Kisvárdára a zsidóság az Esterházyak engedélyével telepedett le a 18. században. 1785-re a közösség 118 főt számlált, 1941-ben pedig már 3770 főre nőtt a zsidóság lélekszáma. A város lakosságának majdnem negyede halt meg a holokausztban.

A hitközség 1844-ben vált önállóvá, saját rabbit választott és kivált a nagykállói hitközségből. A zsinagóga 1901-ben épült Grósz (Szabolcsi) Ferenc tervei alapján. A zsinagógával szomszédos telken Talmud-Tóra működött, téli imaterem és a rabbi lakóháza állt. Gömör, Ugocsa, Szabolcs, Szatmár, Zemplén és Szepes vármegyékből is érkeztek növendékek a helyi jesivába.

A díszüveges, romantikus ikerablakokkal díszített zsinagóga a szomszédos házak fölé magasodik, ebben is a miskolci és a szatmári zsinagóga hatása érezhető rajta. Hajlított ívű sátortető, timpanonos pillérek és kőkeretes nyílászárók tagolják az épületet. Alaprajzában a hagyományos zsinagógákhoz hasonlít, a női karzatra az oldallépcsőkön lehet feljutni. A főhajó festése arabeszk stílusú, a nyers téglaburkolat pedig kései mór jellegű.

A zsinagóga funkcióváltáson ment keresztül a holokauszt után, mint oly sok más helyen. Befalazták a tóraszekrény helyét, de a főhajó festése megmaradt. A homlokzatot helyreállították eredeti formájában, de vallási szimbólumok nem láthatók az épületen. Ma a Rétközi Múzeumnak ad helyet az épület, amely helytörténeti és képzőművészeti kiállításaival mutatja be a helyi néprajzi nevezetességeket. Az előcsarnokban márványtáblák emlékeznek meg a holokauszt áldozatairól.