Hajléktalanokat látott vendégül a zsidó közösségi ház

A Bálint Házban tartották idei évzáró ünnepségüket a Fedél Nélkül című hajléktalan-újság terjesztői. A Bálint Ház, küldetése értelmében, mindenkit befogad, akinek nem jut hely, hogy ki-ki együtt lehessen azokkal, akiket szeret és mindenki megtarthassa ünnepeit.

Az évzáró esemény pénteken kora délután kezdődött, amelynek alakalmából átadták az év terjesztőinek szánt elismeréseket, majd azt követően a Kaláka együttest 20 évig erősítő Huzella Péter és a bokszolóként, Radics Béla-tanítvány gitárosként és szegénységellenes szociális aktivistaként egyaránt tevékeny Baranyecz István, Branyó adtak koncertet az egybegyűlteknek, majd az ez évi számok szerzői olvastak fel alkotásaikból Libor Laura és Molnár Eszter színésznők társaságában.

Fotó: Szentgyörgyi Ákos

A Bálint Ház és a Fedél Nélkül együttműködése több évre tekint vissza, ez volt a negyedik közös ünnepségük. Ezúttal azonban a Mazsihisz is részt vett az eseményen, Radnóti Zoltán a közelgő hanukáról beszélt az ünneplőknek és – mint a híres Rejtő-kezdőmondatban – a Mazsihiszt képviselte az a több kiló sajtos pogácsa is, amellyel a hitközség hozzájárult az ünnephez. A gesztus jelzésértékű: azt tudatta, hogy Magyarország szerintünk is mindannyiunk közös hazája és azért kell együtt dolgoznunk a szolidaritás erősítésén, hogy valóban mindannyian otthonra lelhessünk ebben a közös hazában.

(Mazsihisz)

Még több Kibic

Áprilisban sem hagy események nélkül a Salom Klub

2026.04.02. 2 hét ago
A Salom Klub, a holokauszt-túlélők, a nyugdíjasok és a középgeneráció klubja a Bálint Házban áprilisban is rengeteg szórakoztató, kikapcsoló programot ajánl.

A kisebbségi közösségek közös gondolkodása alapjaiban változtathatja meg a jövőnket

2026.04.01. 2 hét ago
A Bálint Ház mindenkit szeretettel vár a Kisebbségek Egymásért konferenciára, egy kétnapos eseményre, ahol a roma, a zsidó és az LMBTQ közösségek tapasztalatai, kihívásai és lehetséges együttműködései kerülnek fókuszba. A konferencia keretében holokauszt-megemlékezést tartanak a Cipők a Duna-parton emlékműnél.

Egyik zsidó család eltűnt, egy másik beköltözött a lakásába

2026.03.20. 3 hét ago
Közel két órán át szegezte a székekhez Szabó Gál András a Bálint Ház közönségét, miközben elmesélte annak az izgalmas nyomozásnak a részleteit, amely most készülő dokumentumfilmjének alapját adja, és amely során feltárul egy tehetős budapesti zsidó dinasztia története.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »