A díjjal szeretnénk kifejezni, hogy a zsidó közösség szolgálata a jövőnk megteremtésének egyik fontos alapja és szeretnénk, hogy a közösség tagjai és aktivistái lássák, hogy értéke van annak, ha egy szervezet vagy egyén erőn felül tesz a közösségéért. Fontosnak tartjuk, hogy a hétköznapokban megélt sikerek mellett egyszer egy évben együtt is kijelentsük, kinek a munkája volt ebben az évben a leginspirálóbb és leginnovatívabb. Hosszútávon a díj motivációt teremthet olyan fiataloknak is, akik ma még talán nem aktívak a közösségi életben.
A TAVALYI DÍJÁTADÓRÓL IDE KATTINTVA OLVASHAT.
A díjazottakról a közösség dönt on-line szavazással, 2016. december 15. (csütörtök) 12:00 és december 22. (csütörtök) 12:00 között a www.balinthaz.hu/hanukatalizator2016 címen.
A szavazás eredményét a Bálint Ház weboldalán és Facebook oldalán hirdetjük ki 2016. december 27-én kedden 20:00-kor.
A jelöltről szóló pár soros indoklást a jelölő személyek küldték, ezeket szerkesztve közöljük.
Köszönjük azoknak, akik jelölést küldtek.
HANUKATALIZÁTOR EGYÉNI JELÖLTEK (katalizátorként működő, a zsidó közösségért tett egyéni teljesítmény)
Borgula András
A Gólem Színház művészeti vezetője, a KIBIC Szövetség alapító elnöke, a Judafest események és a ZSIFI kreatív agya. A kortárs zsidó kultúra megismertetése, terjesztése a legfőbb missziója. Egyre nagyobb hullámokat verve azon dolgozik, hogy a zsidó közösséget érintő dolgokról elgondolkodtasson, őszinte párbeszédet generáljon, együttműködéseket teremtsen a szervezetek között és ezáltal jobbá tegye a világot.
Czink Tamás
Szeretné, ha minél többen egy örömteli és boldog párkapcsolatban élhetnének, és ezzel egyenes arányban a válások száma jelentősen csökkenhetne. Zamir Cohen: Házas-Pár-Bajok című könyve felett „bábáskodott”, a fordítástól a kiadásig. Sok zsidó pár elolvasta már a könyvet, és az ott található útmutatás segített a házassági és párkapcsolati problémáik megoldásában. Személyes útmutatást is ad a hozzá fordulóknak.
Dési János
A Margit híd 2011-es felújításakor a meder tisztításán dolgozó búvárok emberi csontokat valamint ruha-és cipőmaradványokat találtak és a felszínre hozták. Dési János újságiró 2016. januárban írta meg (Kriza Borival és Fényi Tiborral) a Népszabadságban ezt a történetet és tartotta az érdeklődés fókuszában. Az események innentől felgyorsultak, 5 év várakozás után idén áprilisban a Kozma utcai zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra, zsidó szertartás szerint a Margit híd felújítása során talált emberi maradványokat.
Gráner Marian
Számtalan önkéntes feladatban vesz részt. Több klubot is vezet, sokat tesz a zsidó közösségért, különösen a Holokauszt túlélőkért önzetlenül, szeretettel. Számos alapítványnál évek óta odaadóan dolgozik a zsidóságért.
Kőszegi Zsófia
Zsófia a BBYO ifjú mentora, tizenéves lányok és fiúk kedvence. Ha kell anyáskodik, ha kell legjobb barátnő, ha kell lelki támaszt nyújt, ha kell nagyon vicces. Tavaly ősz óta a BBYO oszlopos mentora, a csapat összetartója és lelke. Mindig mosolyog és keresi a tökéletes világot.
Márkus Sándor
Vidéken sokkal küzdelmesebb fenntartani a zsidó jelenlétet, a tradíciókat és gyarapítani a zsidó közösséget. A Szombathelyi Zsidó Hitközség Elnöke igazi megszállottként építi a helyi közösséget, amely ugyanazokkal a problémákkal küszködik, mint megannyi vidéki hitközség. Sándor vezetésével a rendszeres hitélet fenntartása mellett komoly kulturális értékeket (a hitközség székházában létrehozott oktatási célokat szolgáló modern látogatóközpont; a “Szemtől szemben” fotókiállítás és a hozzá kapcsolodó kétnyelvű több száz oldalas kiadvány) teremtett a helyi közösség. Márkus Sándor nem csak végigvitte ezeket a projekteket, de a városi kulturális élet részévé is tette azokat.
Mayer András és Mayer Gábor
A Teleki téri imaház felélesztéséért végeztek rendkívüli munkát. Új közösséget teremtenek egy megújult térben, ahol a régi hangulatot is sikerült megőrizni.
Radnóti Zoltán rabbi
Radnóti Zoltán a Zsidó Közösségi Szeretetszolgálat alapító tagja, motorja. Nagyon inspiráló, ahogy építi a zsidó identitást és befogadva, de a zsidó vallási értékeket szem előtt tartva. Mindezt szívvel – lélekkel, szeretettel, türelemmel teszi.
Szilágyi Erzsébet
A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában és az Izraeli Kulturális Intézetben tanít héber nyelvet. A rábízott gyermekeket támogatja abban, hogy az olykor nehéz ifjúkor szép és tartalmas legyen számukra. 2016 májusában egyik diákja az izraeli Diaszpóra Múzeum nemzetközi pályázatán különdíjas lett. Ő fordította Ámosz Oz: Barátok között című könyvét magyarra, s most egy izraeli gyermekkönyv-sorozat fordításán dolgozik. Nemrég nyílt meg az Ők voltak a jövő című kiállítása a magyar zsidók által Izraelben létrehozott kibucokról.
Szavazz te is: http://web.balinthaz.hu/Pages/129_hanukatalizator_2016
HANUKATALIZÁTOR INNOVÁCIÓ JELÖLTEK (innovatív szervezeti, közösségi kezdeményezések)
100 év – 100 tárgy – a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállítása
A 100 év – 100 tárgy kiállítás a 32 éve változatlan állandó kiállítás régi helyét próbálja betölteni, teljesen új alapra helyezi a magyar zsidó kultúráról és közösségekről való múzeumi gondolkodást. Nem a közösség eseménytörténetét veszi végig évről évre, hanem a múzeum és a levéltár gyűjteményi idejét tekinti alapnak és azt javasolja először: gondolkodjunk az időről.
Adománytaxi
Egyedi adománygyűjtési módszerének köszönhetően az adományozónak el se kell hagynia otthonát, az Adománytaxi házhoz megy. Ezáltal olyan embereket is a kezdeményezés részesévé tesz, akik egyébként passzívak maradnának. Célja tovább az oktatás, érzékenyítés: vidéki útjai során egyre több fiatal testközelből tapasztalhatja meg, milyen kihívásokkal küzdenek az ország legszegényebb települései.
Éld át! projekt
A Német Nagykövetség támogatásával megvalósult projekt egy oktatást kiegészítő program az arra nyitott iskolákban. Célja: egy interaktív programon keresztül bemutatni a zsidó élet alapköveit nem zsidó gyerekeknek, egyre nagyobb önkéntes csapat segítségével. A program váza egy interaktív instaláció, ahol a gyerekek egy zsidó otthonon keresztül a különböző ünnepekkel, szokásokkal ismerkedhetnek meg úgy, hogy a résztvevők tényleg bele tudják élni magukat a játékba.
Tolerancia méter – Az Élet Menete Alapítvány
A játékos formájú – de komoly tartalmú – oktató gép mindenkinek ajánlott, aki kíváncsi a világra, vagy aki még nem tudja, mennyire kíváncsi a világra. A T-méter célja, hogy egy pillanatra megálljunk, és elgondolkozzunk azon, hogyan állunk hozzá a különböző emberekhez, a világhoz. A T-méter kérdéseire adott válaszokkal közelebb kerülhetünk a mindennapi élet különböző helyzeteiben hozott döntéseink mozgatórugóihoz.
Szakácskönyv a túlélésért tantermi projekt – Gólem Színház, Centrópa, Haver
A 2016-os év folyamán 12 középiskola diákjai ismerkedhettek meg Hédi néni életével egy rendhagyó történelem óra keretében. A cél, hogy a diákok megértsék, a könyvekben megbúvó szavak és tények egyéni sorsokat takarnak. Idén ezer diák kapott lehetőséget arra, hogy megismerkedhessen egy hétköznapi hőssel, aki történetesen zsidó; hogy mélyebb ismeretséget köthessen egy ma is élő, lélegző, izgalmas világgal.
Talmud nem csak nőknek
A szervező Lakos Borbála előadássorozának küldetése a Talmud és a talmudi gondolkodás, például a chevruta módszer megismertetése az interaktív szövegtanulás élményén keresztül aktuális társadalmi és kulturális kérdéseket is feszegetve. A sorozat célja egy közösségi platform létrehozása is, illetve a különböző közösségek közötti párbeszéd kialakítása és ösztönzése. Az előadások során bárki számára elérhetővé válik a Talmud tanulás élménye.
Zsidó mesék 2
Ahogy az előző Zsidó meséket is ezt is Gárdos Péter rendezte. Itt viszont nem híres emberek, hanem 14-19 év közötti fiatalok mondják el saját és otthonról hozott véleményüket a zsidósággal kapcsolatban. A zömmel nem zsidó gyerekek egy új aspektusát mutatják meg a zsidóság értelmezésének.
Szavazz te is: http://web.balinthaz.hu/Pages/129_hanukatalizator_2016