Hol imádkozhatnak a nők? – Netanjahu visszavonta a történelmi megállapodást a Siratófalról

Úgy tűnik, mégsem lesz egalitárius imarész a Nyugati Falnál. Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap közleményben tudatta, hogy bizonyos „nehézségek” léptek fel az egyezménnyel kapcsolatosan, ezért újra kell tárgyalni a kérdést, amelyről két hónapja úgy tűnt, hogy már lezárult és 60 napon belül ki kellene dolgoznia a tárgyalófeleknek egy új javaslatot.

A helyzet elmérgesedését megfigyelők szerint az ultraortodox közösségen belüli viták okozták, ugyanis a Nyugati Fal feletti felügyeletet gyakorló ultraortodox rabbi, bár maga is részese volt a megállapodásnak, később kihátrált belőle és felszólította a kormánykoalíció ultraortodox pártjait, akadályozzák meg, hogy életbe léphessen. A SÁSZ és az Egyesült Tóra Judaizmus reprezentánsainak, párttestületeinek köréből valóban elhangoztak olyan fenyegetések, hogy ha az alku életbe lép, akkor elhagyják a mindössze egyetlen fős parlamenti többséggel rendelkező koalíciót.

Netanjahura súlyos nyomás nehezedett. Egyfelől az ultraortodox pártok és a főrabbik részéről, akik szintén ellenezték, hogy nők is viselhessenek kipát és talitot a Falnál imádkozva – egyes képviselők és kormánytagok a nem-ortodox zsidó irányzatok tagjairól alkotott lesújtó véleményüknek is hangot adtak (mentális sérülteknek és bohócoknak is nevezték őket). Másfelől pedig az angolszász világban összességében több millió hívet maguk mögött tudó reform és konzervatív zsidóság vezetői követelték, hogy tartsa be, amiben megállapodott többek között az ő képviselőikkel is.

A teljes cikk itt olvasható.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »