„Izraelben önmagam tudok lenni”

A magyar celebek mindennapjaiból váltott át az izraeli körforgásba Steiner Kristóf, a Viva TV egykori műsorvezetője. Ma már főszerkesztő az Új Kelet című izraeli lapnál, szakácskönyve jelent meg, és ki sem látszik a munkából. Arról, hogy miként jutott idáig és pontosan hová tart, személyesen mesélt a Kibicnek.

Miben különbözik leginkább az izraeli és a magyar élet?

A legtöbb ember azt gondolná, hogy az igazi nagy különbségek például, hogy Izrael körül állandóan háborúk vannak, vagy hogy mennyire vallásos ország. Ezzel kapcsolatban pont azt tudom mondani, hogy ez az ami a legkevésbé észrevehető. Sokszor úgy érzem, hogy Magyarországon élve sokkal több társadalmi konfliktussal és problémával találkoztam, mint itt. Ami pedig igazán nagy különbség, hogy itt állandóan úgy érzi az ember, hogy barátokkal van körülvéve. A legfontosabb pedig, hogy itt önmagam tudok lenni.

Milyen gyakran jársz Magyarországra?

Hát ez nagyon attól függ, hogy milyen munkáim vannak, mert őszintén szólva a munkák miatt szoktam Magyarországra járni. Olyan, hogy a saját döntésemből veszek egy repülőjegyet, mert már rég voltam Magyarországon, utoljára 2011 körül volt.

Mit gondolsz, ha nem mentél volna ki Izraelbe akkor inkább megmaradtál volna a showbizniszben?

Én korábban is már nagyon sok mindent csináltam, csak mivel az emberek nagy része a médiatevékenységemre fókuszált, hiába játszottam filmekben, szinkronizáltam, akár jótékonysági rendezvényeken műsort vezettem, az embereket az kötötte le, hogy melyik valóságshowba hívtak meg vendégnek. A távozásomnak az egyik lényeges pontja az az volt, hogy ha én ebben a közegben benne maradok, akkor a magyar mezőnyben körül nézve a legjobb esetben reggeli műsort fogok vezetni. Nekem nagyon fontos volt, hogy semmiképpen ne menjek bele ebbe a báb szerepbe.

Ez sikerült is, hiszen jelenleg főszerkesztő vagy az Új Keletnél. Miért vágtál bele?

Amikor már úgy volt, hogy véglegesen megszűnik a lap, akkor én felkerestem a laptulajdonost, és életem első héberül zajló meetingjén elmondtam neki, hogy mivel foglalkoztam eddig és miért gondolom úgy, hogy én vagyok az alkalmas ember arra, hogy ezt a lapot megmentsük. Az Új Keletet az utóbbi évtizedekben főleg idősebb korosztály olvasta, amivel semmi gond nincsen, de ez nem lehet egy olyan réteg ami életben tud tartani egy lapot. Én annyit kértem a laptulajdonostól, hogy külcsín és belbecs esetében is teljesen szabad kezem legyen. Rengetegen megmaradtak a régebbi szerzőink közül is, de ugyanakkor ír még nálunk Ceglédi Zoltán, Kispaszti (Paszternák András – a szerk.) és Borgula Andris is.

Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig?

Nagyon vegyes, volt olyan idősebb olvasó, aki nagyon rossz néven vette a változásokat. Természetesen a cionizmus és a nemzeti öntudat most is megmaradt, de ugyanakkor én és a szerkesztőim is abban hiszünk, hogy a cionizmus nem jelent egyet más kultúrák kirekesztésével. A legtöbb visszajelzés nagyon pozitív, sokkal többen vásárolják a lapot, mint korábban, Magyarországról is nagyon sok megkeresést kapunk, így szeptembertől már egészen biztosan ott is kapható lesz a lap.

Izraelben szinte elkerülhetetlen a zsidó vallással kapcsolatba kerülni. Hozzád mennyire került ez közel?

Hozzám mindig is közel állt a zsidóság, hiszen az apai nagymamám Lengyelországból szökött el a második világháború idején. Mindig nagyon komoly kötődésem volt az európai zsidó kultúrához és a holokauszthoz. Én egy kicsit másként gondolkozom a zsidóságról, mint mások. Nem egy vallásnak vagy egy származásnak gondolom, inkább egy sorsközösségnek, de elsősorban a spirituális magyarázata érdekel, miszerint mindenki zsidó és mindenki izraelita, aki hajlandó magára vállalni azt a felelősséget, hogy maga mögött hagyja az egoista gondolkodást, és azt, hogy azok szerint a szabályok szerint él, amelyeket a materiális világ ráerőltet.

Több reptéri történeted volt arról, hogy milyen atrocitások érnek azért, mert nem vagy „echte zsidó”. Mit tudsz tenni ez ellen?

Igen, ez van amikor egy kicsit felbosszant, máskor csak megmosolygom, de még ha panaszkodom is erről, ez nem Izrael ellen szól, hanem inkább az ellen a bürokratikus világ ellen, amit felépítettünk a határokkal, a dokumentumokkal, amelyekkel igazoljuk a saját létezésünket és azzal, hogy a hovatartozásunkat az határozza meg, hogy milyen vallásúak vagyunk. Messze vagyunk attól, ami ideális lenne, hogy az embert a kvalitásai és a megbízhatósága alapján ítéljék meg, nem pedig az alapján, hogy narancssárga vagy kék a személyi igazolványa. Ellene annyit tudok tenni, hogy mindig beszélek róla, ott a helyszínen is mindig elmondom, hogy ez nincs rendben.

Mostanában eléggé elmélyültél a gasztronómiában, írtál is nemrég egy szakácskönyvet. Tervezel folytatást?

Igazából én mindig nagyon szerettem főzni, de ez a gasztro-vonal akkor jött be nagyon a képbe, amikor vegán lettem és elkezdtem vegán recepteket írni egy online magazin számára. Tulajdonképpen már minden adott volt a könyvhöz. Érdekes módon az összes tevékenységem közül ez volt az, ami Magyarországon leginkább felkeltette az emberek figyelmét. Most harmadszorra nyomjuk után a könyvet, és egészen biztos, hogy lesz folytatása.

A vegán étkezésed minek köszönhetően alakult ki?

Ez a döntés akkor született meg bennem, amikor egyszer az egykori kedvenc éttermemben ültem Budapesten és rendeltem egy libacombot, és az Őzge kutyám az ölemben ült. Amikor megérkezett az étel, azt láttam, hogy a libacomb és Őzge combjának a pozíciója és a mérete körülbelül ugyanolyan volt. Egyszer csak elborzadtam: hogy lehet az, hogy a kutyámra éves szinten százezer forintokat is elköltök, miközben egy másik állatot egyszerűen kirendelek 4500 forintért és megeszem.

Hogy látod a melegek helyzetét Izraelben és Magyarország összehasonlításában?

Nagyon külön kell bontani Izraelt és Tel-Avivot, mert Tel-Aviv egy buborék, ahol 250 ezer ember vesz részt a Pride-on, bármikor kézen fogva sétálhatok a párommal, és senki meg sem néz. Ugyanezt nem tudom megcsinálni olyan helyeken, ahol ortodox és mélyen vallásos közösség él. Én nem véletlenül Tel-Avivban élek, ami Budapesttel összehasonlíthatatlan. Ott még mindig furcsa, ha két fiú kézen fogva sétál vagy csókolózik. Míg magyarországi politikusok olyan megjegyzéseket tesznek, hogy a család az egy nő és egy férfi, és ha valakinek nincs több gyereke, akkor nem is család, addig ez a fogalom itt, Izraelben teljesen mást jelent.

Egy jelentős imidzsváltáson is túl vagy.

Hosszú hajam volt már egyszer, másodikos koromtól 16 éves koromig. Az, hogy újra megnövesztettem, az pusztán kényelmi döntés volt, elegem lett abból, hogy három havonta fodrászhoz kellett járnom. Sokan kérdezik, hogy mi ez az imidzsváltás, de én ezt nem úgy éltem meg. Alapvetően, ha visszagondolok arra, hogy a költözésem előtt milyen voltam, akkor azt tudom mondani, hogy annyiban mindenképp változtam, hogy sokkal lazább és természetesebb lettem. Régebben vasalgattam a hajam és parfümöt használtam, ma pedig már eszembe se jut ilyesmit csinálni. Előfordul, hogy ugyanabban a ruhában megyek be a Kabbala Központba, amiben két órával azelőtt a tengernél voltam, és lehet, hogy még színházba is ugyanabba fogok elmenni.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Most elkezdek dolgozni egy új online magazinnak itt Izraelben. Emellett a barátommal elkezdünk kalapokat és ékszereket gyártani. Sok olyan képünk volt, amelyeken mi viseljük azokat a kalapokat, ékszereket, amiket készítünk, és többen írtak, hogy ezeket meg lehet-e vásárolni. Végül rájöttünk, hogy ez nekünk semmilyen erőfeszítésbe nem kerül, mert szinte minden héten készítünk ilyesmiket, így legfeljebb majd legyártunk hárommal többet. Ezen kívül nincs olyan területe az életemnek, ahol ne zajlana folyamatos munka. Megyek előre, és csinálom azt, amiről úgy érzem, hogy az én feladatom.