Inkább megszüntetik a járatot, mint hogy izraeliek utazzanak rajta

A Kuwait Airways légitársaság úgy döntött, hogy megszünteti a New York és a londoni Heathrow repülőtér közötti járatát. Az arab állam légi cége azért döntött így, hogy ne kelljen felengednie a repülőgépeire izraeli állampolgárokat.

Az ügy úgy kezdődött, hogy a légitársaság 2013-ban nem volt hajlandó repülőjegyet eladni egy izraeli állampolgárnak. A társaság jegyfoglaló rendszere ugyanis nem engedi, hogy valaki izraeli útlevéllel vásároljon.

Kuwait Airways

Az amerikai hatóságok már akkor megkeresték a légitársaságot, amely azt válaszolta, hogy csupán meg akar felelni a kuvaiti törvényeknek. Az arab ország törvényei ugyanis tiltják, hogy kuvaiti cégek bármilyen kereskedelmi kapcsolatba kerüljenek olyan természetes vagy jogi személyekkel, amelyek Izraelben vannak bejegyezve, illetve akik izraeli állampolgárok.

Az amerikai közlekedési miniszter ezután idén szeptemberben levelet küldött a légitársaságnak, és ebben felszólította, hogy hagyjon fel az izraeli állampolgárokkal szembeni hátrányos megkülönböztetéssel.

„A Kuwait Airways azáltal, hogy járatot közlekedtet az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között, használja az amerikai létesítményeket és szolgáltatásokat, ebből következően tiszteletben kell tartania az ország törvényeit, közöttük az indokolatlan diszkrimináció tilalmát” – olvasható a levélben.

Az amerikai minisztérium szóvivője megerősítette az AFP-nek: a felszólítás után a Kuwait Airways tájékoztatta az amerikai hatóságokat arról, hogy megszünteti a New York és London közötti járatát.

Kapcsolódó cikkek

Sárga szalagok lepték el Budapestet a Gázában fogva tartott izraeli túszokra emlékezve

2024.10.08.3 nap ago
A Kidma október 7-i akcióját virágültetés és zsidó civil szervezetek által rendezett éneklős, táncos flashmob követte a Vörösmarty téren. Az izraeli áldozatok neveit olvasták fel a Dohány zsinagóga előtt.

Szolidaritási virágültetés, flashmob és beszélgetések az október 7-i támadás egyéves évfordulóján

2024.10.02.1 hét ago
Az egy évvel ezelőtti véres terrortámadásra és a Gázában azóta is fogvatartott túszokra több eseménnyel emlékezik a hazai zsidó közösség.

Kispesten fogja játszani hazai meccseit az izraeli válogatott

2024.07.05.3 hónap ago
Szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-mérkőzését a Bozsik Arénában játssza az izraeli labdarúgó-válogatott.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »