz kötött micvák alól, hogy más, szintén időhöz kötött anyai teendőiket (pl. szoptatás) el tudják látni, az a hímsoviniszta társadalmi gyakorlatban lassan tiltássá, kőkemény kirekesztéssé vált.

Nyomon követhető a következő példán, hogy a férfiközpontú társadalom szociális attitűdje hogyan formálta a zsidó vallásjogot, a halachát. „Rabbijaink azt tanították, hogy mindenki, a kiskorúak és a nők is jogosultak arra, hogy az istentiszteleten a hét Tóra-olvasó között legyenek, de Bölcseink azt mondták, hogy nő ne olvasson a „k’vod hácibbúr” érdekében ─ azért, hogy megőrződjék a közösség méltósága.” (Babiloniai Talmud, Megilla 23a) Mert ha egy nő olvasna Tórát, akkor azt lehetne feltételezni, hogy nincs elég tudós férfiú a kongregációban, s ez szégyent hozna a közösségre.

Vagy mit szóljunk ahhoz az érveléshez, ami a női hívők liturgiai énekét tiltja a zsinagógákban? Ez – köztudomásúlag – azért tilos, mert a női hang erotikus csáberőt gyakorol a férfiakra, elvonva figyelmüket az imádkozástól.

Jelentős áttörést csak a haszkala, a zsidó felvilágosodási mozgalom nyomán az 1810-es években Észak-Németországból induló, majd Amerikában és Európa többi részében is meghonosodó reform zsidó irányzat hozott. A vallási élet minden területén folyó harc végül meghozta az első női rabbi felavatását is. A nácizmus sújtotta Németországban Regina Jonas kiemelkedő rabbinikus tudásával, szónoki tehetségével és mély hitével támogatta tragikus sorsú közösségét, egészen Auschwitzban bekövetkezett meggyilkolásáig 1944-ben.

De még ezután is, egészen a 70-es évekig váratott magára az a lépés, hogy a progresszív rabbiképzők megnyissák kapuikat a nők előtt. Ma már százával működnek női rabbik a világban.

Itt érdemes megemlíteni egy – az ezredforduló táján született – felmérést arról, hogy milyen új vonásokat hozott a tömeges női rabbinátus a zsidó közösségek életébe. A formális autoritáson és egyszemélyi tudáson alapuló tradicionális férfi rabbi-modell mellett színre lépő intuitív, empatikus, interaktív, a hittársakat „helyzetbe hozó” (empowering) női vezetői modell új, üde színeket hozott a közösségek életébe; sőt: sikeressége miatt kezd beszivárogni a férfiak által vezetett kongregációkba is.

A nők azonban nem csak a vezetői szerep terén hoznak változásokat. Új, kreatív rítusok teremtődnek, melyben a zsidó nők gazdag hagyományunk forrásait felhasználva és megújítva ünneplik meg a speciálisan női életciklus fordulópontjait (pl. a biológiai termékenység időszakának kezdő és befejező mérföldköveit, „a kerekedés rítusát” a terhesség kezdetén, stb.).

És végül, talán a legfontosabb előrelépésről: a „félig üres könyvespolc”-ról. A 20. század utolsó évtizedében megjelenik Judith Plaskov úttörő munkája, az Újra Szinájnál állva (Standing Again at Sinai). A zsidó feminista teológia e megalapozása azt hirdeti, hogy mi, nők a férfiakhoz hasonlóan ugyanúgy ott álltunk a Szináj lábánál, ugyanúgy részese voltunk az isteni reveláció-élménynek, a Tóra-adásnak, mint ők. Bár a zsidó történelem hosszú évszázadai során sok sikeres kísérlet történt a saját örökségünkből való kizárásunkra, most elkezdjük visszaperelni azt. A judaizmus férfiak által és férfi szemszögből írt és szerkesztett könyvei a könyvespolcnak csak a felét töltik ki. A másik felére napjainkban viharos sebességgel sorakoznak fel az igényes női Tóra-kommentárok, briliáns női tanulmánykötetek, szép női regények. Ezt a könyvespolcot teszi még teljesebbé az Anyák és lányok németre fordított kötete, melyhez elismeréssel és örömmel gratulálok a szerkesztőnek, Pécsi-Pollner Katának, a szerzőknek és a fordítónak.

(EszterHáz Egyesület)