
Az izraeli Negev-sivatagban épül a világ legmagasabb tornyos naphőerőműve
Az izraeli Negev-sivatagban épül a világ legmagasabb tornyos naphőerőműve, amely 55 ezer darab, egymillió négyzetméternyi összfelületű, távirányítással vezérelt tükörről odasugárzott napenergiából állít majd elő elektromos áramot. Ha elkészül, másfélszer nagyobb lesz vetélytársainál.
A Negev-sivatagban keményen dolgoznak a mérnökök, hogy tartani tudják a 2017 végére tervezett átadást. A tükrök szerelésén túl a 240 méter magas Ashalim-toronyra koncentrálnak – ami nagyobbra nő a párizsi Montparnasse-toronynál, de a londoni Uborkát, azaz a Gherkint is messze túlszárnyalja.
A rozsdamentes acéllal fedett, szögletes torony több tucat kilométeres távolságból is kivehető lesz. Az eddig használtnál háromszor nagyobb tükröket elektronika mozgatja – nem kábeleken, hanem wifin küldik az információkat –, hogy azok a napraforgóhoz hasonlóan folyamatosan kövessék a Nap mozgását.
Az 55 ezer tükröt úgy szabályozzák, hogy a napfény a torony tetején található, villanykörtéhez hasonló kazánra vetődjön. A kazánban lévő víz 600 Celsius-fokosra hevül, a gőzt a torony tövénél elhelyezett turbinára vezetik.
(A félmilliárd eurós beruházást az amerikai General Electric, a francia Alstom és egy izraeli befektetési alap finanszírozza.) Az izraeli kormány 2013-ban írta ki az erőmű építésére a pályázatot és azt vállalta, hogy 25 éven keresztül garantáltan átveszi az itt termelt elektromos energiát – amivel két legyet üt egy csapásra: csökkenti az ország energiafüggőségét és növeli a megújuló energia arányát. A 121 megawatt teljesítményű fejlesztés Izrael energiaigényének 2 százalékát biztosítja, ami egy 110 ezres város ellátására elegendő. A nyolcmillió lakosú ország deklarált célja, hogy 2020-ra energiaigényének 10 százalékát megújuló forrásokból biztosítsa.
A teljes cikk itt olvasható.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
