Az élő szervezetek vizsgálatának úttörője: Hevesy György
Idén augusztusban született 131 éve Hevesy György, a radioaktív nyomjelzés zsidó származású, Nobel-díjas felfedezője. Módszerét érvényesítette is azzal, hogy feltárta a legfőbb alkalmazási területeket: az eljárás többek között alkalmazható az élő szervezet vizsgálatára. Felfedezésével új tudományágat, a nukleáris orvostudományt alapozta meg.
Hevesy György azon zsidó származású tudósok közé tartozott, akik valójában kikeresztelkedett családban nőttek fel. Eredetileg a Bischitz nevet viselték, és olyan felmenőkkel rendelkeztek, mint Bischitz Salamon rabbi, aki a XVIII. század közepén Prágából menekült Magyarországra. Az ő nevéhez fűződik többek között a sárbogárdi hitközség megalapulása.
Hevesy nagy és jómódú családban nőtt fel, hét testvérével együtt – ő volt az ötödik gyermek. A tudományhoz való közeledését a Budapesti Tudományegyetemen kezdte, majd a berlini műegyetemen folytatta. Doktori címét Freiburgban szerezte meg fizikából.
Később a fizika irányából a kémia felé kezdett el közeledni. Zürichbe utazott, ahol tanársegédként kezdett el dolgozni Richard Loerenz, nagynevű fizikus mellett. Innen Manchesterbe sodorta tovább az élet, ahol Ernest Rutherford laboratóriumában kezdett el tevékenykedni. Rutherford olyan kutatást bízott rá, amely elvezette ahhoz a témához, amivel később a kémiai Nobel-díjat elnyerte. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Niels Bohr dán fizikussal is.
Hevesy Rutherfordtól egy igen nehéz feladatot kapott: egy uránérc-küldeményben válassza szét az ólmot és a radioaktív sugárzás egyik bomlástermékét, a rádium D-t. Hevesynek, noha rutinos vegyész volt, nem sikerült a különválasztás, hiszen a rádium-D egy sugárzó ólom-izotóp, azaz a különválasztás kémiai eszközökkel lehetetlen volt.
Ebből kiindulva megfogalmazta azt a tételt, miszerint, ha az aktív anyag nem választható el az inaktívtól, akkor a sugárzó rádium-D felhasználható az ólom indikátoraként. Ez az elv alapvető tételnek bizonyult a nyomjelző izotópok indikátorként való alkalmazásában. Mindemellett kifejlesztett egy radioaktív jelző módszert, melynek lényege, hogy kis mennyiségben hozzákeverik a radioaktív izotópot a vele kémiailag azonosan viselkedő elemhez, amely bármely szervezetbe juttatva sugárzással jelzi a megtett útvonalat. A módszer alkalmazásával a kémikusok és az orvosok olyan lehetőséghez jutottak az élő szervezetben zajló folyamatok követésére, amilyenekről korábban nem is álmodhattak.
Ekkora tudással a fejében nem is csoda, hogy rövidesen kémia-fizika professzorként kezdett el dolgozni. Hevesy a Bohr-féle atomszerkezeti elmélet alapján felfedezte az addig ismeretlen 72. elemet, amelyet Koppenhága latin nevéről hafniumnak neveztek el. Az 1943-ban neki ítélt Nobel-díjat 1944-ben vehette át.
Később a brit Royal Society is tagjai közé választotta, és megkapta a Copley-érmet is, amelynek kapcsán a következőt nyilatkozta: „A közönség azt hiszi, hogy egy kémikus számára a Nobel-díj a legnagyobb kitüntetés, amit tudós elnyerhet, de nem így van. Negyven-ötven kémikus kapott Nobel-díjat, de csak tíz külföldi tagja van a Royal Societynek és ketten (Bohr és Hevesy) kaptak Copley-érmet.”
1959-ben elnyerte az Atoms for Peace Awards (Az atom békés felhasználásáért) kitüntetést is. Freiburgban halt meg nyolcvanéves korában, 1966. július 5-én.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!