Ben Azzai (egy misnai rabbi) szerint van egy gondolat a Tórában ami még a „szeresd felebarátod mint önmagadat!” parancsánál is fontosabb: az hogy az Isten saját képmására teremtette az embert. Az, hogy az ember isteni képmás, elidegeníthetetlen méltósággal ruházza fel, ezért személyes felelősségünk minden embernek biztosítani a méltóságteli életet. Darvas István rabbi és Ledniczky Lívia történész közös projektje egy másik emberért, egy másik ember méltóságáért.
Ledniczky Lívia: Csengei Andit a Közélet Iskolájában ismertem meg, ahol „Mikor van a tetteknek ideje?” címmel úgynevezett részvételi akciókutatás formájában tárta fel több lakásszegény kutató a XX. századi budapesti lakhatási mozgalmak történetét. Ehhez a kutatáshoz kezdetben levéltári szaktanácsadónak kértek fel, később engem is magával ragadott a csapat lendülete, a kutatásból tanulmányok, majd mozgó kiállítás is született, mely február óta vándorol. Ezalatt sok mindet megtudtunk arról, hogy melyek egy sikeres mozgalom összetevői, és mekkora szerepe van az értelmiségnek a sikeres, valós változást eredményező lakhatási mozgalmakban.
Nekem az egyik legmeghatározóbb élmény az volt, hogy megismerhettem Andit, aki szinte a másik felemmé vált a munkában. A kiállításokhoz kapcsolódva több beszélgetést, előadást tartottunk együtt, és gyakran az ő energiája és lendülete vitt át nehéz helyzeteken. Andi személyén keresztül váltak láthatóvá azok az emberek, akiknek naponta dönteniük kell, laknak vagy esznek, akiknek a lakáskörülményei ezekben a kényszerhelyzetekben egyre romlanak, akiknél kikapcsolják a villanyt a gázt, akiknek napi 10-12 órát dolgozva nem keresnek eleget, hogy méltóságteli életet élhessenek.
Szerencsés vagyok, mert sohasem kellett ilyen döntést hoznom, soha nem volt kérdés, hogy lakjak vagy egyek, számlát fizessek vagy ruhát vegyek. Jom kipur előtt magamba nézve bánom, hogy van amikor nálam kevésbé szerencsés embereket látva az ő felelősségüket kerestem a helyzetükben.
Darvas István: Talán szakmai ártalom, hogy nem tudok véletlenként tekinteni a sávuot éjszakáján történtekre, amikor is úgy döntöttem, hogy az éjszakai tanuláson meghallgatom Lívia és Andi előadását. Hiteles és nagyon meggyőző volt minden, amit mondtak, bennem pedig megszületett az elhatározás, hogy segítek Andinak. Az elhatározás azért is születhetett meg ennyire gyorsan, mert az első pillanattól világos volt, hogy Andi tevékenyen részt vesz más emberek támogatásában, ebből következően, ha az ő gondjain enyhítenünk, akkor nem csak egy embert, hanem egy folyamatot is erősíteni tudunk.
Lívia & István: Andi 10 évvel ezelőtt gyors egymásutánban vesztette el édesapját és férjét. Két gyermekkel, édesanyjával és Down-szindrómás húgával költözött, menekült egy könnyűszerkezetes házba a férje fizetése nélkül fenntarthatatlanná váló lakásukból: „2006-ig rendezett anyagi körülmények között éltem, ma már a mindennapi megélhetés is gondot okoz. Házunk renoválása, felújítása önerőből reménytelen. Nyolcadik éve élünk fűtetlen, könnyűszerkezetes házban.”
A célunk, hogy még tél előtt újra fűthetővé és fenntarthatóvá váljon Andi és családja otthona, ehhez kérjük a Te segítségedet! Ha akár önkéntes munkával, akár pénzzel, akár szaktudással segíteni tudod a projektet, keress minket az alábbi e-mail címeken: