A roma holokauszt áldozataira emlékeztek az auschwitzi haláltábor területén

Nemzetközi megemlékezést tartottak kedden a volt auschwitz-birkenaui náci haláltáborban felállított roma holokauszt emlékműnél, a rendezvényen több európai országból mintegy félezer ember vett részt, több mint ötven Magyarországról érkezett.

Lengyelországban kedden és szerdán tartják a roma holokauszt idei nemzetközi emléknapjához fűződő megemlékezéseket, a mindenekelőtt az ausztriai romák megsemmisítéséhez fűződő rendezvények tiszteletbeli védnökségét a lengyel és az osztrák államfői hivatal vállalta.

Résztvevők a megemlékezésre tartó zarándokút indulása előtt tartott sajtótájékoztatón Budapesten

Kedd este a közép-lengyelországi Lódz városában arról a több mint 5 ezer burgenlandi és stájerországi romáról és szintiről is megemlékeznek, akiket 1941-ben a lódzi Litzmnannstadt gettó peremén létesített úgynevezett cigánytáborba deportáltak, az ottani túlélőket – mintegy 4300 embert – pedig Lengyelországnak a harmadik birodalom által bekebelezett részében, a mai Chelmno nad Nerem nevű községben – mindenekelőtt a zsidók megsemmisítésére létesített – Kulmhof náci német haláltáborban meggyilkolták.

A megemlékezések keretében szerdán Chelmnóban emlékművet avatnak az ott meggyilkolt romáknak és szintiknek.

Herfort Marietta, az auschwitz-birkenaui megemlékezés szervezésében részt vállaló Phiren Amenca (Járj velünk!) Nemzetközi Hálózat és a ternYpe – Nemzetközi Ifjúsági Hálózat magyarországi koordinátora elmondta: a rendezvényen a Phiren Amenca képviselői arra hívták fel a figyelmet, hogy a fiatal generációnak – lévén az utolsó, amelynek még élő kapcsolata van a túlélőkkel – emlékeztetnie kell a vészkorszak borzalmaira, és emlékét tovább kell adnia az utókornak.

A roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Lengyelországba 17 országból érkeztek fiatalok, akik számára e héten Krakkóban tematikus workshopokat, előadásokat tartanak neves emberi jogi aktivisták, történészek, valamint az Európai Bizottság szakemberei, Magyarországról a rendezvénysorozaton részt vesz két munkatárs az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala képviseletében – mondta Herfort.

A megemlékezésen a Romano Glaszo – Emberi Hang Művészeti Csoport tagjai cigány és zsidó dalokat – köztük a Yerushalaim Shel Zahav (Arany Jeruzsálem) címűt – énekeltek el. A Romano Glaszo szerdán a krakkói Galicia Zsidó Múzeumban is fellép, bemutatva A halálra táncoltatott lány című táncballadát. A krakkói előadásra a lengyelországi magyar kulturális évad programjának keretében – a Balassi Intézet és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával – kerül sor.

A roma holokauszt nemzetközi emléknapja augusztus 2-a. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg. Az Európai Parlament 2015. április 15-én elfogadott határozatában a  romák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése és a roma holokauszt emléknapjának elismerése mellett foglalt állást.

Kapcsolódó cikkek

A cigányellenesség és az antiszemitizmus ma is mérgezi a közéletet

2024.08.03.2 hónap ago
A második világháború alatt meggyilkolt romákra emlékeztek a roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából pénteken Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban (HDKE) tartott megemlékezésen.

Ne legyen puszta beszéd a Soha többé Auschwitz!

2024.01.23.9 hónap ago
Ne legyen puszta beszéd az Auschwitz 79 évvel ezelőtti felszabadításakor megfogalmazott jelszó, a „Soha többé!” – jelentette ki Reuven Rivlin volt izraeli elnök kedden az egykori auschwitz-birkenaui náci német haláltáborban rendezett megemlékezésen.

Auschwitzban és Budapesten is megemlékeznek a holokauszt roma áldozatairól

2023.07.31.1 év ago
79 éve augusztus 2-áról 3-ára virradóra, a náci koncentrációs tábor cigány barakkját felszámolva, több mint négyezer cigány embert gyilkoltak meg.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »