Ez az apró könyvesbolt a Pozsonyi út elején az Újlipótváros és a pest-budai polgárok szívcsakrája” – írta szeretett Bächer Iván a Láng-Tékáról. Rédei Évával, a bolt megteremtőjével többek közt arról beszélgetett a nepszava.hu, mitől lett fogalom a Láng–Téka, és mi köze van a könyvnek a maceszgombóchoz?
– A rendszerváltás hajnalán a Láng-Téka volt az első maszek könyvesbolt az országban. Ennyire nem tűrted az állami zabolát?
– Az első kicsi könyvesbolt, ahol dolgozni kezdtem, itt volt a Lipótvárosban, és én már egészen fiatalon éreztem, hogy több van a dologban, mint pusztán a könyvek eladása. Ebbe az üzletbe járt ki ellenőrizni a központból Perhács Lászlóné, Mauzi, aki a mentorom és élete végéig a barátom lett. Ha ő nincs, talán másképp alakul az életem.
– A fia születése után hagyta ott az Állami Könyvterjesztő Vállalatot. Mivel a szakmában akart maradni, és már akkor is a Hollán Ernő utcában lakott, kinézte magának a szomszédos Pozsonyi út elején ezt a kis üzletet, ami akkor a Téka Könyvértékesítő Vállalat félárú boltja volt.
– A cég kültelki raktárában a csírázó krumplik közül valóságos kincseket bányásztam ki, vitték az emberek, mint a cukrot. Nem értettem, miért kell zárva tartanunk hétvégén, és miért árulunk kiváló könyveket fillérekért ezen az illusztris környéken?
– Pünkösti Árpád egy írásában sóleten vett üzletnek nevezi a Láng-Tékát.
– Tényleg az. Addig tépelődtem, míg egy nap gondoltam egyet, és meghívtam magunkhoz ebédre a vállalat igazgatóját, Drucker Tibort. Tyúklevest főztem maceszgombóccal, a második fogás igazi zsidó sólet volt, és a desszertnél megállapodtunk, hogy csinálunk ebből egy igazi könyvesboltot. 1985-ben még úgy ment a könyvbeszerzés, hogy leadtuk a rendelést, amit vagy megkaptunk vagy nem, és időnként megállt itt két pótkocsis teherautó, hozták a könyveket, amiket ránk osztottak. Az emberek hamar odaszoktak, nem mindig vásároltak, gyakran csak beszélgetni jöttek. Erdős Ákos, a Láng Kiadó vezetője naponta benézett hozzánk, akkoriban az ő kiadója dobta piacra a legsikeresebb műveket. Kérdeztem egyszer tőle: miért nem nyitnak saját boltot? Nem is mond hülyeséget, de ehhez nekem maga kell – válaszolta.
– Sorra zárnak be kis könyvüzletek, helyükön gyorsbüfék, masszázs szalonok nyílnak. De a Láng-Téka nem csak könyvesbolt. Dés Mihály azt írja róla: „erős vár, agóra, adó-vevő állomás, a béke és tisztelet szigete egy mind békétlenebb és tiszteletlenebb világban”
– A fiam egyszer megkérdezte: mami, mennyit ér a könyvesbolt? Visszakérdeztem: velem vagy nélkülem? Lehet, hogy ez szerénytelenség, de mára szinte kultikus hellyé váltunk, és ebben nekem nagyon sok munkám van. Elég kitartó és makacs vagyok, ha elhatározok valamit, ritkán szoktam meghátrálni. Lipóciában van fogadókészség, ennek is köszönhető, hogy szabad szellemű, nyitott, toleráns közeget tudtam itt létrehozni.
– Ön a Pozsonyi Piknik szülőanyja, s a meghitt, családias rendezvény az évek során városi eseménnyé nőtte ki magát. Nem fért a bőrébe? Szűknek érezte a könyvesboltot?
– Nekem mindig is fontos volt, hogy civil közösségi tér vegyen körül. Ki kellett lépni a falakon túlra… Az első Pikniket 2009-ben, a Láng-Téka huszadik születésnapján rendeztük, kis területen, egyetlen színpaddal. Ragyogott a nap, főzőcskéztünk az utcán, kínálgattuk egymást finom otthonival. Az egész az együttlétről szólt, varázslatos volt. Egy fillér nélkül vágtunk bele, így olyan programok kellettek, amik nem kerülnek pénzbe. Bemelegítésnek Lukács Sanyi Radnóti verset szavalt, Dunai Tamás és Jávori Fegya orosz kocsmadalaival zártunk.
– Mindenki önként és dalolva jött ingyen fellépni?
– Volt bizonyos kapcsolati tőkém, ami sokszor többet ér, mint a pénz. A művész barátaim számára a Piknik nem hakni. Szeretik az ügyet, ezért vállalják. Úgy tudom ezt honorálni, hogy meghívom őket hozzánk és főzök nekik.
– A hétvégi dedikálás már-már hagyomány. Esterházy Pétertől Ferge Zsuzsán át Aczél Endréig szinte mindenki megfordult már a Láng-Tékában. Őket is eteti?
– Persze, mindenkit, a kínálás nem maradhat el. A hetvenéves Spíró Györgyöt születésnapi tortával vártuk, Dési Jánossal lecsót főztünk a dedikálására. És ezt nem is akarom abbahagyni.
A teljes cikk itt olvasható.