A nők nélkül a zsidóság ma nem lenne az, ami

A női rabbik kérdéskörében, akár elutasítjuk, akár elfogadjuk, a világ számos pontján vita zajlik erről, de – mivel egyes zsidó közösségekben igény van rá -, létjogosultságukat nem tagadhatjuk. Frölich Róbert országos főrabbi írása.

A Kibic cikksorozatot indít a nők helyzetéről, megítélésükről a zsidó közösségen belül. Számos zsidó közéleti személyiséget kértünk fel, írja meg nekünk, mi a véleménye arról, hogy nők is dolgozhassanak nagyobb számban Magyarországon rabbiként. Kérdés volt továbbá, van-e ennek a vallásban rögzített akadálya vagy ennek elutasítása pusztán rossz beidegződés, előítélet, illetve megkértük a szerzőket mondják el, milyennek látják a nők megítélését a magyar „zsidó egyházon” belül. Elsőként Frölich Róbert országos főrabbi írását közöljük.

A kérdéskör összetett, és nincs rá jó válasz. Akár egyetértünk a női rabbik létjogosultságával, akár nem, mindig lesz egy olyan közösség, mely nem ért egyet az adott válasszal, és vitát, ellentétet generál.  Így, mielőtt kifejteném álláspontomat, le szeretném szögezni: minden véleményt tolerálok, de elvárom az én véleményemmel szembeni toleranciát. Amit írok, nem az egyedül üdvözítő igazság, de ez az én igazságom.

Az első kérdésre viszonylag egyszerű válaszolni: amennyiben igény van rá, miért ne? Minden szerveződő közösség maga dönti el, milyen vallási irányzatot kíván követni, és annak megfelelően választ magának vallási vezetést, legyen akár reform, akár ultraorthodox.

A második kérdésben látom a bevezetőmben említett problémagenerálást. A vallási törvények ugyanis –a közhiedelemmel ellentétben, de hasonlóan a civil joghoz – nem minden esetben egyértelműek, a törvényt magyarázók a saját beállítottságuknak megfelelően értelmezik és alkalmazzák azokat. Lássunk egy eklatáns példát:

A Talmud úgy fogalmaz: minden időhöz kötött, tevőleges parancsolat alól a nők fel vannak mentve. A felmentést tradicionálisan úgy értelmezzük, hogy tilos. Más mozgalmak azonban úgy érvelnek, hogy a felmentés nem tilalmat, csak opciót jelent, s ha akarják, teljesíthetik azokat. A sok e tárgyban megnyilatkozó döntnök közül emeljünk most ki egyet. Saul Lieberman, a Gras, úgy döntött, hogy a nők nem lehetnek rabbik, mert a halácha szerint nem lehetnek dájánok, törvényhozók és döntőbírók, márpedig a rabbi ezen funkciók birtokosa. Ez egyébként talmudi tilalom.

E döntvény hátterében vélelmezhetőleg (és jogos vélelmezéssel) az áll, hogy a nőkre fokozottan érvényes a cniusz, a szemérmesség, s vannak olyan periódusok a nők életében, mikor a rituális tisztaság követelményeinek nem felelnek meg. Ezen időszak viszont a legszigorúbb magánügyük, senkire sem tartozik. A rabbi pályája során számtalanszor kerül akár ad hoc olyan helyzetbe, hogy olyan rituális feladatot kell ellátnia, mely tisztaságot igényel. Ilyenkor a nő nem végezheti el e feladatot.

Több más indok is van, mely véleményem szerint nem teszi lehetővé, hogy nőket rabbivá avassunk, de e helyütt nincs keret mindent részletesen kifejteni. Hozzáteszem, mikor azt mondjuk, hogy a nők rabbivá avatásának nem engedélyezése csak hagyomány, szokás, akkor azt is tudnunk kell, hogy „a szokás már olyan, mint a törvény”. Az évszázadok alatt tradícióvá vált, hogy rituális, vallási feladatköröket nem végeznek nők. Az élet más színterén azonban igen fontos feladatok hárulnak rájuk. A neológia a hagyományok követője, noha benne él a modern világban, nem szakított a régi elvekkel és szokásokkal.

Azt látnunk kell, hogy e kérdést a zsidó világ szegmensei különféleképp látják és értékelik. A neológia –akár az orthodoxia – a fenti véleményt tette magáévá, s nem fogadja el a női rabbikat. Ugyanakkor a konzervatív vagy a reform irányzat a másik álláspontra helyezkedik, s elismeri őket. Mindegyik elvrendszernek megvannak a maguk érvei, s ezeket tiszteletben tartjuk még akkor is, ha nem fogadjuk el.

Az utolsó kérdés kissé nehezen értelmezhető. Nincs zsidó egyház, minden közösség másként ítéli meg és éli meg a nők helyzetét. A mi közösségünkben a nők –a rituáléban való aktív szereplést leszámítva- a férfiakkal egyenrangúak. Mind a magánéletben, mind a közéletben jelentős szerepet vállalnak. A magánélet nem ide tartozik, a közéleti szerepekre legyen elegendő annyi példa, hogy van olyan templomkörzet, ahol nő az elnök, van olyan hitközség, ahol nő az elnök, sőt, a MAZSIHISZ egyik alelnöke is hölgy.

Összefoglalva: sokféle mozgalom létezik a judaizmuson belül, mindegyik értékeket hordoz, és mindegyik egy tőről fakad. A női rabbik kérdéskörében, akár elutasítjuk, akár elfogadjuk, a világ számos pontján vita zajlik erről, de – mivel egyes zsidó közösségekben igény van rá -, létjogosultságukat nem tagadhatjuk.

Egy gondolatban azonban minden irányzat megegyezik: a nők életünkben betöltött szerepe nélkül a zsidóság ma nem lenne az, ami; nem lenne zsidó élet és zsidó család.