Haver Alapítvány: Újult erővel az előítéletek ellen

A Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány közel másfél évtizede jár középiskolákba és egyetemekre, hogy diákokkal beszélgetve leszámoljon azokkal a tévhitekkel, amelyek ma a zsidóságot övezik – helyettük pedig teret enged az interkulturális párbeszédnek. Önkéntesei hamarosan megújult foglalkozásokkal vágnak bele az új tanévbe – az egymás iránti közös tisztelet jegyében.

Tizenöt éves oktatási tapasztalatára építve a Haver megújítja foglalkozásait, a cél, hogy jobban meg tudja szólítani a 15 és 25 év közötti fiatalokat. Az alapítvány indulása óta önkéntesei évi 3-4 ezer diákkal és tanárral találkoztak, hogy megosszák velük, miért fontos hinni a világ sokszínűségében és a minden embernek kijáró tiszteletben.

Az elmúlt években a Haver-önkéntesek – akárcsak a résztvevő diákok – túlnyomóan jó élményekkel jöttek ki a foglalkozásokról, úgy érezhették, a fiatalok nyitottak a párbeszédre, és érdekli őket a más kultúrákkal való ismerkedés. Mégis, Dés Júlia, a Haver ügyvezetője úgy gondolja, itt az ideje, hogy levonják a megfelelő következtetéseket az elmúlt évek tapasztalataiból, és megnézzék, mi rezonál leginkább a fiataloknál. Végülis az első Haver foglalkozások fiataljai még egy másik generáció voltak, nem ismerték se az okos telefont, se a Facebookot. Jórészük pedig azóta már kijárta az iskolát, és talán rég családot is alapított. Nem lehet azt feltételezni, hogy azokat, akik ma ülnek az iskolapadban ugyanaz kötné le: őket feltehetőleg más kérdések és más ingerek ragadják meg.

Tabuk nélkül

A Haver azért jött létre, mert a középiskolás, illetve egyetemista korú fiatalok érezhetően keveset tudnak a zsidóságról. Ez az egyik oka annak, hogy a fiatalok és idősebbek között is jelen van az antiszemitizmus, az előítéletes, leegyszerűsítő gondolkodás. Ráadásul az iskolai keretek között csakis a holokauszt kontextusában kerül elő, hogy a zsidók is részét képezték és képezik a magyar társadalomnak.

A Haver foglalkozásai a jelenlegi iskolai gyakorlattal szemben az aktív részvételen alapuló foglalkozásokra helyezik a hangsúlyt:a diákok találkozhatnak a zsidó közösség tagjaival, és a Haver-önkéntesek interaktív foglalkozásai révén (amely szintén egy üdítő újítás a középiskolákban megszokott frontális oktatással szemben, ahol csak a tanár beszél, a diák maximum akkor, ha kérdezik) lehetőségük nyílik arra is, hogy kérdezzenek, megtudják, mégis kik azok, akik ezeket a foglalkozásokat tartják. Emellett a foglalkozások a vitakultúra erősítését és a kritikus gondolkodás elsajátítását is célul tűzték ki, hogy a fiatalok fel legyenek vértezve a leegyszerűsítő és gyűlölködő gondolatokkal szemben.

Az új foglalkozásokban még fontosabb szerepet kapnak majd a személyes történetek: Míg korábban a diákok izraeli emberek arcát kémlelve találgathatták, vannak-e valamiféle külső ismertetőjegyek, amelyek alapján megállapíthatják ki zsidó és ki nem (hogy aztán rájöjjenek, a szakáll, nagy orr meg a pajesz, ha elő is fordul a képeket, nem olyasmi, ami egy ennyire sokszínű közösséget egyszerűen jellemezni tudna), mostantól Magyarországon élő zsidók arcképeivel, és a hozzájuk tartozószemélyes történetekkel fognak megismerkedni. Ezáltal válik majd közelibbé és megfoghatóbbá mindaz az információ, amivel a foglalkozáson találkoznak.Megismerhetik az eléjük rakott képeken szereplő embereket különböző élethelyzetekben  – például a zsinagógában, családi körben, a munkában, egy szórakozóhelyen vagy az edzőteremben. És megérthetik, miért tekintik magukat zsidónak, azaz miért fontos identitásképző számukra a zsidóság, és, hogy miben más (vagy más-e egyáltalán) a zsidóság ha vallásként, sorsközösségként, személyes érzésként, hagyományként vagy kultúraként tekintünk rá.

„A haver kifelé kommunikál, a többségi társadalom felé. És fontos, hogy ezt tabuk nélkül teszi” – hangsúlyozza Dés Júlia. A Haver foglalkozások önkéntesei az élő magyar zsidóságról beszélnek, olyanok részvételével, akik maguk is a közösség tagjai és meg is élik a maguk zsidóságát. Éppen ezért az önkéntesek, valamint a történetek alapján megismert fiatalok és öregek, élethelyzetének, életfelfogásának és személyiségének sokfélesége mutatja meg a diákoknak, hogy a zsidó közösség nem csak roppant sokszínű, de tagjai egy csomó tulajdonságukban „alig különböznek tőlük”: hisz a család és a barátok szeretete, a vallás fontossága vagy épp a Túró Rudi-függőség egyáltalán nem csengenek ismeretlenül nekik sem.

A legjobb korban

„Azt gondolom, hogy bármilyen háttérrel is jönnek, ez pont az a kor, amikor mernek másképp gondolkodni mint a szüleik, a tanáraik vagy a politikusok, akiket hallanak” – osztotta meg tapasztalatait pár éve Büchler Tamás Haver-önkéntes a vs.hu riportjában. És mint mondja, a tapasztalatok alapvetően jók.A Haver-vezetőség elmondása szerint van egy csomó olyan iskola, amely számít is rájuk, évről évre visszahívja őket, és egyes osztályok olykor az identitás-foglalkozást követően akár egy zsidó-negyed sétára is vállalkoznak a Haverral.

Pál Bori szintén önkéntesként vesz részt a Haver munkájában. Korábban az ELTE TÁTK-n tanult szociológiát, szakdolgozatában érzékenyítő programokkal foglalkozott, így vette fel a kapcsolatot a Haverral, és nemsokára maga is a csapatban találta magát. „Személyesen is akartam tenni a megértésért, az antiszemitizmus ellen, de  engem is meglepett, hogy mennyire beszippantott ez engem” – meséli.

Az önkéntesek adják a Haver gerincét: ők azok, akik párban megtartják a foglalkozásokat, és ha kell vidékre is leutaznak, hogy a diákokkal megoszthassák, mit jelent számukra a zsidó közösség tagjának lenni. Egyikük, Ujvári Anna azt mondja, azért szeret a Haverrel iskolákat látogatni, mert az effajta személyes tapasztalatok és találkozások révén tud kialakulni a nyitott társadalom Magyarországon. És élménynek sem utolsó egy Haver-foglalkozás. „Nagyon szeretek kamaszokkal beszélgetni identitás kérdésekről, ez nagyon sokat ad.” – mondja erről Ember Kata, önkéntes – „Azt a pillanatot szeretem a legjobban, amikor azt látom, hogy a diákok elakadnak a skatulyába tuszkolásnál és fennakadnak azon, hogy mi is ez a zsidóság, ami sehova sem passzol? Nekem ez tűnik a szemléletformáló pillanatnak, amitől kicsit talán elfogadóbb lesz a »világ« és amiért megéri csinálni.”

Voltak és vannak persze előítéletes beszólások vagy együttműködni nem hajlandó fiatalok a foglalkozásokon. Egy diák például arra a kérdésre, hogy mi jut eszébe a zsidóságról, azt válaszolta: az egy betegség. Majd valamivel később kisétált a teremből. De az önkéntesek nem hagyhatják, hogy ezek kizökkentsék őket – legjobb talán az, ha nem is foglalkoznak vele. „Nem azt az embert szeretnénk meggyőzni, aki harcos antiszemita, mert ő úgyse lesz nyitott ránk” – fogalmaz Dés Júlia. A legnagyobb kihívás elmondása szerint nem is az előítéletesség vagy az antiszemitizmus, hanem az apátia. „Sokszor a zsidóságról való beszélgetésig el sem ér az önkéntes, már leizzad” – fogalmazza meg, mennyire nehéz olyan fiatalokkal dolgozni, akiket az egész nem érdekel (vagy nem tudnak mit kezdeni a magyar iskoláktól annyira különböző interaktív oktatással). Éppen ezért ki kell billenteni a fiatalokat a közönyből. „Általában az jön be, ha egy kicsit provokálunk. Ha olyan állítást teszünk, amiről mindenkinek van véleménye, olyankor elkezdik aktivizálni magukat” – mondja.

Ha meg már beindult a társalgás, akkor úgy látja, a személyes történetek maradnak meg nekik leginkább, azokról hajlandók akár hosszasan is elbeszélgetni. „A legjobb élmény az, amikor foglalkozás véget értével nem mennek szünetre, hanem maradnak és még kérdeznek” – osztja meg élményét Pál Bori. Ilyenkor aztán terítékre kerül még egy csomó olyan téma, amit a foglalkozás alatt nem mertek megkérdezni: a holokauszt, a hátrányos megkülönböztetés, a sztereotípiák, a zsidó szokások, de az is, hogy a zsidók csak zsidókkal randiznak-e.

Megéri rá időt szakítani

Az identitás-foglalkozással együtt megújul az úgynevezett holokauszt-foglalkozás is: ezen csak azok a fiatalok vehetnek majd részt, akik előzőleg voltak már identitás-foglalkozáson is – hiszen a Haver célja elsősorban nem az emlékezetkultúra erősítése, hanem az interkulturális párbeszéd elősegítése, melynek előfeltétele, hogy elsősorban a mai zsidó közösség identitásával ismerkedjenek a fiatalok. A holokauszt foglalkozás az előző foglalkozás tapasztalataira építve, az önkéntesek személyes érintettsége révén, teszi lehetővé, hogy a résztvevők megértsék, a holokauszt nem egy régi, minket nem is érintő történelmi esemény, hanem olyasvalami, ami alig pár évtizede nálunk, Magyarországon történt. „A cél nem az, hogy sokkoló legyen, hanem hogy lehetőségük legyen megérteni a történteket” – fogalmaz Dés Júlia.

Ezen kívül a Gólem színházzal van egy közös színházpedagógiai programjuk, a Centropa Alapítvánnyal és a Haverból kinőtt – roma érzékenyítő programokat tartó – Uccu Alapítvánnyal összefogva létrejött a Közös Nevező programjuk is. Továbbá az EVZ támogatásával és az Uccuval partnerségben, pedagógusoknak is tartanak képzéseket.

Az Alapítvány, húsz önkéntesével évente három-négyezer fiatalt ér el, és ezek közt egyre több most már a vidéki intézmények tanulója is: a legutóbbi tanévben például 12 vidéki város diákjainak tartottak összesen húsz foglalkozást. Dés Júlia azt mondja, ezzel nagyjából ki is maxolták, amire a mostani büdzséjükkel, valamint kapacitásaikkal képesek. Ennél több foglalkozást a jelen körülmények között már fizikailag képtelenség lenne összehozni.

Közben azért marad még idő arra, hogy az önkéntes-közösséget is erősítsék. „Ha az embere szeretne bevonódni a Haverba, az sok időt vesz el” – mondja Pál Bori. Itt nem csak arról van szó, hogy az egyes önkéntesek három-négy hetente megtartanak egy foglalkozást, de előtte még részt vesznek egy tréningen is, majd rendszeresen összejárnak „brainstormolni” is. Nemrégiben pedig lementek pár napra Leányfalura is ötletelni.

Azon a héten, amikor találkoztunk Bori két többórás megbeszélésen is részt vett a Mozaik Hubban (ez egy nonprofit szakmai-közösségi tér, mely többek között infrastruktúrát, munkateret, és konzultációs lehetőséget kínál zsidó közösségi szervezetek számára). A Haverban nem csak neki, de mindenkinek tele a naptára – dolgoznak, tanulnak, és többen vannak olyanok is, akik a Haver mellett máshol is önkénteskednek. De Bori úgy érzi, attól még megéri újra meg úja helyet szorítani a határidőnaplójában a Havernak. „Úgy érzem, hogy egy nagyon fontos dolgot csinálunk, és tényleg sikerült valamit tennünk a nyitottság és a tolerancia érdekében” – fogalmaz.