A lengyel hippi, aki rájött, hogy zsidó – és visszaigényelt egy varsói házat

Az utóbbi években egyre több olyan történetet lehetett hallani, hogy lengyel zsidók sikeresen szerezték vissza családjuk, a holokauszt előtti időkből származó tulajdonát. Eddig a kormány hallani sem akart arról, hogy legyen törvényes kárpótlás ezekben az esetekben, mivel a hivatalos álláspont szerint Lengyelország a nácik és később a szovjet rezsim áldozata volt.

Két évvel ezelőtt a Zlota utca 62-ben lakók nyugalmát valami megzavarta. Krzysztof Gutkowski és Ida Zagrzejewska, egy harmincas éveiben járó pár szokatlan hírekkel lépett be a lengyel főváros hatalmas épületébe. „Örülünk, hogy megismerhetjük Önöket, mi vagyunk az új tulajdonosok”, mondták a több tucat csodálkozó bérlőnek.

„Attól féltek, azért jöttünk, hogy kirakjuk őket”, mondta a tangótanárként dolgozó Zagrzejewska. „Természetesen először nagyon aggódtak”, tette hozzá Gutkowski, aki a mai napig hippiként él, és még télen, hóesésben is szandált hord. Megélhetését abból fedezi, hogy nyáron táborokat szervez gyerekeknek. „Igaz, hogy mi vagyunk az új tulajok, és megvan a magunk baja, de tisztában vagyunk azzal, hogy a bérlőknek is van elég gondjuk”, mondta Zagrzejewska.

Az utóbbi években egyre több olyan történetet lehetett hallani, hogy lengyel zsidók sikeresen szerezték vissza családjuk a holokauszt előtti időkből származó tulajdonát. Ám semmilyen pontos adat nem áll a rendelkezésünkre erről a jelenségről, mert se törvény nem szabályozza, se kormányzati szerv nem foglalkozik külön ezzel a kérdéssel Lengyelországban (minden egyes ügyet külön kezelnek a bíróságok). Eddig a kormány hallani sem akart arról, hogy legyen törvényes kárpótlás ezekben az esetekben. Ennek főként az az oka, hogy a hivatalos álláspont szerint Lengyelország a nácik és később a szovjet rezsim áldozata volt.

Az 1950-es, 60-as években a lengyel kommunista kormány államosította a zsidók vagyonát, amelyet még a holokauszt alatt vettek el tőlük, és új bérlőket költöztetett az épületeikbe. A mai napig vannak olyan lengyelek, akik korábban a zsidók tulajdonát képező ingatlanokban laknak, és rettegnek attól a naptól, amikor esetleg megérkezik hozzájuk a felszólítás, hogy költözzenek ki az otthonukbó. Ez a helyzet pedig melegágya a gyűlöletnek és az antiszemitizmusnak.

Korábban a kárpótlási igények számos bürokratikus és egyéb akadályba ütköztek. De a kommunizmus összeomlásával, majd Lengyelország Európai Uniós csatlakozásával lassan változni kezdett a helyzet. Ennek köszönhető, hogy a lengyel média egyre több kárpótlási esetről számol be.

Mélyvíz

Gutkowski csak tíz évvel ezelőtt tudta meg, hogy zsidó. Azokban az időkben antropológiát tanult a Varsói Egyetemen, és a város titkos történetét kutatta. Különösen érdekelték a zsidók, akik akkoriban benépesítették a varsói utcákat. Amikor elmesélte az édesanyjának, hogy olyan fiatal lengyelekről olvasott egy cikket, akik rájöttek, hogy ők maguk zsidók, az anyja mély levegőt vett, és bevallotta neki, hogy ő maga is zsidó, és az anyja, azaz a fiú nagyanyja pedig holokauszt túlélő.

„Sokkolt a hír. Úgy éreztem, kiválasztott vagyok”, emlékszik vissza a férfi. Gutkowski családi dokumentumok után kezdett kutatni a Zsidó Történeti Intézetben, ellátogatott a varsói zsidó temetőbe, és elhagyott sírokat keresett. Még a helyi zsidó közösséghez is csatlakozott.

A világ számos pontján talált családtagokat, és minél mélyebbre ásott, annál többet tudott meg az anyja családjáról. A Kaabak nevű família textilkereskedelemmel foglalkozott a második világháború előtt, és az ő tulajdonában volt a Zlota utca 62, ahol 40 lakásban 80 bérlő lakott. Maga a család is a házban élt, a többi ingatlant pedig kiadta. De ez a korszak véget ért 1940-ben, amikor be kellett költözniük a varsói gettóba. Csak Gutkowski nagyanyja és az ő édesapja élte túl a holokausztot.

Miután Gutkowski 2014-ben a ház tulajdonosa lett, rájött, hogy az épület kegyhelyként is funkcionál számos Izraelben és a világ más pontjain élő holokauszt turista számára. Ugyanis itt található a varsói gettó falának egyik utolsó maradványa, amelyről minden nap több száz látogató készít fényképet a ház udvarán. 

Gutkowski őrlődik a család és a nemzeti történelem emlékezetének megőrzése, valamint a bérlők igényei között, akik sokat panaszkodnak a zaj miatt. „Már kaptam egy ajánlatot, hogy szállíttassuk a falat az egyik múzeumba, vagy pedig ne engedjem be ide a látogatókat. Rengeteg ötlet van a zsidó kérdés megoldására”, mondja mosolyogva.

Öt évvel ezelőtt Gutkowski életében először ellátogatott Izraelbe a Birthright segítségével. A program befejezése után egyedül utazta be a megszállt területeket. Idén újra elment Izraelbe a barátnőjével, és biciklivel járták be az országot. Egyetlen dolog árnyékolta be az útjukat. „Órákig vallattak a reptéren, mert Ciszjordániába is elutaztam. Megmutattam nekik az igazolványomat, hogy a varsói zsidó közösség tagja vagyok, de ez senkit sem érdekelt.”

Egyelőre nem tervez alijázni Izraelbe. „A nagyanyám elmehetett volna Izraelbe Lengyelországból, de ő maradni akart”, mesélte. „Értékelem a döntését, és én is úgy érzem, itt van dolgom. Ez az épület a jutalom ezért a döntésért.”