Nemrég született meg idehaza az eddigi legsúlyosabb ítélet a holokauszt tagadása miatt, néhány napra rá viszont már a közösségi oldalakat elárasztották az antiszemita és holokauszttagadó kommentek a Saul fia című film Golden Globe-díja kapcsán. A holokauszttagadásról szóló törvény hatásáról nem sokat tudni, hasznosságáról pedig erősen megoszlanak a vélemények.
Az év elején az esztergomi járásbíróság jogerősen 800 ezer forintos pénzbüntetésre, ennek meg nem fizetése esetén 400 nap letöltendő fogházra ítélte Juhos Norbertet holokauszttagadásért. Juhos a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) Facebook-oldalán Köves Slomó Hogyan beszéljünk a holokausztról című cikke alá a következő kommentet írta: „Hogyan beszéljünk? Úgy, hogy húzzatok vissza a picsába, ahonnan jöttetek! Az emberek könyökén jön már ki az ajvékolásotok meg ingyenélősödésetek a holokamutokkal együtt! Írogatják itt a kibaszott erkölcsi ökörséget, és már ötven éve a kártérítésekből meg a jóvátételekből éltek!”. A TEV ezért a Btk. 333. paragrafusára, vagyis a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadására hivatkozva feljelentette a dömösi férfit.
„A magyar társadalomnak ma még segítségre van szüksége ahhoz, hogy egészséges keretek között tartsa a holokauszttal kapcsolatos diskurzust” – mondja Szalai Kálmán a TEV titkára. „Ezért ha találunk ilyen tartalmat, amelyben valaki határozottan kétségbe vonja a holokauszt megtörténtét, akkor megtesszük azokat a szükséges lépéseket, amelyeket a jogszabály számunkra lehetővé tesz.” A TEV már több feljelentést is tett holokauszttagadás miatt, Szalai Kálmán azonban hangsúlyozza, hogy ezeknek az eseteknek nincs kiemelkedően magas száma a szervezet által felkarolt más jogi ügyekhez képest. „Egy korábbi bírósági tárgyaláson nyelvész bevonásával már megállapították, hogy a holokamu kifejezés a holokauszt nem valóságos voltára utal, tehát annak tagadását jelenti” – teszi hozzá a TEV titkára.
Magyarországon 2010 óta büntethető a holokauszt megtörténtének tagadása, és azóta már több ítélet is született erre a törvényre hivatkozva. Az első jogerős ítéletet 2013-ban hozta a bíróság, Nagy György másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott azért, mert egy tüntetésen egy héber nyelvű „A soa nem történt meg” feliratú táblával jelent meg. Tavaly egy nőt ítéltek el egy holokamuzós komment miatt, Amália esetében másfél év próbára bocsátást rendelt el a bíróság, ezen felül pedig el kellett látogatnia a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba. Néhány napja Orosházi Ferenc kapott három év próbára bocsátást, mert egy Horthy Miklóst dicsőítő rendezvényen mondott beszédében Kertész Imrére hivatkozva többször is kijelentette, hogy „nem volt holokauszt”.
Ezekhez képest a Juhos Norbert elleni ítélet kimondottan súlyosnak tűnik, dr. Sándor Zsuzsa jogász szerint azonban a törvény által maximalizált három évig terjedő szabadságvesztéshez viszonyítva a pénzbüntetés mindenképpen enyhébb büntetésnek számít. „A bíróság az eset összes körülményét mérlegeli, például a vádlott előéletét, beismerését/vagy annak hiányát (az előbbi enyhítő körülmény, a tagadás viszont nem súlyosító), a kijelentés tartalmát, azt, hogy mekkora nyilvánossághoz jutott el stb.” – magyarázza Sándor Zsuzsa a bírósági gyakorlatot. A jogász arra is felhívja a figyelmet, hogy „a külföldön hozott ítéletek tükrében – bár az itthoniak jóval enyhébb esetek – ez nem mondható túl szigorú büntetésnek”.
