Netanjahu a Facebookon békülne az izraeli arabokkal

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Facebook közösségi oldalon elhelyezett videoüzenetében elnézést kért Izrael arab polgáraitól, amiért a tavalyi választáson ellenük mozgósított, és aktívabb szerepvállalásra kérte őket. Az Arab Lista nevű parlamenti tömörülés vezetője „képmutató előadásnak” nevezte Netanjahu üzenetét.

Angol és héber nyelven, arab felirattal közzétett beszédének elején a kormányfő emlékeztetett, hogy a legutóbbi választáskor, 2015 márciusában arra figyelmeztette az izraelieket, hogy „arab szavazók özönlenek a szavazófülkékhez”. Kijelentette, hogy noha egy bizonyos politikai pártra utalt, sokakat érthető okból megbántott, és elnézést kért a több mint egy évvel ezelőtt elhangzott szavaiért.

Benjámin Netanjahu

A továbbiakban Netanjahu hangsúlyozta, hogy büszke az izraeli arabok Izrael sikerében betöltött szerepére, és nagyobb szerepvállalása szólította fel őket. „Ma arra kérem Izrael arab polgárait, hogy tömegesen vegyenek részt a társadalomban, tömegesen dolgozzanak, tanuljanak, gyarapodjanak” – mondta.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy jövőképe szerint „az arab gyerekeknek annak biztos tudatában kell felnőniük, hogy egyenjogú és egyenértékű polgárként mindent elérhetnek Izraelben, a demokráciában, a gazdaságban, a társadalomban”.

„Izrael sokszínűsége és pluralizmusa miatt erős, nem annak ellenére” – vélekedett a miniszterelnök „Az ország lakosainak több mint húsz százaléka arab. És máris hihetetlen magasságokba emelkedtek: a legfelsőbb bíróság bírái, parlamenti képviselők, neves szerzők, vállalkozók, IT-cégek tulajdonosai, orvosok, gyógyszerészek” – tette hozzá Netanjahu.

Netanjahu szavait az Arab Lista nevű parlamenti tömörülés elutasította. Ajman Ode, a közös arab lista parlamenti frakciójának vezetője az üzenetet „képmutató előadásnak” nevezte, amelynek célja a nemzetközi közösség befolyásolása.

Még több Kibic

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.5 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Tudatlanság vagy antiszemitizmus? Miért úgy tudósít a gázai háborúról a független magyar sajtó, ahogy?

2025.06.27.3 hét ago
Nagy érdeklődés kísérte Novák Attila és Nemes Dániel vitáját a Bálint Ház sávuoti rendezvényén. Bár nem estek egymás torkának a felek, sok kérdésben azért igen eltérő álláspontot fogalmaztak meg.

Együtt a bajban – Segítség a háborúban károkat szenvedett magyar ajkú izraelieknek

2025.06.23.3 hét ago
A Kidma adománygyűjtést szervez a Hanoar Hatzioni Hungaryval, a Maccabi Vac Hungaryval összefogásban és az Izraelinfoval karöltve, hogy Magyarországról is kivegyük a részünk a kárenyhítésből.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »