Kibékül Törökország és Izrael

Június 26-án hirdetik ki Törökország és Izrael diplomáciai képviselői a kétoldalú kapcsolatok rendezését, valamint a normalizálódási folyamat végét jelző megállapodás részleteit – írta kedden a Hürriyet című török napilap névtelenségét kérő magas rangú forrásra hivatkozva.

Az újság úgy tudja: Feridun Sinirlioglu török külügyi államtitkár, korábbi külügyminiszter vasárnap Joszef Csicsanoverrel, az izraeli miniszterelnök törökországi ügyekért felelős különmegbízottjával találkozik, és a találkozó keretében bejelentik a két ország kapcsolatainak teljes normalizálódását. A két fél a vonatkozó megállapodást később, júliusban írja majd alá. A diplomaták márciusban Londonban, áprilisban pedig Genfben egyeztettek. A két ország között az utóbbi két évben váltak intenzívvé a tárgyalások.

A két ország viszonya azután romlott meg, hogy 2010 májusában az Avi Marmara nevű török hajó megpróbált segélyeket eljuttatni a Gázai övezetbe és ráirányítani a média figyelmét a Törökország által ellenzett izraeli blokád hatásaira. A flottillát az izraeli haditengerészet erőszakkal feltartóztatta. Az akcióban tíz, a palesztinokat támogató aktivista életét vesztette és huszonnyolcan megsebesültek. Egy évvel később ismét hajóraj indult Gáza felé, de az izraeli hadsereg ennek kikötését is megakadályozta.

A Hürriyet arról értesült, hogy a szerződés értelmében a Gázai övezetnek szánt török segélyszállítmányok, valamint az újjáépítéshez szükséges alapanyagok az izraeli Asdód város kikötőjében érnek partot, ahonnan azokat a Gázai övezetbe szállítják tovább. Az egyezményben foglaltak szerint Törökország kórházat létesít Gázában, amelyhez gyógyszereket és személyzetet is biztosít, Berlinnel összefogva pedig erőművet, valamint a térség ivóvíz-ellátásának biztosítása érdekében olyan létesítményt alakít ki, amely a tenger vizét tisztítja. A megállapodás továbbá azt is tartalmazza, hogy mindkét ország ismét nagyköveteket jelöl ki, valamint újból lesznek közös hadgyakorlatok és megint sor kerülhet kölcsönös energetikai és védelmi beruházásokra.

A teljes cikk itt olvasható.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »