A VATIKÁN MÁR NEM AKARJA MEGTÉRÍTENI A ZSIDÓKAT

A katolikusoknak nem szabadna a zsidók áttérítésére törekedniük, és az antiszemitizmus legyőzése érdekében össze kellene fogniuk a zsidókkal – áll a 2015. december 10-én napvilágot látott hivatalos vatikáni okiratban, mellyel az egyház még inkább elhatárolja magát a terhes múlttól.

A kereszténység és a judaizmus összefonódik, Isten sohasem bontotta fel szövetségét a zsidó néppel – tartalmazza a Vatikán zsidókkal fenntartott kapcsolatokért felelős bizottsága által kiadott dokumentum.

„A Katolikus Egyház tehát köteles az egyistenhitet valló zsidók hittérítését más vallások és világnézetek híveitől megkülönböztetett módon kezelni.”

Kijelenti továbbá, hogy a katolikusoknak különösképpen érzékenyen kell viszonyulniuk a zsidók számára nagy jelentőségű Soá kérdéséhez, és „zsidó barátainkkal közösen minden tőlünk telhetőt megtenni az antiszemita tendenciák visszaszorítása érdekében.”

„Egy keresztény sohasem lehet antiszemita, legfőképp a kereszténység zsidó gyökerei miatt nem.”

Közös fellépést sürget a zsidókkal szembeni faji megkülönböztetés és az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen az a vatikáni dokumentum, amelyet csütörtökön mutattak be a zsidó-keresztény párbeszédet elindító Nostra Aetate zsinati nyilatkozat ötvenedik évfordulóján.

“Jelentős teológiai dokumentumról van szó, az első teológiai állásfoglalásról a Nostra Aetate óta” – hangsúlyozta Kurt Koch bíboros, a bizottság elnöke a dokumentumot bemutató vatikáni sajtótájékoztatón. A bíboros Ferenc pápa mondatát idézte arról, hogy a Nostra Aetate segítségével zsidók és katolikusok “ellenségből és idegenből, barátokká és testvérekké váltak”.

Ferenc pápa és Simon Peresz

A bíboros hozzátette: ötven év elteltével a zsidósággal való párbeszéd “erős talajon” áll mindkét fél elkötelezettségének köszönhetően, ugyanakkor számos teológiai kérdés még nyitott és további tanulmányozásra vár.

“Ez a dokumentum újabb állomása, bátorítása a zsidó-katolikus párbeszédnek, mivel még hosszú utat kell megtenni” – fogalmazott Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

A teológiai dokumentum a zsidó-katolikus párbeszéd céljának nevezi a zsidókkal szembeni minden faji megnyilvánulás és diszkrimináció, valamint az antiszemitizmus minden formájával szembeni közös küzdelmet. Hangsúlyt fektet arra, hogy a fiatal generációk képzésében ismertté kell tenni a zsidó-katolikus párbeszéd eddigi eredményeit és előrelépéseit.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »