Az eBay-en árulja dedikált olimpiai azonosítóját Jarden Gerbi izraeli dzsúdós, aki bronzérmet szerzett Rióban. Az árverésből befolyt összeget aztán rákos gyerekek gyógyítására ajánlja fel.
Jarden Gerbi izraeli dzsúdós hárem évvel ezelőtt, szintén Rióban világbajnok lett, ekkor döntött úgy, hogy valamit visszaad azért a támogatásért, amelyet az izraeli emberektől kapott. Az az ötlete támadt, hogy nyilvános árverésre bocsátja az azonosítóját, amelyet a hátán viselt a küzdelmek alatt. A bekeretezett, dedikált azonosító végül 15 ezer sékel (kb. egymillió forint) értékben kelt el, az összeget Gerbi a tel-avivi Ichilov Kórház rákos gyerekekkel foglalkozó osztályának adományozta.
Az izraeli dzsúdós, aki az olimpián bronzérmet szerzett, most is úgy döntött, hogy jótékonysággal hálálja meg a támogatást, így, pont mint három évvel ezelőtt, az eBay-en kezdte el árulni a dedikált azonosítóját. Az árverés jelenleg – három nappal a vége előtt – 13 900 dollárnál (kb. 3,8 millió forint) tart, az összeget pedig megint az Ichilovban kezelt rákos gyerekek kapják meg. Amennyiben a vásárló Izraelből kerül ki, akkor Gerbi személyesen fogja átadni neki az olimpiai azonosítót.