Már több mint 1500 amerikai rabbi írta alá azt a petíciót, amelyben Donald Trump kitiltó rendeletével szemben a menekültek befogadása mellett foglalnak állást. A rabbik felszólítják az amerikai tisztségviselőket, hogy hagyják nyitva az ország kapuit a menekültek előtt.
A menekülteket és bevándorlókat segítő amerikai zsidó szervezet, a HIAS (Hebrew Immigrant Aid Society) tett közzé egy nyílt levelet, amelyet 1500 amerikai rabbi írt alá, hogy ezzel tiltakozzanak a Trump-adminisztráció menekülteket kitiltó rendelete ellen. A levélben az aláíró rabbik felszólítják a frissen megválasztott tisztségviselőket, hogy hagyják nyitva az ország kapuit a menekültek előtt.
„Az emberiség történetének legnagyobb menekültválságával szembenézve, az Egyesült Államoknak egy biztonságos menedéknek kell maradnia a vallási üldözés, a népirtás és a terror ellen menekülők számára” – olvasható a levélben. Az aláíró rabbik szerint mivel a zsidó hagyomány szerint minden ember Isten képére lett teremtve, ezért nem fordíthatunk hátat azoknak, akik a szörnyűségek elől menekülnek.
„Mint rabbik, mi komolyan vesszük az idegen befogadásáról szóló bibliai utasítást. Történelmünk és értékeink szellemében továbbra is fel fogjuk emelni a hangunk a menekültek támogatása mellett, és felszólítjuk hatalmas nemzetünket a befogadás hagyományainak folytatására.”
A levelet megjelenése óta már 1925 amerikai rabbi írta alá, köztük Raj Ferenc, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség rabbija is, aki egy kaliforniai közösség rabbijaként is funkcionál. Az aláíró rabbik a judaizmus minden jelentős irányzatát és majdnem minden amerikai állam zsidó közösségét képviselik.
A kampányt szervező HIAS eredetileg 1881-ben jött létre, hogy az akkori Orosz Birodalomból Amerikába kivándorló zsidókat segítse. A szervezet megalakulása óta megközelítőleg 4,5 millió zsidó és nem zsidó rászorulónak nyújtott segítséget.