“Volt, akinek hordárt kellett fogadni a nyeremények elszállításához”

Kevés zsidó ünnepen szórakozhatunk felhőtlenül. A Purim kivétel, sőt szinte kötelező az önfeledt vidámság. Purimi beszámoló Debrecenből képekkel.

A debreceni Zsidó Hitközségnél Fehér Tamás DZSH elöljáró, örökös ünnepi konferanszié vezette a délutánt. Dr Asher Ehrenfeld főrabbi méltatta az ünnep jelentőségét. A hitközség „Zs- faktor” nevű kórusa egy éve alakult. A kórus előadásában felhangzottak ismert, alkalomhoz illő héber dallamok, magyar slágerek is. A zenei produkciót igyekezett teljessé tenni a kórus meghívott egyetlen férfi tagja, Éliás Viktor, aki szólókat is énekelt, valamint az elhangzott „slágerek” zongorakísérője, a DZSH alelnöke Kreislerné dr. Grósz Zsuzsanna.

Ezután az „Eszter tekercsétől piskóta tekercsig ”címmel Kreisler Gábor, a purimi történet szereplőiről szóló humoros írását olvasta fel az alelnökasszony.

Nem maradhatott el az értékes nyereményekért szóló tombolasorsolás. Volt, akinek külön hordárt kellett fogadni a nyeremények elszállításához.

Tudjuk, hogy Izraelben nagy hagyománya van a jelmezes felvonulásnak, most már Magyarországon, így Debrecenben is elengedhetetlen volt ez az esemény. A fő díjat Hidasi Kati (nőegylet elnöke), Zámbori Edith (irodavezető) páros „dada-baba” produkciója vitte el. Az óriás cumizó baba szupermarket bevásárló kocsijából, mint babakocsiból gőgicsélt a közönségnek. A közönségdíjat kapott az autentikus japán gésa és a cigánylány. Láthattunk a felvonulók között, cowboy lányt, snaroló koldust, jósnőt, parasztlányt, bolíviai zsidót, Piroskát, aki nem tudott megszólalni, mert megette a farkast, és még ki tudja kit. Ötletességben nem volt hiány.

A meghívott Tűzvarázs együttes táncos műsorában a népi táncos párok a táncot és a humort ötvözték. A közönséget is felcsalták a színpadra, egy közös táncra.

Purimi mulatságunkra meghívást kaptak természetesen határon túli testvérhitközségeink is, és a Zsidó Szabadegyetem hallgatói. Különösen nagy létszámmal üdvözölhettük a Szatmárnémeti Zsidó Hitközséget Décsei Nicalae elnök vezetésével.

IMG 4207IMG 4211 kicsi

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »