A brit főrabbi szerint az iszlámot is tanítani kéne a zsidó iskolákban

Ephraim Mirvis, Nagy Britannia főrabbija azt javasolja a zsidó iskoláknak, hogy az iszlám vallást is vegyék fel a tantervükbe, hogy a zsidó gyerekek jobban megismerjék muszlim társaikat, és ezáltal erősítsék a közösségek közötti párbeszédet. A főrabbi ötletét sokan támogatják, egyes rabbik szerint azonban inkább az iszlám iskolákban kellene a zsidó vallást tanítani.

Ephraim Mirvis, Nagy Britannia főrabbija arra hívta fel a zsidó oktatási intézmények figyelmét, hogy érdemes lenne felvenniük a tantervbe az iszlám vallás tanítását, hogy meg tudjanak felelni a kormány új oktatási irányelveinek. A brit főrabbi korábban teljes mértékben elutasította, hogy az iskolákban más vallást is oktassanak a diákoknak.

A brit főrabbi szerint most még fontosabb lett, hogy a zsidó gyerekek jobban megismerjék az iszlám vallást

Mirvis szerint most még fontosabb lett, hogy a zsidó gyerekek jobban megismerjék az iszlám vallást, és ezáltal erősítsék a kapcsolatot a helyi muszlim közösségekkel. Az iszlám vallás oktatása azért is lenne lényeges, mert ez egy igen széles körben tárgyalt téma, azonban gyakran értelmezik félre a közbeszédben.

A brit reform közösségben máris üdvözölték a főrabbi iránymutatását, szerintük ugyanis remek ötlet, és időszerű az iszlám tanítása a zsidó iskolákban. „Sokkal erősebbek vagyunk, mint vallási csoport és mint közösség akkor, ha jobban megismerjük egymást a társadalmunkon belül” – mondta a Jerusalem Postnak Laura Janner-Klausner, a reform irányzat vezető rabbija.

Marc Schneier rabbi, aki egy New York-i muszlim-zsidó párbeszédközpont alapítója szintén pozitívnak értékelte Milvis rabbi ötletét. „Tekintettel arra, hogy a zsidó és a muszlim közösségek egymás mellett élnek, nem csak Nagy Britanniában, de az egész világon, ezért nagyon fontos, hogy a zsidó fiatalok megismerjék az iszlám alapelveit” – véli a rabbi.

A brit muszlimok is üdvözölték a főrabbi ötletét, a Brit Muszlim Egyesület szerint egy ilyen döntés csak segíti egymás jobb megértését és erősíti a társadalmi kohéziót. „Minél több iskolában tanítják a vallásunkat, annál jobban fog az egyetértés érvényesülni a gyerekek között, és ez csakis hasznos lehet” – mondta Omar El-Hamdoon, az egyesület elnöke.

A Brit Muszlim Egyesület szerint a javaslat segíti egymás jobb megértését és erősíti a társadalmi kohéziót

Pinchas Goldschmidt rabbi, az Európai Rabbi Konferencia elnöke szerint a javaslat, akkor lenne igazán érdekes, ha az iszlám iskolák kölcsönösen judaizmust tanítanának a saját diákjaiknak. Hasonló véleményen van az ukrán főrabbi, Yaakov Dov Bleich is, aki szerint történelmi tényeket alapul véve, sokkal fontosabb lenne, ha a muszlim iskolákban tanítanának a zsidóságról, mint fordítva. „A judaizmus egy toleráns vallás” – nyilatkozta az ukrán főrabbi.

Arról a lehetőségről, hogy az iszlám iskolákban a zsidóságról tanítsanak, a Brit Muszlim Egyesület azt közölte, hogy „a világ vallásait az összes gyereknek meg kellene ismernie, így ugyanis jobban megértenék egymást, és jobban megbecsülnék a sokszínűséget is”.

„A zsidó közösség Nagy Britanniában mindig is a vallások közötti kölcsönös megértés és tisztelet híve volt, ez megköveteli, hogy mindannyian megismerjünk valamennyit a másikról” – mondta Jonathan Arkush, a brit zsidó közösség egyik vezetője.

Via Jerusalem Post

Még több Kibic

A TANACH LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐI – Kelemen Katalin rabbi új kurzusa

2018.10.31.6 év ago
November 7-én indul a Szim Salom Bét Midrás őszi szemesztere Kelemen Katalin rabbi új kurzusával. A foglalkozások a Bálint Házban lesznek, kéthetente szerdánként 18 órai kezdettel.

Egy krízishelyzetet kell most menedzselnünk

2018.05.30.7 év ago
Most vasárnap mutatták be a Mazsihisz közgyűlésének az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) frissen kinevezett rektorát. Vajda Károllyal többek között az intézet jövőjéről, a rabbiképzés megújításáról és a nők neológián belüli szerepéről beszélgettünk. 

A Centropa egy kritikusan gondolkodó, proaktív generáció felnövéséhez szeretne hozzájárulni

2018.05.29.7 év ago
Hatodik alkalommal rendezte meg a Centropa Alapítvány éves díjkiosztó eseményét, amelyen a Zsidó emlékek nyomában elnevezésű videóverseny győzteseit is kihirdették. 

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »