13 ezer budapesti középiskolás nézheti meg a Saul fia című filmet ingyenes vetítéseken április végéig az Uránia Nemzeti Filmszínház és az EMMI közös programja révén. A 12-es karika jelzi, hogy a mű nem kisgyerekeknek való, de a horrorfilmeken edződött kamaszokat nincs miért óvni tőle, fogalmazott Nemes-Jeles László rendező. Ám sok pedagógus és holokausztoktató szakember szerint a kvázi kötelező filmnézés kontraproduktívvá válhat, és komoly felkészülés szükséges ahhoz, hogy a filmet megfelelően tudják befogadni a diákok.

A harmincalkalmas ingyenes vetítéssorozat első résztvevői – tanítási időben – a Szent Margit Gimnázium tanulói voltak. Az iskolán kívüli program lehetőségével szinte minden diák szívesen élt. Egyikük a vetítés előtt azt mondta, a barátaitól nem sok jót hallott a Saulról. Szerintük egy kaptafára megy minden zsidóságról szóló film, ,,túl sok mindent mutat, ami az igazságnak csak az egyik fele”. De ő nyitott az efféle filmekre, és ha már elhozták őket a vetítésre, izgatottan várja, milyen lesz a Saul.

Egy, a Válaszban megjelent cikk szerint a diákok közül sokan az „unalmas”, „idegesítő”, jelzőkkel illették a Saul fiát. A cikk gimnazista szerzője azt írta:,,amilyen semleges érzelmekkel ültünk be az előadásra, olyan vegyes érzésekkel távoztunk”. Előzetesen semmiféle felkészítést nem kaptak, amit utólag hiányoltak. ,,Nem tudtam, miről szól a film, amíg a suliban át nem beszéltük. Unalmas volt, a fejem megfájdult a kamera mozgásától és a hangeffektektől. Mikor vége volt, nem a filmen gondolkodtam, hanem azon, melyik busszal menjek haza.” – mondta az egyik diák. „A sztori jó ötlet lett volna, de nem lett jól megcsinálva. Idegesítő volt, hogy amikor futkároztak az emberek, rángatták a kamerát. Unalmas volt, végig vártam, hogy valami elkezdődjön” – véleményezte egy másik. ,,A 12-es karika helyett 18-as kellett volna, nem a mi korosztályunknak való” – állapította meg a harmadik. Volt, aki unalmasnak is, nyomasztónak is titulálta a filmet, volt, aki ,,bealudt” rajta, de olyan diák is akadt, aki ,,full jó”-nak, ,,faszányos”-nak minősítette.

Az egyik szülő azt mondta: a gyereke a vetítés után felhívta, és ,,online” próbálta feldolgozni a látottakat. A kamerakezelés miatt felkavarta a gyomrát a film, megviselték a brutális képsorok, és nagyon várta, hogy kibeszélhesse a részleteket a szüleivel. Egy másik gimnazista viszont azt mondta: ,,Már mindenki látott életében durva filmeket és vért, aki nem, menjen ki az utcára”.

Egy magát megnevezni nem kívánó történelemtanár így vélekedik: ,,Szégyellje magát az iskola, hogy ilyen tudatlanok a diákjai! Nehogy már egy tizedikes bírálja az operatőri munkát! Ha hallanának minden évben tisztességes megemlékezést a holokausztról, akkor talán tudnák mi volt az, és nem aludnának bele a filmbe”.

A HVG Döntési helyzet című cikkében a Veres Péter Gimnázium végzőseinek véleményét olvashatjuk: ,,Hozzászoktunk ahhoz, hogy lekerekített történetekben készen kapjuk a katarzist. A Saul fia végére nincs kitéve a pont, az epilógust mindenkinek magának kell megfogalmaznia.”,,Bizonytalanságot, szorongást okozott, és ezek az érzések még sokáig nem múlnak el.”,,Éppen ez volt az alkotók egyik célja: ezt a filmet nem lehet élvezni, legfeljebb felfogni.” ,,Az volt benne az újszerű, hogy nem látjuk a horrorisztikus történéseket, csak hangokból, zörejekből érzékeljük, hogy valami rettenetes és megalázó történik.”

Osztályfőnökük azt kérdezte tőlük, nem volt-e idegesítő, hogy – a csillogó filmekkel szemben – homályosak a képek, mintha a másvilágról üzennének. Megteheti ezt egy film? A válasz: ,,igen, mert ha valami nem ver pofán, az nem művészet”. ,,Alaposan képen csapott. Még soha nem láttam olyan filmet, amelyik ennyire intenzíven közvetíti a saját világát” – fogalmazott Julcsi. Márk, aki átérezhetőnek és elgondolkodtatónak tartotta a filmet, azt mondta: a főszereplő és a néző perspektívája eggyé válik, ami dupla csavar, mert valójában nem lehetünk azonosak Saullal, legfeljebb követjük az útján. Mátyás pedig úgy fogalmazott: „Ha nem ebből, a szinte hozzáláncoló kameramozgásból követhetném Sault, akkor rám fele ekkora hatást sem gyakorolt volna a film”.

A diákok egy, a film megnézése után tartott különórán próbálták elvarrni a szálakat. Néhányan azon töprengtek, hogy Saul az élők helyett miért egy halottal foglalkozott. ,,Két lehetőség volt: a lázadókkal kijutni, vagy eltemetni a fiút. Saul úgy döntött, a végső tisztesség megadása a teljesíthetőbb feladat” – mondta Barbi. Bence szerint viszont nem érte el a célját, mert menekülés közben elvesztette a fiút a folyóban, így hiábavaló volt a küzdelme. Dani is arra kereste a választ, hogy mi helyesebb: eltemetni a fiút, vagy részt venni a lázadásban? Mint mondta, 18 évesen, ateistaként nem tudja, ő mit tett volna.

Tóth Vásárhelyi Éva, aki emelt szintű történelemfakultáció keretében tanít a Budai Nagy Antal Gimnáziumban, négy diákkal nézte meg a filmet. Mivel a BNAG-s tanulók – a tanárnő jóvoltából – hagyományosan sokat foglalkoznak a második világháborúval, illetve a holokauszttal, kellő ismeretanyaggal felvértezve ültek be a moziba. ,,Nagyszerű, hogy a Saul fia egészen más szempontból mutatja be a holokausztot, mint a korábbi filmek. Eddig csak nagyon kevesen tudták, mi volt a Sonderkommando, mit jelentett a tagjának lenni” – mondja Tóth Vásárhelyi. ,,Természetesen a filmre előzetesen fel kell készíteni a gyerekeket, és legalább annyira fontos, hogy a vetítés után legyen egy levezetés. A diákok a Z generáció tagjaiként információk tömegét vonzzák be, és gyakran nem tudnak mit kezdeni vele, ezért a pedagógusnak kiemelt feladata, hogy rendet tegyen a fejükben.”

,,A téma, a megközelítés szenzációs, a főszereplő fergeteges alakítást nyújtott. Úgy éreztük, magunkat, mintha ott lennénk, mi is megélnénk mindazt, ami Saullal történik” – folytatja a tanárnő. ,,A megjelenítés formáját viszont ’kortársidegennek’ éreztem. Alaposan fölkészültünk a filmre, de az átélésben komoly nehézséget okozott a folyamatosan zaklatott kameramozgás. Erre nem tudtunk felkészülni. Nagyon jónak tartottuk, hogy a film homályban tartja a szörnyűségeket, de azt nem tudtuk el-, illetve befogadni, hogy közben ugrál a kamera. A kettő együtt sok volt, folyt a könnyünk a film nézése közben” – meséli. ,,Magam is életemben először láttam ilyet, lehet, hogy ezt az újszerű technikát el tudom fogadni valamikor, lehet, hogy sohasem. Ugyanígy vannak vele a diákok, amit nagyon sajnálok, mert így nem tudják tökéletesen beleélni magukat a történetbe, illetve mindabba, amiről a film a történeten túl szól. A klipekben hozzászokhattak a hektikus kameramozgáshoz, de itt mást vártak.”

Mindazonáltal a tanárnő növendékeinek egybehangzó véleménye szerint a Saul fiát mindenkinek látnia kell. ,,Határozottan elgondolkodtatta őket film. Felmerült bennük az a kérdés, hogy ha egy sonderkommandós túlélte a holokausztot, hogyan tudta feldolgozni mindazt, ami Auschwitzban történt. Nagyon fontos, hogy eszébe jut egy 18 évesnek: milyen következményei lehettek az átélt borzalmaknak az elmúlt 50-60 évben? Nem hittem volna, hogy ők ezt így meg tudják fogalmazni. Bár mindenki így gondolkodna!” – mondja Tóth Vásárhelyi.

Kenesei Marcell, a Centropa Alapítvány vezetője szerint alapvetően káros, ha a Saul fiát oktatási produktumként kezelik. ,,Nem az, nem is annak készült” – fogalmaz. ,,Ez rendkívül nehéz film, semmiképp sem a téma bevezetésére való. Nagyon fontos művészi alkotás, de csak olyanoknak ajánlom, akiknek van már valami fogalmuk a zsidóságról, a holokausztról. A Schindler listáját sem ajánlanám sulikba, legfeljebb azoknak, akik már elkezdtek a téma iránt érdeklődni. Persze megnézhetik iskolások is a filmet, de annak szabad akaratból kell történnie és bizonyos alaptudás megléte után. Még a témával való találkozás második, harmadik stációjaként is jól utánagondolnék, felkészültek-e a diákok ilyesmire. Ha valaki úgy dönt, hogy a Sault mutatja meg a tanulóknak, ne fusson neki anélkül, hogy pontos pedagógiai tervet készítene! Ezt csakis egy alaposan átgondolt folyamatba lehet beágyazni, vigyázni kell, nehogy kontraproduktív legyen a hatás.”

Hasonlóan vélekednek a Zachor Alapítvány munkatársai, akik szintén a holokauszt oktatásának pedagógia módszereivel foglalkoznak. Facebook-oldalukon hívták fel a figyelmet arra, hogy kellő körültekintés hiányában a még oly jó pedagógiai szándék is rosszul sülhet el. ,,A film előkészítését és feldolgozását megsegítendő a Dél-kaliforniai Egyetem Soá Alapítványa hamarosan magyar nyelvű digitális oktatási anyagokat tesz elérhetővé tanárok és diákok számára az IWitness online oktatási platformon” – írták.

Cseh Borbála történelemtanár attól tart, hogy a Saul fia hamarosan a közoktatás leltári tárgya lesz. ,,Film, magyar, Oscar-díjas, Auschwitz-történet, van hozzá sok könnyen elérhető információ, két teljes tanóra hosszát leköti – mi kell még ahhoz, hogy a tantervi előírásnak ’ eleget légyen téve’?” – mondja.

,,A film bemutatását követő kommentekből láthatjuk, milyen sokféle módon viszonyulnak a nézők a filmhez” – folytatja Cseh. ,,A diák vajon kap-e megfelelő iskolai és otthoni segítséget a kérdéseihez, érzéseihez, töprengéseihez? Vajon e film esetében nem úgy fog-e működni a dolog, hogy ami ’kötelező’, az kötelező, arról azt kell mondani, ami kötelező. Sok diák megtanulta: úgy úszhatja meg a legkisebb erőfeszítéssel az efféléket, ha függetlenül attól, hogy mi van a lelkében, az elvárásoknak megfelelően reagál. A lényeg pedig meg sem érinti, lepattan róla. Így nem lesz az ő ügye sem a Saul, sem a holokauszt, sem az iskola, sem a nemzeti emlékezet. Az elvárások, illetve a holokauszt bemutatásának hosszú ideig művelt gyakorlata éppen a lényegtől távolított el. A gyász, a tiszteletadás a mártíroknak, feltétlenül fontos része a megemlékezésnek, de az, hogy Auschwitz példája milyen morális megfontolásokra és milyen tettekre késztet, épp olyan lényeges. A legfontosabb pedig az, hogy a diákok a filmmel, illetve a témával kapcsolatos gondolatokról, érzésekről felkészült tanárok vezetésével beszélgessenek.”

,,A diákok képesek morális aspektusból szemlélni egy helyzetet, erős az igazságérzetük, éles szemű megfigyelők, nyughatatlanul kutatják a számukra ismeretlent. Készek vitázni egymással is, a felnőttekkel is, a világgal is. A legtöbb, amit adhatunk nekik: segítjük őket ebben. A soha fel nem fejthető bonyolultságú és mélységű Auschwitzig vezető folyamat megismertetésében, elemzésében is. Helyes, ha az iskolai tananyag magába foglalja a Saul fiát, de csak akkor, ha a lényeg az: mit tudunk meg belőle saját magunkról? A holokauszttal mindnyájunknak egyenként és együttműködésben kell foglalkoznunk. Diáknak, tanárnak, szülőnek egyaránt. Elfogadva a tényt: akárkik legyünk is, mindannyian holokauszt-túlélők vagyunk. Ez a közös nevező jó kiindulási pont lehet a Saul fiának elemzéséhez is” – vallja Cseh Borbála.

Arra, hogy közös nevezőre jussunk, még várnunk kell. Ugyanis egy negyedikes gimnazista beszámolója szerint egyik tanáruk kommentben – álnéven, amit a diákok könnyűszerrel azonosítottak vele – ezt írta a filmről: ,,Szép dolog az Oscar-díj, de jó, ha tudják, hogy a hollywoodi Saulok szavazták meg az itteni Sauloknak. Nem kell minden világhírű mesének bedőlni”. [Sic!]

Facebook X Reddit Pinterest