80 éve kezdődött a náci propagandaolimpia Berlinben, amely inkább szólt volna az árja felsőbbrendűség dicsőítéséről, mint a nemzetek közötti sportversenyekről. Minden igyekezet ellenére azonban több zsidó versenyző is eredményes tudott lenni, a magyarok közül például öten is aranyéremmel távoztak.

Bár a „nem árjáknak” otthon ekkor már tiltották a sportéletben való részvételt, a náci sportvezetés az olimpia előtt visszahívta amerikai emigrációjából az apja révén zsidónak minősülő vívósztárt, Helene Mayert. Az abszolút aranyesélyes sportolónő megfelelőnek tűnt a nemzetközi náci imázskampányhoz: azon kívül, hogy várható győzelmével az őt elüldöző hazájának szerez dicsőséget, azt is lehet propagálni vele, hogy nem is olyan nagy az antiszemitizmus a nácik alatt.

A visszahívás úgy nézett ki, hogy megüzenték: a sportoló Németországban élő családja kerül veszélybe, ha esetleg nem német színekben indul. Helene Mayer engedelmeskedett, mégsem győzött, csak a dobogó második fokáról üdvözölhette náci karlendítéssel Hitlert – a többi német sportolóhoz hasonlóan. A döntőben ugyanis kikapott a szintén zsidó származású Elek Ilonától, a bronzérmes a szintén zsidó osztrák Ellen Preis lett.

A NOB nyomására a nácik garantálták, hogy zsidó sportolók is lehetnek a német olimpiai csapatban, ha elérik a megfelelő kvalifikációs szintet, de ennek a célja is csak az árja felsőbbrendűség propagandája volt. A zsidó sportegyesületeknek nem biztosították a lehetőségeket a felkészülésre, és a zsidó sportolók edzéseit is közvetlenül a válogatóversenyek előtt tartották, hogy fáradtan érkezzenek. Ráadásul a helyszínen SA- és SS-tagok gyakoroltak rájuk nyomást. Egyedül Gretel Bergman magasugró kvalifikált eredményesen, és nem sokkal az olimpia előtt beállította a német csúcsot, de aztán mégsem nevezték a játékokra. A helyét Dora Ratjen foglalta el, aki negyedik helyen végzett, de 1938-ban megbukott, mert kiderült, hogy valójában férfi.

Az 1936-os berlini olimpián a legtöbb aranyérmet így is a Német Birodalom szerezte meg: 33-at. A második legeredményesebb csapat az Egyesült Államok lett. A harmadik helyen Magyarország végzett 10 arannyal. Pedig az olimpia előtt egy jobboldali magyar lap (Nemzet Szava) így írt: „Zsidóktól hemzseg a magyar olimpiai küldöttek névsora. Sőt a vezetők is legnagyobb részt zsidók. Ne is számítsunk magyar sikerekre Berlinben, bárhogy is hazudja a remélendő sikereket a zsidó sajtó.” Végül öt zsidó sportoló (Elek Ilona, Kabos Endre – vívás, Kárpáti Károly – birkózás, Bródy György, Sárkány Miklós – vízilabda) is aranyéremmel tért haza. Egyébként az újkori olimpiai játékokat kezdeményező és elindító Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapító tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára, Kemény Ferenc is zsidó volt.

Szigorúan eredményességi szempontból a magyar sporttörténet egyik legsikeresebb olimpiája a berlini: Magyarország tíz arannyal harmadik lett az éremtáblázaton – ezt a helyezést csak a Rákosi-korszak mélyén, Helsinkiben sikerült megismételni. Csík Ferenc aranya száz gyorson, Kabos Endre és a kardcsapat, az első női olimpiai bajnokságaink Elek Ilona és Csák Ibolya révén, három első hely birkózásban (Kárpáti Károly, Lőrincz Márton és Zombori Ödön), egy boxban (Harangi Imre), és nem utolsósorban a vízilabdázók címvédése 54-5-ös gólkülönbséggel – mindez nagyon jól nézne ki önmagában.

A berlini magyar bajnokok közül az úszó Csík Ferenc katonaorvosként halt meg egy légitámadásban. A boxoló Harangi Imre pilótaként szolgált a háborúban, egy kényszerleszállásnál ő csak súlyosan megsebesült. A vívó Kabos Endre azon a villamoson utazott, ami a Margit-hídon ment keresztül, amikor ’44 novemberiben a hidat felrobbantották – az olimpiai bajnok holtteste sosem került elő. Halassy Olivér vízilabdázó a háborúban zsidómentő lett, ezt túlélte, de ’46-ban szovjet katonák gyilkolták meg – valakinek a védelmére kelt, ezt torolták meg rajta. A túlélést és újrakezdést Elek Ilona testesítette meg: miután sikeresen végigbujkálta a nyilasuralmat, 1948-ban, 12 év után védte meg a címét.

(444 + Index)

Facebook X Reddit Pinterest