Izraeli tudósok megtalálhatták a megoldást a jet lagre

Az izraeli Weizmann Intézet kutatói arra jutottak, hogy az alacsonyabb oxigénszint segíthet a hosszabb repülőutak során fellépő jet lag leküzdésében. A kutatás eredménye a jat lagen kívül számos betegségben szenvedőknek is segítséget nyújthat.

Az oxigén kulcsfontosságú szerepet játszhat az időeltolódás megszokásában – derült ki a Cell Metabolism nevű újságban megjelent tanulmányból. A tanulmány vezető kutatója, Dr. Gad Asher szerint a cirkadián órát – vagyis az emberben lévő belső órát, amivel a fény által érzékeljük a napok váltakozását – már a 18. században elkezdték vizsgálni, de csak az elmúlt években derült ki, hogy mekkora hatása van az emberi élet minőségére.

A kutatók rájöttek, hogy a hőmérséklet és az evés jelentős szerepet játszanak a cirkadián óra működésében és mindehhez elengedhetetlen az oxigénszint változása. Annak érdekében, hogy biztosra menjenek, két csoport egéren tesztelték a jet laget. Az egyik csoport alacsonyabb, a másik normális mennyiségű oxigént kapott. Az eredmény szerint az első csoport hamarabb leküzdötte az időátállást.

A kutatók legközelebb azt is megvizsgálják, hogy hogyan hat az átlagon felüli oxigénmennyiség a jet lagre.

(Haaretz)

Még több Kibic

Lehetnek-e érzékenyek a zsidók a háború gázai áldozataira?

2024.11.14.3 hónap ago
Antiszemitizmus Magyarországon október 7. után címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést a Political Capital a Bálint Házban, ahol a résztvevők között valódi vita alakult ki a háború gázai áldozatai kapcsán.

Az antiszemitizmus Magyarországon is új köntöst kapott október 7. után

2024.11.08.3 hónap ago
Két friss kutatás eredménye is arra jutott, hogy Magyarországon is erősödött október 7. után az Izrael-ellenességen alapuló antiszemitizmus. A Political Capital ennek okán rendezett zártkörű kerekasztal-beszélgetést a témában.

Budapest 1944: halálmenet, munkaszolgálat, deportálás

2024.10.08.4 hónap ago
Neves szakértők részvételével rendez tudományos tanácskozást a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Mazsihisz-székház Goldmark-termében október 14-én, hétfőn 14 órától.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »