Zsidók és az olimpia címmel nyílt kiállítás Budapesten

Zsidók és az olimpia címmel szabadtéri kiállítás nyílt Budapest belvárosában, a Madách téren. A kiállítás az olimpiákon elért magyar sportsikerek mellett a zsidóság és a sport történetét, valamint a zsidó származású magyar sportolók számos világraszóló eredményét is bemutatja.

A csütörtöki megnyitón Szalai Kálmán, a tárlatot megszervező Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) munkatársa kifejtette: a kiállítás az olimpiákon elért magyar sportsikerek mellett a zsidóság és a sport történetét, valamint a zsidó származású magyar sportolók számos világraszóló eredményét is bemutatja, amelyeket mostanáig méltatlanul elhallgattak.

Bevezetőjében kiemelte: Kemény Ferenc, az újkori ötkarikás játékok egyik kezdeményezője, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára is zsidóként, a mai Szerbia területén, Nagybecskereken, Kohn Ferenc néven látta meg a napvilágot.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija emlékeztetett arra, hogy a második világháborúig több mint 40-re tehető a zsidó származású magyar olimpiai bajnok sportolók száma, köztük van az 1896-ban Athénban az első aranyérmet nyerő úszó, Hajós Alfréd (született Guttmann Arnold) is. Hozzátette: a múlt század közepén lezajlott zsidóüldözés következtében közülük sajnos több sikeres sportember élete tragikus véget ért.

Amint a kiállításból kiderül, a legeredményesebb magyar olimpikonok közül többek között Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Kabos Endre, Elek Ilona és Petschauer Attila vívók, valamint a legidősebb magyar élő olimpiai bajnok, Keleti (Klein) Ágnes is izraelita származású, utóbbi csak hamis papírokkal tudta megúszni az üldöztetést.

A tárlat ezen kívül képet ad több, olyan kevésbé ismert témáról, mint a Hitler rendszerének felsőbbrendűségét hirdető 1936-os berlini ötkarikás játékok, az izraeli válogatott tagjai ellen az 1972-es müncheni olimpia ideje alatt elkövetett terrorcselekmény, valamint a Makkabi Játékok – vagyis a zsidó olimpia – története.

Ezzel kapcsolatban Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke megjegyezte, hogy a magyarországi zsidó közösségen belül egyre fontosabb szerepet kap a sport, majd hangsúlyozta, hogy 2019 nyarán Budapest ad otthont a Makkabi Európa Játékoknak, így a csütörtöki kiállítás megnyitása tulajdonképpen egyben a nagyszabású esemény felvezetésének a kezdete is. Elmondása szerint a magyar csapat kimagaslóan szokott szerepelni a Makkabi Világjátékokon, legutóbb 20 érmet nyert.

A szabadtéri tárlat egy hónapon keresztül tekinthető meg.

Még több Kibic

Fotókiállítás nyílik a 205 éves kővágóörsi zsinagógáról

2025.03.02.5 nap ago
Grinberg Daniella fotóiból a salföldi Káli Fecske Galériában.

Egymással szemben, lesütött szemmel – A hajléktalan nők mindennapjait bemutató kiállítás nyílik a 2B Galériában

2025.02.27.1 hét ago
A nemzetközi nőnapon megnyíló kiállítás helyszíne adománypontként is működni fog, ahol pénzt és az érintett nők számára fontos használati tárgyakat gyűjtenek.

Egy padláson bukkantak rá Erdély egyetlen fazsinagógájának maradványaira

2025.02.03.1 hónap ago
A budapesti zsidó múzeum három munkatársa tavaly nyáron azt a feladatot kapta, hogy rakjon rendet az intézmény padlásán, de a munka hihetetlen eredménnyel járt. Megtalálták annak a XVIII. századi fazsinagógának a darabjait, amelyet 1911-ben Löwy Ferenc rabbi „Erdély legrégebbi zsidó templomaként” azonosított. E maradványokból nyílt kiállítás múzeumban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »