Zsidó sorsok a Gulágon

A Gulág rabjainak világa, zsidó sorsok címmel konferenciát szervezett az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) a Károly körúti központban. A meghívott történészek, szakértők és civil visszaemlékezők ezúttal „a másik nagy tábortípus”, a Gulág világát idézték fel a közép-európai zsidó sors tükrében.

Erről nemcsak a holokauszt egyedisége, egyetemes történeti specialitása miatt tudtunk idáig kevesebbet. Nyilvánvaló, hogy Kelet-Európa forgószelei a zsidóságot sem kerülték el, de a Gulág világa a szolzsenyicini áttörésig bizonyos értelemben terra incognita volt. Pusztító létformái nem olyan tervezettek, „brutálisan letisztultak”, mint Auschwitz, vagy Treblinka iparilag megkomponált, precízen kiszámított gyilkoló rendszere. Több bennük az esetlegesség, az önkény, a nyers emberi durvaság. Nem mindig választható el a munkatábor, a hadifogság, vagy a cárok korából ismert szibériai száműzetés.

De lényegét tekintve a Gulág is a gyilkolás eszköze volt, még akkor is, ha a Szovjetunió iránt a balos nyugati értelmiségben tragikus illúziók éltek. Annyira, hogy az egyik előadó, Botos János, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense mondja: kalandvágyó fiatalok még Magyarországról is próbálkoztak azzal, hogy hogy a Szovjetunióba szökjenek. Ez a szovjet törvények szerint határsértésnek, tiltott határátlépésnek, rosszabb esetben kémkedésnek minősült. Aki elkövette, egyenesen a SMERS (a katonai kémelhárítás) vagy az NKVD karjaiba futott, s hamarosan valamelyik táborban találhatta magát.

Földváryné Dr. Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke bevezetőjében idéz egy megindító hitvesi levelet. A feleség férje szabadon bocsátásáért rimánkodik, akit a koncentrációs táborból hazatérve az úton fognak le a szovjetek, hogy a székesfehérvári gyűjtőtáborba vigyék és ez nem volt elszigetelt jelenség. Gulágon, hadifogolytáborban az erősen kerekített adatok szerint 700 ezer magyar katona és polgári személy fordult meg. Közülük mintegy 400 ezren tértek haza. Más becslés szerint ez a baljós „aránypár” 600 ezer, 200 ezer formában működik. A nagy számok törvénye alapján akadtak közöttük magyar zsidók is, többek között munkaszolgálatosok, vagy  olyan fiatalok, akik a német lágerből szabadultak. A kutatások fényében ma már tudjuk, hogy a „kicsi robot” legfőbb indoka nem a munkaerő-tartalék képzés volt, hanem a szovjet marsallok kóros nagyotmondása. A politikai vezetés mindenképpen be akarta vasalni rajtuk a győzelmek után felkonferált elképesztő hadifogoly létszámokat. A létszámot „fel kellett tölteni.”

„Antiszemitizmus a Szovjetunióban” című előadásában Haraszti György (szintén a rabbiképző munkatársa) néhány számmal érzékeltette a háború alatti kelet-európai népmozgásokat. A szovjet zsidóság becsült lélekszáma 1939 előtt hárommillió főre tehető. A Molotov-Ribbentrop paktumot követő baltikumi terjeszkedés a számot 1,2 millióval növelte. Lengyelország német lerohanását követően 300 ezer zsidó menekül át a szovjet övezetbe. A Barbarossa terv indulásának pillanatában 4,5 millió zsidó él a Szovjetunióban. A négy és fél milliós lélekszám harmada (1,5 millió) a holokauszt áldozata lett, főleg Besszarábiában, Bukovinában, a Baltikumban, Ukrajnában, Belorussziában. A szűken vett orosz területek zsidó népességvesztesége 100-150 ezer főre tehető, miközben 500 ezer szovjet zsidó katona szolgál a Vörös Hadseregben. Közülük 200 ezer (az állomány negyven százaléka) elesett. A zsidóság véráldozata rendkívüli volt.

(A cikk folytatása ide kattintva érhető el.)