
A menóra és a kereszt régen jól megfért egymás mellett
Az Izraeli Régészeti Hatóság szerint közel 2000 éves metszeteket találtak egy izraeli barlangban. A menórát, illetve a keresztet ábrázoló véset igen közel van egymáshoz, ennek ellenére a régészek úgy gondolják, a két faragvány nem egy időben készült.
A véseteket véletlenül fedezték fel azok a túrázók, akik egy dél-izraeli barlang földalatti vájataiban barangoltak. A régészek úgy gondolják, a menórát ábrázoló metszet valamikor a 2. században, míg a keresztet formázó a 4. század során keletkezett. A szakértők szerint a hétkarú és háromlábú menóra az időszámítás szerint 70-ben lerombolt Második Templomban használt hagyományos gyertyatartót szimbolizálja. A két, egymáshoz igen közel elhelyezkedő jelkép mintha csak a zsidóság és a kereszténység rokonságára utalna.
A barlangban egyébként egyéb véseteket is felfedeztek, például egy kulcsra emlékeztető faragványt. Száár Ganor, az Izraeli Régészeti Hatóság askelóni kerületi régésze szerint a környék barlangjait egy ideje ismerik már a kutatók: Sefela területén sok renegát zsidó bujkált a Bar Kohba-felkelés után.
Ganor úgy gondolja, a menórát akkor véshették a sziklába, amikor a barlangban egy vízvezetéket alakítottak ki. A vésetet valószínűleg a helyi zsidó település egyik lakója hozhatta létre, valamikor a felkelés korában. A keresztet később vésték, valamikor a bizánci időszak során – tette hozzá a szakember.
A hanukai menórákon általában kilenc ág van, melyekből nyolc a hanuka éjszakáit szimbolizálja. A hagyományos gyertyatartók, melyek az Első- és a Második Templomban is álltak, ezzel szemben csupán hétágúak voltak – a hanuka ugyanis igazán csak a szent hely lerombolása után alakult ki.
A cikk folytatásához érdemes ide kattintani.
(Via Live Science)
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
