Az elpusztult kassai zsidóság nyomában

Virtuális barangolás, amelyből többek között az is kiderül, hogy miként éltek a zsidók a városban, hol született a nyilasok által meggyilkolt, zsidókat mentő szociális nővér, Salkaházi Sára, vagy ki volt a 19. század utolsó évtizedeinek egyik legjelentősebb magyar arcképfestője.

Kassán az első zsidók 1840 után telepedtek le. A város lakosságának nagyjából 16%-át alkották. 1944-ben deportálták őket és ezzel lényegében pontot tettek kassai jelenlétükre. Ezzel is csökkentették a város magyar lakosságát. Ez a nagyjából 12 ezer ember mindmáig hiányzik.

A Forgács-palota előtt találkozunk (Fő u. 10), amely ma az Állami Tudományos Könyvtár otthona. Rajta emléktábla, amely a holokauszt áldozatainak állít emléket, s egyben Vrancsik Istvánnak és Gaskó Miklósnak. A nácik által megszállt Magyarország zsidóságát e városon át szállították a szintén megszállt Lengyelországba. E két ember érdeme, hogy a városon áthaladó szerelvényeken szállított áldozatok létszámát feljegyezték, és megőrizték az utókor számára.

A mellette álló klasszicista sarokházban, a Szentimrey-ház (Fő u. 12.) északi részében Róth Miksa Emánuel (1814–1885) fényképész nyitotta meg műtermét (1854–1871), aki a városról és házáról készítette első fényképeit. A második világháború végén a náci biztonsági szolgálat, Sicherheitsdienst székhelye lett.

A Szirmay-házat (Fő u. 16.) 1891-ben Stern Lajos (1852–1922) szerezte meg. 1950-ben, amikor az épületet átalakították, a pincében elásott arany ékszereket és órákat találtak a munkások. A Stern-család rejthette el, mielőtt deportálták őket. Így kapta a benne működő étterem és borozó, majd a magánkézbe került panzió az Aranydukát (Zlatý dukát) nevet.

Ha most dél felé fordulunk, a Nyolcemeletes mellett haladunk el, amely Skuteczky Sándor tervei alapján épült. A neves festőművész, Skuteczky Döme fia a Szlovák Nemzeti Felkelés idejében veszítette életét családjával együtt.

Miután az egykori Erzsébet térhez érünk, bal oldalra tekintve magas lakóházakat látunk. Ezek helyén állt az egykori gettó, melyet azonban a nácik rövid időn belül felszámoltak, mert a két téglagyár területére telepítették át a zsidókat. A régi házak már nem állnak, a terület utcái közül csak kettőnek a nyomvonala maradt meg. Itt állt az Akácfa, Arany, Csányi, Dárda, Harmat utca, a Honvédek útja, Jaross Andor, Konrády Lajos, Luzsénszky utca, Malom tér, Nádor, Pataky Tibor, Pogány, Rimanóczy, Szegényház, Székgyár, Spirko Ágoston, Vas és Zrínyi utca.

A Fő utca déli vége áldozatul esett a meggondolatlan várostervezésnek. A ma már nem álló Schalkház-szállóban (1873–1964) született Salkaházi Sára (1899–1944) szociális nővér, akit a nyilasok végeztek ki Budapesten embermentő tevékenységéért. Ezért boldoggá avatták.
Ha elindulunk az egykori Szent István körúton, eljutunk a Štúr u. 10-es számú házhoz, amely a Német Birodalom konzulátusának épülete volt, és ahol 1945 előtt Joseph Matuschka konzul székelt.

A Rákóczi utcai zsinagóga ma a Művészetek Háza. A Rákóczi körúti neológ zsinagógát a budapesti Kozma Lajos (1884–1948) építészmérnök, iparművész, grafikus tervezte, aki korszerű, egyben nemzeti építőművészetet törekedett megvalósítani, és a Bárkány-testvérek kivitelezték 1926–1927-ben. Eredeti ablakai ma a prágai Zsidó Múzeumban tekinthetők meg. A Művészetek Háza jelenleg a Kassai Állami Filharmónia otthona. Tőle balra állt a mór stílusú neológ zsinagóga, melyet Répászky Mihály épített 1866–ban. Ez volt a város legrégebbi zsinagógája. A világháború után raktárként használták, 1958-ban lebontották.

A Művészetek Háza belső terének megtekintése után a hozzáépített zsidó iskolába látogatunk el, ahol most a pozsonyi Közgazdasági Egyetem Üzemgazdasági Kara működik. Egykor a magyar alapiskola otthona volt.

Ezután tovább haladunk a Frangepán (Tajovského) utcába. A 4. sz. ház 1913-ban szabadkőműves páholynak épült. Az épületet Sipos Béla (1888–1969) építész tervezte és Kozák János (1866–1925) kivitelezte. Homlokzatának felső részét Mózes stilizált kőtáblái díszítik. 1938 után a páholy működését betiltották, és 1941-ben Vitézi Székházzá alakították át vitéz Oelschläger-Őry Lajos (1896–1984) tervei alapján, amelyeket Váczy József (1902–1969) valósított meg. Az emeleti ablakok fölött a magyar címer díszítette a homlokzatot. Az néhány éve előkerült az épület tetőteréből.

A közeli Erzsébet utca 51. sz. telken Kannengieser Izsák szecessziós épületet emelt (1909; monogramja olvasható az erkélyen: IK). A családot a ferencesek mentették meg a világháború végén. A család egyik tagja, Kálmán Márta: Örökség (1982) című munkájában számol be kassai éveiről.

Az Erzsébet utcán számos zsidó személyiség lakott. A 32. sz. házban Letzter Simon Lázár (1840 – Kassa 1911), sikeres fényképész élt. Portréi kimagaslottak minőségükkel. 1877-ben, amikor az uralkodó Kassára látogatott, elkészítette Ferenc József portréját kromotípiai eljárással. Ez szolgált később mintaként az uralkodó hivatalos portréinak elkészítésénél.

A Három Rózsához című vendégfogadó (26. sz. 1834), vagy Széman-ház neobarokk épület (1900). A monogram J. S. (Szeman József) jelzi a ház egykori tulajdonosát. Ez a ház Horovitz Lipót (1839–1917) fiatalkori lakhelye. Benczúr mellett a múlt század utolsó évtizedeinek legjelentékenyebb magyar arcképfestője régi zsidó családból származott, amelyből sok híres ember, rabbi, író került ki. Varsóban a lengyel arisztokrácia legkeresettebb piktora lett. 1893-ban Bécsben az udvar és az előkelő körök arcképfestője. I. Ferenc Józsefet háromszor festette meg. Külföldi és magyar kiválóságokat ábrázoló arcképek sora dicséri művészetét (Arany János, Jókai Mór, Görgey Artúr, Pulszky Ferenc, Tisza Kálmán, Trefort Ágoston).

A kassai barangolás folytatása itt található.