Más országokban ugyanis, ahol a holokauszt tagadása szintén bűncselekménynek számít, a fentiekhez képest sokkal súlyosabb ítéletek születtek. Ausztriában például a náci szervezetek újraalapítását és a náci propagandát betiltó, valamint a holokauszt tagadását szankcionáló törvény alapján 1999-2004 között 158 ítéletet hoztak. 2006-ban az egyik legismertebb holokauszttagadót, David Irvinget ítélték három év szabadságvesztésre, 2007-ben Wolfgang Frölich kapott visszaesőként hat évet. Ugyanebben az évben Németországban ítélték öt év börtönbüntetésre Ernst Zündelt holokauszttagadó könyvek kiadásáért, egy évvel később pedig az őt védő ügyvédnő, Sylvia Stolz kapott három és fél év letöltendőt, mivel Zündel tárgyalásán kijelentette, hogy a holokauszt a világ legnagyobb hazugsága. Stolz egy másik ügyfelét, a Vörös Hadsereg Frakció korábbi tagját, Horst Mahlert szintén öt év szabadságvesztésre ítéltek.
Holokauszttagadásért Franciaországban és Svájcban is szabtak ki már letöltendő börtönbüntetést vagy a hazainál sokkal magasabb pénzbírságot. A francia Nemzeti Front párt alapítója Jean-Marie Le Pen például azzal „büszkélkedhet”, hogy két országban is több ezer eurós pénzbírságra ítélték. Az eddig említett országokon kívül még Belgiumban, Csehországban, Izraelben, Liechtensteinben, Litvániában, Luxemburgban, Lengyelországban, Portugáliában, Romániában és Szlovákiában van érvényben a holokauszt tagadását tiltó törvény. Spanyolországban 2007-ben eltörölték az erről szóló jogszabályt, több országban pedig elutasították a holokauszttagadás büntethetőségéről szóló törvényjavaslatot. Az Egyesült Államokban az alkotmány első módosítása tiltja a szólás szabadságának törvény általi korlátozását.
Éppen ez, tehát a szólásszabadság korlátozása az egyik leggyakrabban hangoztatott ellenérv a holokauszttagadást tiltó törvényekkel szemben. A szabad véleménynyilvánításhoz való jogra hivatkozott a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság is, amikor 1992-ben alkotmányellenesnek minősítette a holokauszttagadás büntethetőségét, amennyiben az nem párosul gyűlölet szításával. dr. Sándor Zsuzsa azonban úgy gondolja, hogy „az Európában a történtek után jogos, hogy büntetik a holokauszttagadást”. „Elsősorban az áldozatok emléke, a még élők félelme, a hozzátartozók aggodalmai és megbántottsága miatt. Hogy mennyire hatékony, az persze nagy kérdés.”
A holokauszttagadást tiltó törvények hatásáról elég keveset tudni, a kutatással és monitorozással is foglalkozó TEV titkára szerint az első 120 ezer forintos hazai ítélet után már világosan látszott, hogy a törvénynek van visszatartó ereje. „Az egyik szélsőjobboldali portál például kifejezetten felhívta az olvasói figyelmét arra, hogy kerüljék az ilyen típusú hozzászólásokat, és ott drasztikusan vissza is esett ezeknek a száma” – mondja Szalai Kálmán.
A Juhos elleni ítélet után néhány nappal a Saul fia című film Golden Globe-dija kapcsán megjelent gyűlölködő kommentáradat azonban ennek az ellenkezőjéről tanúskodik. Szalai szerint valóban voltak szép számmal holokauszttagadó megnyilvánulások, ám a tartalomszolgáltatók maguktól moderálták ezeket kommenteket.
Ennek ellenére a törvény hasznosságáról igencsak megoszlanak a vélemények. Moldodván Bendegúz, a Hanoar Hatzioni Egyesület elnöke úgy gondolja, hogy a törvény csak elhárítja, de nem oldja meg a problémát. „A holokauszttagadást pénzbüntetés vagy szabadságvesztés kiszabásával büntetni olyan, mint egy vitát úgy lezárni és ezáltal megnyertnek tekinteni, hogy azt mondjuk »Csak!«. Ahogy egy vitában, úgy itt sem old meg semmit, ha mi tudjuk, hogy igazunk van, tudjuk, hogy a holokauszt megtörtént, sőt, egy vita ilyen módon való lezárása a vitapartnerben épp úgy ellenérzéseket kelthet, mint az elítéltben, aki az összes vele hasonlóan gondolkodóval együtt megerősítést lát az általa sokszor hangoztatott zsidóellenes tételekben.” Moldodván Bendegúz szerint a „vita lezárása helyett éppen hogy újra kell nyitni a vitát. Biztosítani kell a holokauszttagadóknak és más antiszemita nézeteket vallóknak, hogy megfelelően fel legyenek világosítva a témában, de ha a problémát gyökerestül akarjuk megszüntetni, akkor fel kell ismernünk, hogy a holokauszttagadás nem egy önálló cselekedet, hanem az antiszemitizmus egyik megnyilvánulási formája”.
Fritz Zsuzsa, a Bálin Ház igazgatója viszont azon a véleményen van, hogy a holokauszttagadást mindenképpen büntetni kell. „A törvény elindít egy párbeszédet arról, hogy mi az, amit ki szabad mondani, és mi az, amit nem. Ez a párbeszéd a holokauszttal kapcsolatban ugyanis nagyon hiányzik a magyar társadalomban, és ezért jelennek meg rögtön az olyan hangok bármilyen holokauszttal kapcsolatos esemény kapcsán, mint most, a Saul fia díjazása vagy Kertész Imre Nobel-díja nyomán” – magyarázza Fritz Zsuzsa. „Egy ilyen törvény megmutatja, hogy van egy korlát, amin túl nem szabad menni, mert azt nem engedi meg a társadalom.” Ezzel szemben Radnóti Zoltán rabbi a Facebookon közzétett véleménye szerint „a holokauszttagadás-bűncselekmény idiotizmus”. „Amíg törvénnyel és bírósággal akarjuk az orwelli gondolatrendőrséget helyettesíteni, amíg állami pénzen feljelentősdit játszunk, és utána büszkén posztoljuk ki, hogy 5 facebook sorért XY-t megbírságolták 800.000 forintra (vagy 400 napra), addig Magyarország nem lesz olyan ország, ahol az emberek maguktól jönnek rá tévedésükre” – írja a rabbi.
A törvény támogatói és ellenzői is egyetértenek abban, hogy a valódi megoldás az oktatásban rejlik. „A zsidókról alkotott negatív képet kell megváltoztatni, ha a holokauszttagadást meg akarjuk állítani. Ehhez akár elég lehet egy eltöltött hétvége egy zsidó közösségben, vagy akár egy beszélgetés, amely megmutatja a zsidók teljesen átlagos életét” – hívja fel az oktatás fontosságára a figyelmet Moldován Bendegúz. A Hanoar elnöke szerint „létre lehetne hozni egy csoportot, amely specifikusan azzal foglalkozik, hogy különböző programokat szerveznek akár az elítélt, akár a nyitottabb antiszemiták számára”. Sándor Zsuzsa azokat a bírói döntéseket helyesli, amelyekben a büntetés mellett még előírnak olyan magatartási szabályokat, mint például a Holokauszt Emlékközpont meglátogatása. Fritz Zsuzsa viszont nem hisz a büntetésből kiszabott oktatásban, a Bálint Ház igazgatója azon a véleményen van, hogy oktatni még azelőtt kellene, hogy valaki eljutna odáig, hogy holokauszttagadó kommenteket írna.
