A Kibic Szövetég még a múlt hónapban hirdetett adománygyűjtést egy hajdúdorogi kilencgyerekes család megsegítésére, miután a gyerekek elveszítették édesanyjukat. A Kibic olvasóinak adományait a MAZS Alapítvány segítségével juttattuk el a családnak.

A Hajdúdorogon élő kilencgyerekes család tragikus hirtelenséggel vesztette el az édesanyát, aki az egyik éjszaka álmában, tüdőembóliában halt meg. Az anya nélkül maradt kilenc gyerek közül a legkisebb alig több mint két hónapos volt, a rendkívül szegény körülmények között élő családnak pedig sürgésen segítségre volt szüksége. Ezért a Kibic Szövetség gyűjtést szervezett megsegítésükre, és egy héten át fogadta az felajánlásokat, főleg ruhákat, játékokat, tartós élelmiszereket és tápszereket az újszülött számára.

A szép számmal összegyűlt adományokat aztán a múlt héten elvittük Hajdúdorogra, ahová a lejutászhoz a MAZS Alapítvány biztosított autót, sofőrt és benzint. Az adományokat Borgula András, a Kibic Szövetség elnöke adta át a családnak, a visszaúton pedig lejegyezte, ami az adományozás kapcsán az eszébe jutott:

198-as kilométerkő

Hajdúdorogról tarunk visszafelé, Laci, aki vezet, Dóri, aki segített fotózni, pakolni, a gyerekekkel foglalkozni és én, aki arra gondolok, milyen szerencsés életem van.

A kilencgyerekes család három hónapja új taggal gyarapodott, két hónapja pedig hirtelen elvesztette a család tartóoszlopát, az anyukát.

„Köszönjük, hogy eljöttek, olyan messziről!” – visszahangzik még a fülemben az apa hangja, még élénkek a képek, a házból, a gyerekekről, a kisbabáról, akit nagynénje tart a kezében, a falon „anya”, képek, fotók egymás mellett egy keretbe ragasztva.

„Nem viszem őket ki a temetőbe, mert azonnal elkezdik kaparni a földet… az anyjuk sírját” – mutat az apa a kicsikre fájdalommal, nekem meg egyre az jár a fejemben, milyen szerencsés vagyok.

151-es kilométerkő

A Kibic összegyűjtötte, a MAZS Alapítvány segítségével pedig lehoztuk az olvasóink adományait. A sok dolog közül főleg a játékok érdekelték a gyerekeket, azonnal kiszedték az összeset és mindenki talált magának valamit. Mielőtt észbe kaphattam volna, Levente, az egyik kisfiú megkérdi, hogy hívják a bácsit? Nem is értem, milyen bácsit? „Hát a bácsit!” – mondja a kisebbik fiú rám nézve és rám mutatva!

Jaaaa, engem: „András” – mondom, de szinte már csak Levente hátának, aki pár másodperc múlva egy nekem dedikált rajzzal tér vissza. Ő is szeretne adni, és ő ezt tudja. Az jár a fejemben, hogy milyen közhelyes lenne ez a szituáció, ha filmen vagy színházban látnám… Így pedig mennyire mellbevágóan valóságos.

88-as kilométerkő

A Kibic Szövetség nem ezért jött létre. Nem adományozni akartunk, hanem megismertetni, bemutatni a zsidó közösséget, annak a programjait az érdeklődők számára. Hát ma nem ezt csináltuk, egyszerre vagyok elégedett és elégedetlen. Igazából nem komoly segítség, amit ma véghez vittünk, anyagilag biztos nem, viszont az a kis idő, amit együtt töltöttünk, a játék, a hülyéskedés, az apa meghallgatása, a gyerekekkel közös zsiványkodás talán számít valamit.

Meg az, ha komolyan vesszük magunkat és megpróbáljuk életben tartani a kapcsolatot. Segíteni egymást. Mert ez két irányú. Mi is kaptunk ma valamit, amit megpróbálok itt átnyökögni – mert hát ujságíró sem vagyok – értékrendünk, előítéleteink, prioritásaink és még oly sok minden, amiről azt gondoljuk, kőbe vannak vésve, ma egy kicsit elmozdulhattak. Így segített ma nekem ez a család.

53-as kilométerkő

Balaton, mozi, Budapest, konzervek, a legtöbbet ismételt álmok a gyerekek és az apa szájából.

Én meg arra gondolok, hogy ezek nekem karnyújtásnyira (vagy annyira sem) vannak. Már azon töröm a fejem, hogyan lehetne megszervezni valamelyiket (mindegyiket) a következő egy évben. Úgy érzem, gyorsan ki kell találnom mielőtt visszaérünk Pestre, ahol majd a Ligettel kell foglalkozni, meg a KIBIC stratégiai tervével, meg felháborodni a mutyikon, a népszavazáson, a politikusokon, a zsidókon, az antiszemitákon meg még rengeteg dolgon. Addig kell kitalálnom amíg még a szagok itt vannak az orromban, a képek, amiket láttam élesen itt vannak előttem, gyorsan mielőtt elmúlik.

Ha úgy gondolják önök is, hogy van hatása, ha akár csak egyetlen mélyszegénységben élő családnak is segíteni tudunk, ha azt gondolják, ezzel igen is megváltoztathatjuk a közös jövőnket, akkor tessék, itt a lehetőség.

Balaton, mozi, Budapest, konzervek… újra várjuk a felajánlásokat.