Antiszemita reklámfilmmel kampányol Donald Trump

Az amerikai elnökválasztás finisében a republikánusok gyorsan leleplezték a globális háttérhatalmat, amely szerintük természetesen Hillary Clinton mögött áll. Ennek alátámasztásaként legújabb kampányfilmjükben ismert zsidó személyiségeket mutogatnak, mint az Amerika-ellenes összeesküvés résztvevőit.

Vasárnap mindkét elnökjelölt kampánycsapata új televíziós reklámokkal rukkolt elő, ezeket hétfőtől mutatják be a televíziókban. A demokraták republikánus veteránok interjúiból készített filmjében volt katonák azt mondják, hogy nem szavaznak Trumpra, elsősorban a nőkre tett kijelentései miatt.

http://www.youtube.com/watch?v=vST61W4bGm8

A republikánus kampánycsapat a reklámban Clintont a „kudarcos és korrupt politikai elithez” és a „globális speciális érdekekhez” köti. A képeken – mint azt a New York-i központú Zsidó Távirati Iroda (JTA) jelentette – mások mellett Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember, Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs bankház elnöke, és Janet Yellen, a központi bank szerepét betöltő Fed vezetője látható.

A republikánusok filmjét a Rágalmazásellenes Liga még vasárnap este közleményben bírálta, szerinte antiszemita felhangjai miatt.

Még több Kibic

Bruck Edith is szerepel a megrongált, holokauszt-túlélőkre emlékező milánói graffitin

2025.02.04.2 hét ago
Izraeli zászlót, sárga csillagot kapartak le ismeretlenek az Auschwitz felszabadításának 80. évfordulója alkalmából készült alkotásról.

Schmidt Mária fideszes képviselőkkel avatta fel Csurka István szobrát Lakitelken

2024.12.08.2 hónap ago
Hiába a Mazsihisz álláspontja, miszerint az antiszemita Csurkát nem kellene a nemzeti kánonba emelni.

Mazsihisz: A Csurka-szobornak nincs helye a lakitelki Nemzeti Pantheonban

2024.12.06.2 hónap ago
A Mazsihisz hivatalos állásfoglalása szerint Csurka Istvánnal egy olyan személy kultuszát alapozná meg a kezdeményező, akinek a munkásságát határozott és számtalanszor bírált antiszemitizmus jellemzi.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »