Ingyenesen kölcsönözhető vándorkiállítások

Az Élet Menete Alapítvány 14. éve dolgozik azon, hogy az és semmi ahhoz hasonló ne fordulhasson elő, mint ami a holokausztban történt. Az évente megrendezésre kerülő lengyelországi és budapesti Élet Menete séták mellett ezért alapítványunk több elemből álló oktatási programot is működtet, amely elemeket a célcsoportokhoz igazítva ajánlunk iskoláknak, művelődési házaknak, baráti társaságoknak, de akár hitközségeknek is. Célunk a kiállításainkkal bejárni az 1944-es gettók és bevagonírozási helyszíneket.

Míg az „Elhurcolt életek” című kiállítás fókuszában a zsidóság 1944-es tömeges deportálása áll, addig a „VÁLASZ-utak” célja az 1938-1945 közötti Magyarországon a különböző helyzetben és státuszban levő emberek választási lehetőségeinek és a végül választott útjának bemutatása az állami törvényhozástól egészen a hétköznapi, egyénileg meghozott emberi döntéseikig. Harmadik, „Párhuzamos sorsok” című kiállításunk azt mutatja be, hogyan érintett a legújabb kori európai és magyar történelem egy szakasza, törvények, rendelkezések, döntések, emberi gyarlóságok és botlások sokasága két szinte egyforma adottságokkal, hasonló társadalmi háttérrel és indulási esélyekkel rendelkező embert. Legújabb, „Embernek maradni” című tárlatunk a Világ Igazainak állít emléket, melyet embermentőkről szóló foglalkozással, előadással együtt ajánlunk.

Az Élet Menete Alapítvány Párhuzamos sorsok című kiállítása

Vándortárlatainkat ingyenes a helyszínre visszük és egyeztetett időtartamig kölcsönadjuk, s megnyitjuk azt. Kiegészítő programok lehetnek: diák tárlatvezető képzés, emléknapi megemlékezés összeállításában való segítség nyújtás, előadások, rendhagyó órák, beszélgetés túlélővel, helytörténeti anyag összeállításában való segítségnyújtás, de egyéb ötleteket is szívesen fogadunk.

További info, kérdések itt.

Még több Kibic

A karcagi zsinagógában mutatták be először az Élet Menete új holokauszt-kiállítását

2024.09.19.7 hónap ago
A oktatási anyag az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok óriás makettjeinek segítségével mutatja be a holokausztot és annak szélesebb kontextusát, illetve a helyi zsidó közösséghez köthető eseményeket.

A TANACH LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐI – Kelemen Katalin rabbi új kurzusa

2018.10.31.6 év ago
November 7-én indul a Szim Salom Bét Midrás őszi szemesztere Kelemen Katalin rabbi új kurzusával. A foglalkozások a Bálint Házban lesznek, kéthetente szerdánként 18 órai kezdettel.

A Centropa egy kritikusan gondolkodó, proaktív generáció felnövéséhez szeretne hozzájárulni

2018.05.29.7 év ago
Hatodik alkalommal rendezte meg a Centropa Alapítvány éves díjkiosztó eseményét, amelyen a Zsidó emlékek nyomában elnevezésű videóverseny győzteseit is kihirdették. 

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »