Amerikában a Konzervatív Rabbikar 1973-ban elfogadta a nőket mint a közösségi imához szükséges tíz felnőtt, a minján egyenrangú tagjait, mert be nem fogadásuk részben azon a középkorban elterjedt előítéletes nézeten alapult volna, miszerint a nőket nem lehet felnőttként kezelni. Raj Ferenc írása a női rabbikról.

Pár hónap múlva az Egyesült Államokban egy új könyv fog megjelenni, „The Sacred Calling: Four Decades of Women in the Rabbinate” (Szent hivatás: a női rabbik négy évtizede) címmel. Ez a friss, fontos és átfogó művet bemutató videóklip az 1972-ben felavatott első amerikai női rabbi, Sally Priesand szavaival kezdődik, majd egy fiatal hölgy mutatkozik be, aki az idén fog diplomázni mint a a patinás Reform Rabbiképző, a HUC-JIR 760. végzettje. Időközben az USA-ban a többi zsidó vallási irányzat is, beleértve a modern ortodoxot, avatott női rabbikat.

Noha Magyarországon az ORZSE-n még nem végzett női rabbi, mégis örömmel látom, hogy a téma a Kibic olvasóit nagyon érdekli. Eddig már több cikk megjelent, melyekben a szerzők őszintén kifejtették egyéni véleményüket.

Most itt én csak egy hozzászóló, Dr. Frölich Róbert gondolataira szeretnék röviden reflektálni, aki tanulmányai alapján úgy véli, hogy „a nők nem lehetnek rabbik, mert a halácha szerint nem lehetnek dájánok, törvényhozók és döntőbírók, márpedig a rabbi ezen funkciók birtokosa”. Dr. Frölich, a magyar neológia országos főrabbija úgy gondolom, magánszemélyként beszél, és nem az összes többi neológ rabbi véleményét foglalja össze. Fontos lenne tudni, hogy hogyan vélekednek erről a kérdésről az ifjabb rabbi-nemzedék képviselői, Darvas István, Radnóti Zoltán, Róna Tamás és Verő Tamás.

A női rabbik elfogadása még a 20. század eleji amerikai reformzsidó mozgalomban is szinte elképzelhetetlennek látszott, amiről tanúskodik Jacob Z. Lauterbach (1873-1942), a tekintélyes Talmud-tudós, a HUC-JIR professzorának 1922-ben keltezett responsuma. Több évtizeddel később hasonlóan vélekedett a tisztelt kollégám által idézett Saul Lieberman (1898-1983), a New York-i konzervatív rabbiképző intézet, a JTSA világhírű Talmud-tanára.

Tudjuk, hogy a világ nem áll meg, és még a legkiválóbb szaktekintélyek munkáit is felül lehet bírálni, át lehet értékelni. Ez történt Saul Lieberman esetében is, amikor az amerikai zsidó konzervatív irányzat képviselői a női rabbik felavatása mellett voksoltak. Így vélték összhangba hozni a tradíciót a változással. Érdemes tanulmányozni a „The Ordination of Women as Rabbis – Studies and Responsa” (A nők rabbivá avatása – Tanulmányok és responsumok) című kötetet, amelyben a szerzők, többen Lieberman legkiválóbb tanítványai, a háláchá alapján bizonyítják, hogy eljött az idő a női rabbik elfogadására.

A JTSA akkori kancellárja, Gerson Cohen bevezetőjében megemlíti, hogy eredetileg ő maga is úgy vélekedett, hogy nők nem lehetnek rabbik, de a téma részletes megvitatása során belátta, hogy a zsidó jog és erkölcs valóban támogatja, talán meg is követeli a női rabbik elfogadását. Tulajdonképpen ez már csak egy második logikus lépés volt, miután a Rabbinical Assembly Laws and Standards Committee-je, azaz a Konzervatív Rabbiegyesület Jogi Döntésekért és Szabályzatokért Felelős Bizottsága 1973-ban elfogadta a nőket mint a közösségi imához szükséges tíz felnőtt, a minján egyenrangú tagjait, mert be nem fogadásuk részben azon a középkorban elterjedt előítéletes nézeten alapult volna, miszerint a nőket nem lehet sem felnőttként (g’dolim), sem független szabad emberként (b’né chorin) kezelni.

Összefoglalva, érdekes és érdemes háláchikus válaszokat keresni és találni, de őszintén szólva, 21. századi modern, változó világunk realitásait figyelembe véve a kérdés, hogy vajon lehetnek-e női rabbik, hasonlít ahhoz, amit manapság feltehetőleg nagyon kevesen kérdeznének meg: hogy például lehetnek-e női orvosok.