Azt gondolom, hogy a teljesítmény tesz mindenkit alkalmassá egy feladatra. Én olyan embereket szeretnék az életem minden területén a megfelelő pozícióban látni, akik a teljesítményük, alkalmasságuk alapján kerültek oda, és nem az alapján, hogy van-e vagy nincs Y kromoszómájuk. Ledniczky Lívia írása a női rabbikról.

A Kibic cikksorozatot indított a nők helyzetéről, megítélésükről a zsidó közösségen belül. Számos zsidó közéleti személyiséget kértünk fel, írja meg nekünk, mi a véleménye arról, hogy nők is dolgozhassanak nagyobb számban Magyarországon rabbiként. Kérdés volt továbbá, van-e ennek a vallásban rögzített akadálya vagy ennek elutasítása pusztán rossz beidegződés, előítélet, illetve megkértük a szerzőket mondják el, milyennek látják a nők megítélését a magyar „zsidó egyházon” belül. Most Ledniczky Lívia történész írását olvashatják.

Az a kérdés, hogy lehet-e egy nő rabbi, csupán a probléma szimbolikus megjelenése, a jéghegy csúcsa abban az ügyben, hogy milyen a nők helyzete a közösségen belül. A rabbinők léte fontos üzenetet közvetít azzal, hogy nőket jelenít meg olyan hatalmi pozícióban, amely eddig kizárólag a férfiak számára volt nyitott.

A női rabbik puszta léte rákényszeríti a közösségeket arra, hogy megvizsgálják a nők helyzetének kérdését a közösségen belül.

Én egy olyan közösségben szeretnék élni, ahol nem hangzik el a vita során az, hogy menjek inkább én is gyereket szülni, és hagyjam a fontos kérdéseket a férfiakra.

Én egy olyan közösségben érzem jól magam, ahol a szokások és törvények nem a férfiuralom fenntartásának eszközei, hanem a közösségi és vallási élet útbaigazítói. Ahol nem azokhoz a szokásokhoz ragaszkodnak fokozottan, melyek a férfi privilégiumokat védik.

Én nem érzem jól magam egy vallásos intézményben, ahol olyan ember szól rá a női munkatársára, amiért kilátszik a térde, aki előtte kedélyesen disznósonkát falatozott ugyanezen a helyen.

Azt gondolom, hogy a teljesítmény tesz mindenkit alkalmassá egy feladatra. Én olyan embereket szeretnék az életem minden területén a megfelelő pozícióban látni, aki a teljesítménye, alkalmassága alapján került oda, és nem az alapján hogy van vagy nincs Y kromoszómája.

Ha valaki egy másik ember teljesítményét és alkalmasságát, gondolatait az elsődleges nemi jellege alapján ítéli meg, az ugyanannyira megmosolyogtató, mintha valakinek a bőrszíne vagy származása alapján tenné ugyanezt.

Mindig úgy éreztem, hogy a hagyományos zsidóságban a nők háztartáson belüli helyzetének fontos eleme, hogy egyenrangú félként lehetnek jelen. A nők felelősségére vannak bízva többek között olyan fontos dolgok, mint a konyha kósersága vagy a családi élet tisztasága. Ez alapján a klasszikus hagyományban a női szerepek közel azonos jelentőségűnek tűnnek a férfi szerepekkel. De éppen ezek azok a feladatok, amelyeket nem nyilvánosan végzünk, kívülről nézve pedig megegyeznek bármely férfiak dominálta társadalom által a nőkre kiosztott szerepkörrel. Lehet, hogy a szerep valójában alárendelt, csak a rituálék által átszőtt zsidó otthonban ez kevésbé feltűnő?

Én egy olyan közösségben szeretnék élni, ahol biztonságban érezhetem magam, mert azt gondolom, hogy nincsen egyenlőség biztonság nélkül. Olyan közösséget szeretnék, ahol mindenki bízhat abban, hogyha bajban van, akkor nem a felelős mentegetését tekintik a többiek fő feladatuknak. Ahol nem csak a fizikai erőszak számít bántalmazásnak, hanem felismerjük a lelki, gazdasági és egyéb erőszakot is. Ahol az erőszak nem magánügy, hanem közösen teszünk ellene. Ahol az erőszak elkövetőjét bélyegzi meg a közösség és nem az áldozatot.

Nő vagyok, szeretek nő lenni, szeretem, ha nőnek érezhetem magam, de nem szeretek „csak egy nő” lenni. Önálló ember vagyok, és nem egy másik ember csatolt része. Nem csak két életszakaszom van – mielőtt és miután férjhez mentem. Ha valamit kifogásolok, az nem hiszti, hanem a véleményem, semmivel se kevésbé releváns, mint egy férfié. Ha valamit kérek, az nem mellékes, hanem bennem felmerülő igény, csakúgy, mint egy férfi kérése. Azt hiszem, jogos elvárás, hogy a nézőpontom, igényem és véleményem a férfiakéhoz azonos súllyal jelenjen meg, és azt hiszem, 2016-ban az is jogos elvárás, hogy ezt ne kelljen külön leírnom.