Noha ma már az Egyesült Államokban publikált „50 legbefolyásosabb rabbi”-listákon rendszerint a rabbik harmada nő, Európában mindmáig komoly kihívásokkal szembesülnek a női rabbik, mondja Langer Ármin Berlinben élő zsidó teológus-hallgató, így Magyarország egyedüli női rabbija, Kelemen Katalin is. Szerinte éppen most van itt az ideje annak, hogya feminista férfiak és nők hallassák a hangukat.
A Kibic cikksorozatot indított a nők helyzetéről, megítélésükről a zsidó közösségen belül. Számos zsidó közéleti személyiséget kértünk fel, írja meg nekünk, mi a véleménye arról, hogy nők is dolgozhassanak nagyobb számban Magyarországon rabbiként. Kérdés volt továbbá, van-e ennek a vallásban rögzített akadálya vagy ennek elutasítása pusztán rossz beidegződés, előítélet, illetve megkértük a szerzőket mondják el, milyennek látják a nők megítélését a magyar “zsidó egyházon” belül. Most Langer Ármin írását olvashatják.
Celafhád fiúörökösök nélkül halt meg. Kire száll hát a rá eső rész az Ígéret Földjéből? Amikor lányai – Mahla, Noa, Hogla, Milka és Tirca – meghallották, hogy a férfiak maguk között osztanák föl a földet a nők teljes kizárásával a Szifré Bámidbár midrásgyűjtemény elmesélése szerint a következőképpen szóltak Mózeshez: „Az Ö-való együttérzése különb a férfiakénál. A férfiak együttérzése csak a férfiakra terjed ki, az Ö-valóé viszont férfiakra és nőkre is. Ahogy az a Zsoltárok könyvében áll: „Az Ö-való jó mindenkihez, és ő kegyelmes minden teremtményéhez.” (Zsoltárok 145:9)
Celafhád lányai sikerrel jártak: az Ö-valóval való konzultáció után Mózes az ő hatásukra újraírta a törvényt (Bamidbar 27). Évszázadokkal a szüfrazsett mozgalom előtt így a Tánáchban fedezzük föl a történelem egyik első kísérletét egy diszkriminatív törvény megjavítására. A teljes egyenlőségtől még messze vagyunk, elvégre a módosított rendelkezés értelmében is csak akkor örökölhet földet a lány, ha fiú nincs a családban. Mégis, ahogy Tamara Cohn rabbi írja, a történet olyan, a Tórában egyedülálló helyzetet mond el, ahol „a törvény nem a Szinájról jön, hanem a nőktől.”
Celafhád lányai addig feszítették a patriarchális társadalmi kereteteket, ameddig csak lehetett. Ezért nekünk, Celafhád lányai utódjainak is kötelességünk addig küzdeni az igazságosságért, ameddig csak tehetjük. Ahogy a lányok vágytak a földre, és a földtulajdon által az aktív társadalmi szerepre, úgy vágynak ma a nők az egyenjogúságra, arra, hogy nemüktől függetlenül, pusztán képességeik szerint tölthessenek be bármilyen hivatalt. Például a rabbi tisztségét.
„I-ten mindannyiunknak a szívébe képességeket és küldetéstudatot táplált, nem firtatva, hogy milyen neműek vagyunk. Tehát férfiak és nők számára is ugyanúgy elérhetőnek kell lennie minden hivatásnak, kinek-kinek a maga I-ten által adott képességei szerint” – ezek Regina Jonas szavai, az első női rabbié, akit 1934-ben avattak rabbivá Németországban.
A Talmud dicséri Celafhád lányait igazságosságukért és azért, hogy a megfelelő időben szólaltak föl. Regina Jonas után évtizedekig nem avattak női rabbikat, a következő női rabbi-avatásra 1972-ben került sor. S noha ma már az Egyesült Államokban publikált „50 legbefolyásosabb rabbi”-listákon rendszerint a rabbik harmada nő, Európában mindmáig komoly kihívásokkal szembesülnek a női rabbik, így Magyarország egyedüli női rabbija, Kelemen Katalin is. Éppen most van itt az ideje annak, hogy mi, feminista férfiak és nők hallassuk a hangunkat.
Tegyünk azért, hogy Celafhád lányai és Fräulein Rabbiner Jonas üzenete minél többekhez eljusson: ne az legyen a fontos, hogy mi van a rabbi lába között, hanem hogy mi van a fejében és a szívében!