Múzeumok éjszakája 2016 – zsidó programok

2016. június 25. szombat este, 10:00 órától: Dohány utcai zsinagóga, Magyar Zsidó Múzeum, Goldmark terem, Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, Zsidónegyed séták, tárlatvezetések, kérdezd a rabbit, kvízjátékok, 100 év magyar zsidó dalai – csillagos ég, sok zene – táncolni szabad!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a már megszokott színes programokkal idén is részt vesz a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozaton. Az éjszaka során izgalmas és színes programokon vehetnek majd részt az érdeklődők, a Magyar Zsidó Múzeumban, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában és a Dohány utcai zsinagóga előtti téren klezmer koncertek várják az éjszakázókat.  

TERVEZETT PROGRAM

22:00 óra
MAGYAR ZSIDÓ MÚZEUM
A múzeumban az éjszaka folyamán játékos kvízek lesznek korhatár nélkül. Ingyenes tárlatvezetés mellett megtekinthető a 100 év 100 tárgy kiállítás. És persze a Rabbi is ott lesz, akitől bátran lehet kérdezni. (Budapest VII. ker., Dohány utca 2.)

22:15 óra
DOHÁNY UTCAI ZSINAGÓGA
Az egész éjjel nyitva tartó zsinagógában vezetett séták várják az érdeklődőket. (Budapest VII. ker., Dohány utca 2.)

22:30 óra
HERZL TÉR
100 év magyar dalai koncert a Dohány utcai zsinagóga előtt a Jazzrael zenekar és Malek Andrea előadásában. (Budapest VII. ker., Dohány utca 2.)

A zenekar tagjai: Bíró Nóra – ének, Jáger Bandi – zongora, Lakatos Pecek András – dob, Horváth József Plútó – bőgő, Csejtei Ákos – szaxofon. Közreműködik Malek Andrea – ének.

22:00 óra
RENDHAGYÓ ÉJSZAKAI SÉTÁK A ZSIDÓNEGYEDBEN
Rendhagyó éjszakai zsidónegyed séták – 22:00, 22:30, 23:00, 23:00 és 00:00 órától, a Zachor Alapítvány diák-önkénteseinek vezetésével. Egy-egy sétán legfeljebb 20 fő tud részt venni, ezért a sétára előre kell regisztrálni a [email protected]. A séták a Goldmark terem elől indulnak. (Budapest VII. ker, Wesselényi utca 7.)

22:00 óra
RUMBACH SEBESTYÉN UTCAI ZSINAGÓGA
Felolvasószínház Rubin Eszter Barhesz című regénye alapján készült monodrámából, Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő előadásában felolvasószínházi formában. Az előadás után kóstoló Rubin Eszter saját sütésű barheszéből.

Rubin Eszter megrázó személyes története kisfia haláláról, amely szimbolikus párhuzamot alkot a zsidó nép sorsával. Történhet bármely tragédia, mégsem éljük az életünket drámai díszletek között. Éppen ellenkezőleg: a halálnak csak az élettel lehet ellentmondani. Ezért szól a Barhesz az életről. A barhesz a zsidó konyha péksüteménye, kelt fonott kalács. Ebben a tipikusan 20. századi magyar-zsidó történetben úgy fonódik össze két család sorsa, akár a barhesz fonatai. Mákkal bőven megszórva. A gasztronómiával sűrűn átszőtt szöveg mindig a konyhába tér vissza, ahol saját gyökereinket, identitásunkat kutatjuk a fazekakban. A zsidóknál kitüntetett szerepe van az evésnek: „Ki akartak irtani, nem sikerült, akkor együnk”

23:30 óra körül
Klein Rudolf: Zsinagóga építészet Kelet-Közép Európában című nagyszabású karton installációs kiállításának megnyitója utána Klein Rudolf előadása.

A kiállítás közel 100 méter hosszú tabló-során bemutatja a zsinagógák építészet-történetét, a különböző stílusirányzatokat, stílusjegyeket. Az építészettörténettel párhuzamosan képet kapunk a zsidó közösségek életéről, társadalmi tagozódásáról, az adott településeken betöltött szerepükről. Láthatóak a felújított, a vallási élet céljait szolgáló épületeket, az új funkcióval működőd közösségi és kulturális tereket, valamint a romjaikban is szépségüket őrző egykori templomokat.

A kiállítás Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Magyar Építészeti Múzeum és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége programja. (Budapest VII. ker., Rumbach Sebestyén utca 11-13.)

További információ: www.muzej.hu

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »